A toxikus produktivitás emberek millióinak életét árnyékolja be, noha sokan nincsenek tudatában annak, hogy ők is a jelenség elszenvedői. Ha te is úgy érzed, hogy már rég nem itt kellene tartanod az életben és/vagy bármit teszel, sosem leszel elég, akkor valószínűleg csapdába estél. De mi vezérel minket ilyen esetben, és mi a megoldás?
A negatív gondolatok és az azok hátterében megbúvó csökkentértékűség érzése arra késztetheti a toxikus produktivitásban szenvedőket, hogy folyamatosan megkérdőjelezzék, alábecsüljék saját teljesítményünket és hatékonyságunkat, és akik emiatt mindig többet akarnak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy amikor elérnek egy kitűzött célt, hirtelen már nem is tekintik olyan nagy dolognak, rosszabb esetben bagatellizálják az eredményüket, és ostorozzák magukat, amiért nem voltak gyorsabbak és hatékonyabbak.
A toxikus produktivitás a lélek csendes gyilkosa
Diana Hill, klinikai szakpszichológus úgy tekint a produktivitás elvére, mint az önmagunk által kitűzött cél elérésére, amiben kiemelkedő szerepet játszik az idő. Merthogy minél rövidebb idő alatt, minél több dolgot szeretnénk megvalósítani. Amihez remekül „asszisztál” a biológiánk is, hiszen evolúciós szempontból agyunknak folyamatosan pörögnie kell, ha úgy gondolja, hogy kevés az erőforrás és keményen kell küzdeni a javakért (az ősemberek esetén ez az étel-, az otthon- és a társszerzést jelentette). Manapság a technológiai fejlettségnek és a kommunikációs eszközöknek hála (média, közösségi média, e-mail, okostelefon) egyre több üzenet, és egyre gyorsabban megtalál minket, akár éjszaka is, ha nem szabunk valamiféle határt tartalomfogyasztási szokásainknak. Agyunk pedig úgy dekódolja mindezt, hogy lemaradunk az erőforrásokért zajló versenyben, vagyis nem teszünk eleget, rosszul teljesítünk.
Mikortól beszélünk toxikus produktivitásról?
Egyénenként változik, hogy pontosan mikor válik toxikussá a teljesítménykényszer, mindenesetre az állandó elégedetlenségérzet, a kiégés, a romló hangulat és az állandó belső feszültség egyaránt erre utalhat. Akinek mindig minden gondolata saját teljesítménye körül forog, az könnyen lehet, hogy figyelmen kívül hagyja cselekedeteink értékét és a befektetett energiát.
A helyzet paradoxona, hogy az állandó negatív érzéseket és feszültséget eredményeink tudatosításával és értékelésével oldhatnánk fel. Magyarán a produktivitás egy szintig eszköz a céljaink eléréséhez egy bizonyos szint után azonban megakadályozhatja, hiszen az állandó hajtás és a pihenés hiánya fizikailag és szellemileg egyaránt megterhelő, és előbb-utóbb kiégéshez vezethet.
Három lépéssel megtörhető az ördögi kör
Már-már lehetetlen kihívásnak tűnik gondolataink és cselekedeteink olyan szintű uralása, hogy azokat ne kizárólag a túlteljesítés kényszere vezérelje. A klinikai szakpszichológus szerint azonban megtörhető a toxikus produktivitás ördögi köre, amelyhez három dolgot kell teljesítenünk. Íme:
1. Tudatosítsuk magunkban, hogy a toxikus produktivitás nem hatékony
Magyarán le kell tisztáznunk magunkban, hogy ezzel soha nem jutunk egyről a kettőre. A toxikus produktivitásban szenvedők miután elérik kitűzött céljukat, szinte azonnal magasabbra teszik a lécet, emiatt a sikerélmény elmarad, hiszen számukra soha, semmi sem elég. A hatékonyság növeléséért tett erőfeszítések azonban romboló hatásúak, és egyáltalán nem segítik a célok elérését. A szakember szerint amikor legközelebb hasonló gondolataink támadnak, kérdezzük meg magunktól a következőket: „voltaképp mi is történik most, amiért úgy érzem, hogy túl keveset tettem? Honnan indult ez a folyamat? Megéri ez nekem?”
2. Ne hagyjuk, hogy gondolataink tévútra vigyenek minket
A toxikus produktivitás következő „gyógymódja” gondolataink megkérdőjelezése. Elvégre gondoljunk csak bele: elménk a nap folyamán folyton újabb és újabb gondolatokat kreál, ami a toxikus produktivitás esetén azt jelenti, hogy sohasem lehetünk elégedettek a teljesítményünkkel. Célszerű tudatosítani, hogy ezen gondolataink nem tükrözik a valóságot, és gyakran megtévesztőek. Ezzel szintén fontos tisztában lennünk, hogy aztán ennek megfelelően viszonyuljunk negatív gondolatainkhoz és cselekvési mintáinkhoz.
Ha egyet hátralépünk, kicsit lassítunk, pihenünk és kialudjuk magunkat – amit az érintettek igen nehezen engednek meg maguknak – máris megkönnyebbülhetünk, színesebbnek láthatjuk a világot. Amennyiben úgy érezzük, hogy ez sem segít, barátaink, családtagjaink, kollégáink vagy éppen egy szakember segíthet abban, hogy reálisabban lássuk saját helyzetünket.
3. Fogadjuk el a negatív érzéseinket is
A mérgező produktivitás mozgatórugója a „kevés vagyok/nem vagyok elég” gondolatán kívül gyakran az ahhoz társuló negatív érzések elfojtása. Ennek tükrében a teljesítménykényszert sokaknál az okozza, hogy igyekeznek elnyomni negatív érzéseiket, mint amilyen a bűntudat, szégyen, félelem, szomorúság és a magány. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy bűntudatunk van, amikor szabadságra megyünk; félünk a lemaradástól és az egyedülléttől, ezért elismerésre vágyunk; vagy szégyelljük, hogy nem tudunk jobban teljesíteni.
Kikeveredhetünk a toxikus produktivitás csapdájából, ha megengedjük magunknak a bűntudat-, a szégyen-, a félelem vagy a szorongásérzetet anélkül, hogy azonnal túlhajszolnánk magunkat a fenti érzések megszüntetése érdekében. Cselekvés helyett tehát kifizetődőbb megfigyelni az érzéseinket, az azokat kísérő gondolatokat, testi reakciókat, hogy mik jelentkeznek a leggyakrabban. Érdemes megfigyelni az érzések és gondolatok változását is, hogy mikor erősödnek, mikor és mitől gyengülnek. Ha legközelebb ránk törnek, egyszerűen hagyjuk, hogy megtörténjenek, mert amint közelebb kerülünk hozzájuk, valószínűleg egyre kevésbé lesznek félelmetesek, egy napon pedig végérvényesen legyőzhetjük őket.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
