Barion Pixel Visszajelzés az álláskeresés során (X) – Coloré

Visszajelzés az álláskeresés során (X)

2023. 10. 30.

Valószínűleg már mindenki találkozott azzal a jelenséggel, hogy amikor beadta a jelentkezését egy adott pozícióra, semmilyen válasz nem érkezett a munkáltatótól. Sokszor már az is külön öröm, ha annyit kapunk, hogy nem jutottunk be a következő körbe. Annyi biztos, hogy Magyarországon erősíteni kell a feedback kultúrát.

Lany Interjun

Nincs egyértelmű konszenzus a kérdésben

Az álláskeresés sokkal bonyolultabb, mint 10-15 évvel ezelőtt volt. Ezért is fontos, hogy minden segítséget igénybe vegyünk, ami csak elérhető a folyamat során. Ilyenek például a CV Shark szolgáltatásai, amelyekkel hatékonyabb lehet az álláskeresés, hamarabb találhatjuk meg álmaink munkahelyét.

Valószínűleg már minden jelenlegi és volt munkakereső fel tud sorolni néhány helyet, ahonnan a mai napig nem kapott visszajelzést a jelentkezésére.

Nem csak a jelentkezésnél állhat meg ez a folyamat “szó nélkül”. Gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy az első interjú után csak annyit kapunk, hogy “keresni fogjuk Önt”, de ez a megkeresés soha nem következik be. Márpedig frusztráló tud lenni, ha egy munkáltató egyszerűen ignorálja a sikertelen jelentkezőket.

A legtöbb esetben kisebb cégeknél, a kkv-szektorban találkozhatunk ezzel a jelenséggel. Ez nem jelenti azt, hogy a multik, startupok és nemzetközi vállalatok garantáltan vissza fognak jelezni mindenkinek, de náluk már jobban megalapozott a feedback kultúra.

Ha beadjuk a jelentkezésünket egy pozícióra, de nem érkezik semmilyen visszajelzés, vagy az első interjú után hagynak minket faképnél, akkor azt hosszú távon meg fogjuk jegyezni. Negatív kép fog bennünk kialakulni az adott cégről, amit sok esetben másoknak is elmesélünk. Ez hatással lesz a cég brandjére, hírnevére, hisz nem csak munkakeresőként, de vásárlóként sem fogunk hozzájuk betérni nagy valószínűséggel.

A feedback kultúrának csak előnyei vannak

Általában a multik, nemzetközi cégek, valamint a modern startupok esetében találkozhatunk azzal, hogy hangsúlyt helyeznek a visszajelzésre. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy bizalmat építsünk a sikertelen jelentkezőkkel, pályázókkal. Lehet, hogy jelenleg nincs olyan pozíció, amire az adott álláskereső megfelel, de később nyílhat egy lehetőség.

Ha megfelelő bizalmat építettünk fel a visszajelzéssel, akkor legközelebb az “elutasítottak” között is megtalálhatjuk a következő munkatársat.

Legyünk proaktívak!

Álláskeresőként gyakran nehéz megemészteni, hogy egyszerűen nem hívnak minket vissza, eltűnik az adott cég az interjú után. Fontos, hogy ne ragadjunk le egy pozíciónál. Lehet, hogy hiába várakozunk a visszajelzésre, és közben lecsúszunk más lehetőségről.

A legjobb védekezés a feedback kultúra ellen a “támadás”, avagy legyünk proaktívak. Ha egy ideje nem hallottunk egy cég felől, ahova beadtuk a jelentkezésünket vagy részt vettünk az első interjún, akkor vegyük fel velük a kapcsolatot.

Járjunk utána, hogy mi a helyzet, mivel ezzel időt spórolunk, és a cég is azt fogja látni, hogy komolyan kell venni minket.

0 /eletmod/karrier/visszajelzes-az-allaskereses-soran-x/