Barion Pixel Az akadályt nem ismerő 5 csillagjegy – Coloré

Az akadályt nem ismerő 5 csillagjegy

2021. 08. 02.

Mindenki ismer olyan személyeket a közelében, akiknek minden összejön, tűzön-vízen át kitartanak és véghez viszik, amit megálmodtak.

Vajon min múlik, hogy az egyiknek sikerül, a másiknak nem? Sokszor szóba hozzák a szerencsét, az akaraterőt, a kitartást, az együttműködő készséget vagy a probléma vs. feladat felfogását. Ezek szinte mindegyikére szükség van ahhoz, hogy valaki ne ismerjen akadályt, és elérje a céljait.

Csillagjegyek
Forrás: unsplash.com

A kívülállóknak ez persze csak a látszat, de valójában nagyon is komoly munka folyik a háttérben. A zodiákusok között egyik-másik kimondottan jól boldogul az élet nagy feladataival és komolynak tűnő problémáival is, ami hozzáállásuknak köszönhető.

De lássuk, kikről van szó:

A Szűz gondoskodó, figyelmes jegy, ugyanakkor nagyon karakán és kissé makacs is. Ha valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi, és csakis úgy lehet jó a végeredmény, ahogy azt ő megálmodta. Ehhez a legtöbbször befolyásolja is a környezetét.

A Kos fejjel megy a falnak – szokták mondani, de ez igaz a problémákra is. Sokszor első fellángolásra neki ront a bajnak, de ha ez nem vezet sikerre, akkor képes visszavenni és lépésenként lebontani a problémát. Jó szervező és erős hitű, ezért bármit elér.

A Skorpió veszélyes jegy, mindent kihívásnak vesz, és ha valaki az útjába áll, annak nem lesz jó vége. Tényleg nem ismer akadályt, ha kell ugrik, mászik, fut, harcol vagy épp manipulál, de amit kitalál, azt meg is valósítja. A cél nála szentesíti az eszközt.

A Mérleg sokakat idegesít állandóan fontolgató, vizsgálódó természetével. Minden problémát szeret jól körbejárni és végigvenni a lehetőségeket. Ez néha sok időt felemészt, ám, ha a végére ér, egy „vágással” megoldja a problémát.

A Bika nem szeret tétlenkedni, és mindig erővel megy bele a helyzetekbe. Ha valamit nem tud ésszel megoldani, akkor fitogtatni kezdi fölényét, és ez általában be is válik. Nem tűri, hogy az elé gördülő akadály ott is maradjon.