Barion Pixel Három csillagjegy, akik hajlamosak a pszichoszomatikus megbetegedésekre – Coloré

Három csillagjegy, akik hajlamosak a pszichoszomatikus megbetegedésekre

2022. 10. 17.

Vannak csillagjegyek, akiknek kiemelten érdemes odafigyelniük a lelkükre, különben súlyos pszichoszomatikus betegségekkel kell szembenézniük. Mutatjuk a három leginkább érintett csillagjegyet.

A pszichoszomatikus megbetegedések – ahogy a nevük is mutatja -, olyan betegségek, amik nem szervi elváltozások miatt alakulnak ki, hanem valamilyen lelki sérülés, esetleg bántalmazás következtében.

Ezért is nagyon fontos, hogy minden lelki bánatot, mentális nehézséget időben meg tudjunk beszélni az érintett másik féllel vagy egy szakemberrel. Így nagy mértékben elkerülhetőek azok a kellemetlen, sokszor súlyos fizikai tünetek, amiknek a kialakulására néha több év után sincs orvosi magyarázat.

Mivel mindannyian másként dolgozzuk fel a stresszt, ezért vannak, akik hajlamosabbak rájuk, mások pedig szinte egyáltalán nem érintettek a pszichoszomatikus megbetegedésekben. Csillagjegyünk arra is megadja a választ, hogy kiknek érdemes fokozottan odafigyelni erre.

Csillagjegyek, akik gyakran pszichoszomatikus betegségekben szenvednek

SZŰZ

(08.23.-09.23.)

A Szűz csillagjegy szülöttje egy nagyon érzelmes lélek, aki szinte mindent a szívére vesz. Néha akkor is képes vagy megsértődni, ha valaki csak kicsit megemeli a hangját. Gyakran félreérted mások feléd intézett kommunikációját, de mivel nem akarsz senkit megbántani, ezért inkább otthon, egyedül, magadba burkolódzva tanakodsz azon, hogy vajon mégis mit vétettél. Ebből kifolyólag rengeteg kérdőjel van benned, és a legtöbb közeli ismerősöddel is bizalmatlanná válsz. Ne csodálkozz, ha a ki nem mondott szavak miatt gyakran kell kimaradnod a munkából torokgyulladás és rekedtség miatt.

pszichoszomatikus
A ki nem mondott szavak miatt gyakran kell kimaradnod a munkából torokgyulladás és rekedtség miatt. / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

NYILAS

(11.22.-12.21.)

A Nyilas az egyik legsimulékonyabb csillagjegy. Ők a család azon tagjai, akik nem szólalnak meg, ha nem kérdezi őket senki, és mivel a legtöbb esetben a legkisebb testvérnek születnek, így mindig tudják, hogy bizony vannak előttük a sorban. Igaz, hogy gyakran eleged van az elnyomásból és hogy mindenki mindig rendre utasít, de jó szíved és empatikus tisztelettudó személyiséged miatt soha nem bonyolódsz nagyobb konfliktusba. Ha döntened kell, biztos, hogy mások és nem a magad hasznát fogod nézni. Sajnos az, hogy mindenki fontosabb számodra, mint az, hogy neked mi a legjobb, rövid időn belül súlyos problémákat okozhat.

Szervezeted rákényszerít arra, hogy csak magaddal foglalkozz, ám ez már a végső figyelmeztetés lesz. Érdemes hallgatni a tested tüneteire és megtanulni azt, hogy senki sem lehet fontos annyira, hogy önmagadat veszélybe sodord.

Infected,patient,in,quarantine,lying,in,bed,in,hospital,,coronavirus
Szervezeted rákényszerít arra, hogy csak magaddal foglalkozz, ám ez már a végső figyelmeztetés lesz. / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

HALAK

(02.19.-03.21.)

A Halak nemcsak érzelmes és nagyon kedves csillagjegy, de a legjobban befolyásoltható és uralható is. Szinte a DNS-edbe van kódolva, hogy olyan munkahelyi főnök és párkapcsolati partner mellett kötelezd el magad, akik az utolsó energiáidig kihasználnak. Mágnesként vonzod a nárcisztikus személyiségeket, ám gyenge lelked egyáltalán nem bírja a rád áradó stresszt.

Sajnos emiatt hamar megbetegíted magad, egy rosszul választott férfi miatt megjelennek a női betegségek, energiavámpír főnököd negatív stresszei miatt pedig értéktelennek, szerencsétlennek és feleslegesnek érzed magad. Így ne is csodálkozz, ha lépten-nyomon felüti a fejét valami pszichoszomatikus kór.

Ill,sick,middle,aged,woman,sneezing,blowing,running,nose,holding
Ne is csodálkozz, ha lépten nyomon felüti a fejét valami súlyos pszichoszomatikus kór. / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

A pszichoszomatikus betegségek a legtöbb esetben veszélyesebbek, mint gondolnánk. Természetesen minden csillagjegyet érinthetnek, ám e felsorolt három az, akiknél a leggyakrabban előfordulhat. Mentális egészségünk ápolása legalább olyan fontos, mint a testünkké, ezért érdemes fokozottan odafigyelni rá.

Nyitókép: Shutterstock / Puzzlepix