Az emberek több, mint fele negatívan látja a testét – mindent a testképzavarról

A testképzavar a modern kor betegsége. Mindannyiunknak van véleménye arról az emberről és testről, akit a tükörben látunk, ezt a magunkról alkotott képet pedig rengeteg minden befolyásolja – mások visszajelzései, a közösségi média, az adott korban éppen kívánatosnak minősített ideális külső, a filmek és reklámok üzenetei, de a lakóhelyünk kultúrája is. Így aztán igencsak nagy kihívásnak van kitéve az, aki szeretne elégedetten gondolni önmagára anélkül, hogy megzavarnák ezek a sokszor irreális, vagy teljesíthetetlen elvárások. A több oldalról érkező nyomás miatt nem csoda, hogy egy kutatás szerint a felnőtt emberek 61%-a, a gyerekek 66%-a gondol a testére negatívan.

A testképzavar

Ha valakinek tartósan negatív a testéről alkotott képe, akkor a testképzavarnak nevezett mentális zavarról beszélhetünk. Mik a figyelmeztető jelek?

• gondolatai középpontjában a legtöbb esetben mások számára nem látható vagy zavaró, általa negatívnak gondolt testi tulajdonsága áll
• ez olyannyira meghatározza mindennapjait, hogy úgy érzi, az emberek kinevetik miatta, csökken az önértékelése és az önbizalma is
• ez sokszor a súllyal, alakkal kapcsolatos, így napjai akörül forognak, hogy az áhított kinézetet elérje – extrém fogyókúrával, koplalással, edzéssel, vagy akár plasztikai beavatkozások segítségével
• hajlamos a végletekig elmenni külseje megváltoztatásáért, nagy eséllyel alakulhat ki edzésfüggőség
• állandóan másokhoz hasonlítja magát, és szinte csak a külsőségekben látja az értéket

Míg a testképzavar önmagában is problémát jelent, hiszen az elszenvedője nem látja magát reálisan, és ez kihathat élete minden szegletére, azért is veszélyes, mert más mentális rendellenességeket hozhat magával. Ezek közé soroljuk az anorexia nervosát, amikor a túlsúlytól és elhízástól való (sokszor ok nélküli) félelem miatt a fiatal egyre kevesebbet eszik, testsúlya vészesen csökken, ő pedig kedvetlenné válik. A bulimia is hasonló ehhez, a különbséget ott találjuk, hogy itt falásrohamokról van szó, melyeket aztán bűntudat, szorongás, szándékos hánytatás követ. Izomdiszmorfiáról pedig legtöbbször férfiaknál beszélhetünk, amikor önmagukat soványnak, erőtlennek, nem eléggé kisportoltnak látják.

Ezek mellett depresszió, szorongásos zavarok is társulhatnak a testképzavarhoz, de mit tehetünk ellenük?

Hogyan javítható?

Bár elcsépelt, tudom, de a legelső lépés a zavar felismerése – tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

• Túl sokat foglalkozom a külsőmmel? Többet, mint mások?
• Túl sokat edzem, méregetem magam a tükörben?
• Mondtam már le ebédmeghívást, más programot csak azért, mert az biztosan több kalória lett volna, mint amennyivel fenn tudom tartani a mostani alakom?
• Van-e olyan testrészem, amit nem látok szépnek, miközben senki sem tette még szóvá – és ez vajon mennyire rombolja az önértékelésemet?
• Mennyi időt tesz ki a napjaimból az, hogy a testemre gondolok, és azt formálni próbálom?

Ha a válaszaink alapján felismertük a testképzavart, ne aggódjunk, van megoldás. Elsőként gondoljunk a családtagjainkra, az ő testükre, és keressük meg a hasonlóságokat a miénkkel. Vegyük körbe magunkat pozitív emberekkel, akik rombolás helyett építik az életünket. Találjuk meg, mi az, amiben kényelmesen érezzük magunkat, mik a testalkatunknak legmegfelelőbb ruhadarabok. Gondoljuk át, mennyi mindenre képes az a test, amiben élünk – mennyi helyre elvitt már, milyen sportokat végezhettünk a “segítségével”, és írjunk egy listát arról, mi az, amit szeretünk benne. Emellett igyekezzük elhagyni a negatív, bíráló hangnemet saját magunkkal szemben. Ha már szóba jött a sport: találjunk egy olyan mozgásformát, ami örömet okoz, és építsük be a mindennapjainkba. Alakítsunk ki egészséges, tápláló étrendet, ami igazodik az aktivitásunk szintjéhez.

A közösségi médiában látott fotók nagy része fel van javítva Photoshoppal vagy más programokkal, viszont a legtöbbnél ez nincs feltüntetve, így joggal hiheti azt a tapasztalatlan internetező, hogy valóságos, amit lát. Innen pedig már csak fél perc, és rosszul is érzi magát, amiért nem olyan karcsú, napbarnított, csinos, hibátlan a külseje, mint annak az influenszernek, aki két órát töltött az aktuális fotó tökéletesítésével. Fontos tehát, hogy a helyén tudjunk kezelni mindent, amit ezeken az oldalakon látunk, hiszen bizonyíték is van már a mentális betegségek és a Facebook-használat kapcsolatára. Ha lehet, kerüljük a média azon területeit, amelyek hamis képet festenek másokról, de ha már találkozunk velük, mindig jusson eszünkbe: ez nem a valóság!

Nem biztos, hogy ezek a lépések segíteni fognak, de ilyenkor se essünk kétségbe, forduljunk szakemberhez, aki segíteni fog az önértékelésünk rendbetételével és valósabb képet kaphatunk a külsőnkről.