Barion Pixel Így szúrd ki a hamis spirituális vezetőket – Coloré

Így szúrd ki a hamis spirituális vezetőket

2021. 06. 28.

Mantra, mandala, jóga, akupunktúra, karma – a Keletről származó fogalmak mindig különlegesen csengenek az ember fülében, az egzotikum pedig sok mindenkit át tud ejteni. Ezt használják ki azok a hamis, magukat guruknak feltüntető emberek is, akik a spiritualitás jegyében vagyonokat gombolnak le másokról.

A nyugati világ vallásai nagyban különböznek a Távol-Keletétől, utóbbit ezért mindig egzotikusnak gondolták az emberek. Emiatt viszont hiányos tudással rendelkeznek róla, és sokszor összemossák a különböző spirituális világképek és vallások elemeit, és csak egy-egy elem lesz népszerű vagy ismert belőlük – például a meditálás, a lélekvándorlás fogalma, a karma, az auratisztítás. Ez a felszínes tudás viszont melegágya az olyan kamu vezetők megjelenésének, akik követőbázist gyűjtenek maguk köré, igyekeznek guru vagy tanító képében tetszelegni, miközben céljuk csak a lehúzás.

Woman,hands,together,symbolizing,prayer,and,gratitude.,mudra.,yoga,concept.
Forrás: Sutterstock/Puzzlepix

Évente többször is érkezik hír olyan hamis bizniszről, ami közepén egy magát meggyőzően előadó, lehengerlően szónokló személy áll, aki lelki megújulást, esetleg gyógyulást ígér követőinek. Aztán pedig kiderül róla, hogy átejtés az egész, és csupán a közössége pénzére hajtott, na meg a hírnévre. Ebben az anyagi károkon kívül az a szomorú, hogy az igazi mesterek hírnevét is rombolja ténykedésével. Bár itthon kisebb az esély, hogy egy ilyen csapdájába sétáljunk bele, ha külföldön járunk – például az Ízek, imák, szerelmek nyomán – akkor is jó, ha odafigyelünk ezekre az intő jelekre.

Nagy mennyiségű pénzt kér

Hiszen ebből tartja fenn imidzsét, na meg persze azért, mert tevékenykedésének elsősorban a meggazdagodás a célja, és nem az emberek megsegítése. Nem olcsó mulatság tehát igénybe venni a “tanításait”, és persze semmi esély arra, hogy alkalomadtán visszakérd a pénzed, ha nem vagy elégedett. Az angliai Hounslowban élő csaló, aki Guru Ji néven praktizált, először ingyen hirdette szolgáltatásait, többek között rontáslevételt. Többeknek azt jósolta, hogy hatalmas lottónyereménnyel fognak gazdagodni a jövőben, de azért, hogy ez a jóslat biztosan valóra váljon, valamilyen mágiát kell alkalmaznia, ami történetesen tizenötezer fontnak (több, mint hatmillió forintnak) megfelelő összegbe került. Amikor eljött a lottósorsolás napja, a guru váratlan eltűnt, megkárosítva ezzel nem egy áldozatát.

Hangzatos nevek, fényűzés

“Doktor”, “Isten XY-ja”, “Mr.” és hasonló, emelkedettséget és fontosságot sugalló nevek jellemzik, csak semmi szerénység! Emellett láthatóan fontosak neki az anyagiak, a színpadias előadások, a drága dolgok.

Képmutató

A békéről szónokol, miközben láthatóan hajlamos az agresszióra? Elutasítja a földi javakat, hiszen azoknál sokkal fontosabb a lelki fejlődés – de ő sportkocsikkal jár, méregdrága órákat hord és luxusutazásokra költ? Gyanús.

Gyógyulást garantál

… és mindeközben lebeszél arról, hogy orvoshoz menj a problémáiddal. Mindenféle, a tudomány által nem megalapozott, a hatásosságukat illetően nehezen bizonyítható módszerrel kezeli a betegeit, miközben ismét csak rossz fényt vet például az ajurvédikus orvoslásra és a természetgyógyászatra.

Olyan dolgokra kér, amik nem etikusak

A João de Deus néven ismert brazil “csodadoktor”, Joao Teixeira de Faria éveken keresztül folytatta munkásságát Goiás államban, annak ellenére, hogy még érettségije sem volt. Távgyógyítás, karmikus és testi megbetegedések kezelése lelki terápiával, és ollóval végzett szemműtét – ez csak néhány de Deus és csapatának “munkáiból”. A világ minden tájáról, még Magyarországról is szerveztek utazásokat Brazíliába, de aztán néhány éve a hatóságok tizenkilenc év börtönre ítélték, mert szexuálisan zaklatott több tucat nőt – ő ezt is a gyógyítás metódusai közé sorolta. A feljelentők között ott volt a saját lánya is. Ha már zaklatásról van szó, nem hagyhatjuk ki a bikram jóga feltalálóját sem, akit ugyancsak rengeteg tanítványa feljelentett emiatt, az ügyről a Netflix két éve Bikram: Yogi, Guru, Predator címmel forgatott dokumentumfilmet.