Így törj ki a megfelelési kényszerből

Manapság rengeteg ember szenved attól, hogy igyekszik megfelelni másoknak, próbál idomulni kollégáihoz, kivívni szülei elismerését. A probléma az, ha eközben elveszik a személyiségünk.

Forrás: Unsplash

A megfelelési kényszer háttere

Gyerekkorunkból lehet ismerős, hogy szeretnénk szüleink, tanáraink vagy barátaink kedvére tenni, és sokan mindent elkövettünk azért, hogy bezsebeljük az áhított dicséretet. Hiszen mindenki szereti, ha elismerést vált ki másokból, ha büszkék rá. Gyakran még olyankor is, ha ez személyiségünktől távol álló cselekedetekre sarkallt minket. Nem számított, hiszen szerettünk volna rájuk hasonlítani, nem kilógni a sorból, és jó lett volna, ha elfogadnak.

A baj akkor van, ha az emberben rögzül ez a viselkedésminta, mindig egyes emberek helyeslésére vágyik, hiszen tőlük kapja csak meg az “igazolást”, és az érzést, hogy számít valamit – ahelyett, hogy önmaga értékelné sikereit, és saját magára lenne büszke azokért a dolgokért, amit elért.

Mások mércéje szerint élni, és személyes büszkeségünk helyett az ő helyeslésüket megcélozni nagyon káros. Egyrészt értelmetlen és szinte lehetetlen dolog mindig azon próbálkozni, hogy kitaláljuk elvárásaikat, és ahhoz igazítsuk magunkat. Másrészt ennek a folyamatnak a saját személyiségünk láthatja kárát, mert nem az áll majd cselekedeteink, gondolataink és döntéseink középpontjában, hogy nekünk mi a jó és fontos.

Hogyan veheted észre, hogy meg akarsz felelni mindenkinek?

A legtöbb esetben ez nem szándékos, inkább tudatalatti viselkedésformáról van szó. Az alábbiak sokszor árulkodó jelek lehetnek:

  • sokszor magadat hibáztatod azért, ha valami nem sikerül, és saját, belső párbeszéded negatív felhangú
  • kevés önbizalmad van
  • félsz attól, hogy nem fogadnak majd el, ha önmagad leszel
  • nehezen hozol döntéseket, szívesen megkérdeznél másokat előtte, hogy “mit szólnak” hozzá
  • sokszor azon kapod magad, hogy kihasználnak, hiszen úgy gondolják, te “sose sértődsz meg”, neked “úgyis minden jó”
  • kerülöd a konfliktusokat, hajlamosabb vagy belemenni kompromisszumokba azért, hogy ne kelljen felvállalni mással ellentétes véleményedet
  • elhallgatod, hogy nem vagy “tökéletes”, nem beszélsz a fura hobbijaidról, arról a kedvenc filmedről, amit nem sokan szeretnek rajtad kívül – azért, mert akkor kevésbé lennél népszerű

Mit tehetsz önmagadért?

Először is, ha gyanítod, vagy biztosan tudod, hogy megfelelési kényszered van, ne hibáztasd magad még jobban! Tudd, hogy mindenre van megoldás, a felismerés pedig az első, igen fontos lépés.

Gondold végig, hogy miért szeretnél változtatni, hogy életed mely területével nem vagy elégedett, és kik azok, akiknek gyakrabban kellene nemet mondanod.

Ha kicsit mélyebbre ásol, eszedbe fog jutni, hogy miért is alakulhatott ez ki, volt-e valamilyen meghatározó élmény?

Képzeld el magad előtt, hogy milyen lenne, ha azt csinálnád, ami neked jó és amitől több leszel – ahelyett, hogy mások kénye-kedvére cselekszel. Gondolj bele, hogy kik azok, akik úgy szeretnek, ahogy vagy, akikhez nem kell idomulnod, hanem önmagad vagy mellettük? Ők fognak a legtöbbet segíteni abban, hogy változtass a másokkal való kapcsolataidon.

Végsősoron pedig kis lépésekkel kezdd, nincs olyan, hogy “Holnaptól új ember leszek!”. Ha pedig nehéz, bátran kérd szakember segítségét!

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Lehullt a lepel Jennifer Aniston szépségápolási titkairól