Manapság gyakran előkerül az önazonosság és ennek fontossága, ám kevésszer társul hozzá pontos magyarázat. Mi az az önazonosság, miért fontos, miért kell dolgozni rajta – egyáltalán lehetséges fejlődni ebben? És miért nem vagyunk önazonosak?
Ön azonos?
Az önazonosság nem magától értetődő még a filmekben sem. ,,Ne feledd, légy önmagad!” – mondja a Dzsini Aladdinnak, amikor ő herceggé változtatva próbálja meg elnyerni a hercegnő szívét.
Mi történik, hogy ha nem vagyunk kibékülve azzal, akik vagyunk? Ilyenkor folyamodunk varázslathoz, akárcsak Aladdin tette, és mutatjuk magunkat másnak, mint amik vagyunk: úgy viselkedünk és olyannak mutatjuk magunknak, amilyenek lenni szeretnénk, vagy amilyennek mások szeretnének látni bennünket.
Éppen emiatt a tükör nem a legjobb barátunk, hiszen belenézve nemcsak fizikai mivoltunkat láthatjuk, hanem önmagunkba nézve azt is meg kell állapítanunk, hogy mit gondolunk a világról, és hogy bizonyos esetekben ez nem mindenkinek tetszik. Ryan Howes, klinikai szakpszichológus szerint mélyen belül mindannyian kialakítunk magunkban egy képet arról, hogy milyennek kellene lennünk: hogyan nézzünk ki, mit illik gondolni, hogyan illik érezni különböző helyzetekben.
Amennyiben nem felelünk meg az általunk vagy a társadalom által felállított ideális képnek, dühösnek és tehetetlennek érezzük magunkat, és ahelyett, hogy felvállalnánk magunkat, sokszor azon dolgozunk, hogy min változtassunk azért, hogy jobban elfogadjanak bennünket. Ezzel csupán azt érjük el, hogy folyamatosan becsapjuk önmagunkat, mert elnyomjuk azt, akik valójában vagyunk.
Az önazonosság és az idő
,,Ahány ember annyi féle csodálatos világ” – énekli Bródy János a Mindannyian mások vagyunk című dalában, ám csak rajtunk múlik, hogy ezek a különbözőségek megmutatkoznak-e. Az ember sok mindenben bele akar simulni a környezetébe, hogy elfogadják. Ez általában már az iskolában elkezdődik: a gyerekeknek dönteniük kell, hogy a Jégvarázs Elzáját, vagy Aranyhajat szeretik-e jobban, míg a középiskolában is csapódni kell valakihez, hogy legyenek barátok, legyen társaság. Ha ez nem sikerül, kiközösítés vár az emberre, és ezt elkerülve inkább vall olyat, amivel nem ért egyet, csak ne üljön egész életében a kispadon.
Ahogy az idő telik az ember mérlegel: magába néz, hogy milyen is valójában, mit gondol a világról. Ha megállapításra jut, jön a következő lépés: a bátorság, amikor kiállunk magunkért és felvállaljuk, amit gondolunk, akkor is, ha akár egy egész társadalmi normával megyünk is szembe. Ha viselkedésünk összhangban áll azzal, amit belül érzünk, akkor találunk igazán magunkra, akkor válunk önazonossá.
Keressünk választ a miértekre!
A mindennapokban kevés idő és lehetőség van elmerengeni az olyan alapvető kérdéseken, hogy boldogok vagyunk-e, szeretjük-e, amit csinálunk és legfőképpen: magunkat szeretjük-e. Ezek rendkívül kínos kérdések, hiszen nehéz válaszokat találni rájuk. Ha könnyűnek gondoljuk, tegyünk egy próbát: nézzünk bele a tükörbe, és mondjuk ki hangosan: ,,szeretem magam!” Ha ez nem megy, korántsem vagyunk önazonosak, ugyanis eszerint nem azt látjuk a tükörben, akit szeretnénk.
Válaszoljunk az olyan kérdésekre, hogy miben érezzük a legjobbnak magunkat, mi tesz minket boldoggá, és hogy hányszor hallgatjuk el a véleményünket azért, hogy ne szóljanak meg a körülöttünk lévők! Arra is fontos választ találni, hogy hányszor kételkedünk önmagunkban, és hogy okolunk-e mást akkor, amikor a sorsunkat mi alakítottuk olyanná, amilyen. Biztos, hogy minden kudarcunkért a szüleink a felelősek, akik rossz döntéseket hoztak gyerekkorunkban?
Ki kell tudnunk mondani, ha a saját rossz döntéseink sorozata miatt kerültünk életünk során mélypontra, és ezekből a hibákból kell táplálkoznunk, hiszen ezek segítségével kerülhetjük el azt, hogy újra rossz helyzetet hozzunk létre.
Az önazonosság egyik fontos alapköve az is, hogy ne függjünk mások visszajelzéseitől. Merjünk meghozni döntéseket, ne mástól várjuk a választ, viszont ha rossz döntést hoztunk, könyveljük el kudarcként és menjünk tovább, de ne érezzünk szégyent, hiszen azok a döntések is mi vagyunk, még ha a végeredmény rosszul is sült el.
Ugyanez a helyzet a vágyakkal: ne a mások vágyát valósítsuk meg! Ne tanuljunk azért tovább, mert a szüleink szeretnék, hogy többre vigyük! Azért tanuljunk, mert mi szeretnénk sokra vinni.
Bármit is szeretnénk elérni az életben, bármit is gondolunk, sosem mások, hanem csak és kizárólag magunk miatt tegyünk vagy ne tegyünk dolgokat, mert így tudunk önmagunkat szeretve a tükörbe nézni. Így leszünk önazonosak.
