Barion Pixel Szuperhatékony edzési tippek negyven fölötti nőknek – Coloré

Szuperhatékony edzési tippek negyven fölötti nőknek

2021. 11. 10.

Egy nőnek rengeteg dolga van, és ilyen körülmények között az edzés bizony luxusnak tűnhet. Mégsem szabad lemondani róla, mert az egészségünk múlik rajta. Adunk néhány tippet, hogy szinte észrevétlenül hozd magad jó formába.

„Ha a mozgást tablettaként be lehetne venni, csodaszernek tartanák az emberek, annyi kedvező egészségügyi hatása van” – mondta az egyik orvos ismerősöm, és maximálisan igaza volt. Segít elérni az ideális testsúlyt, ami csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét, a vérnyomást, a vércukorszintet, és mérsékeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Ehhez jön a jobb közérzet és a jobb mentális egészség, és az ebből következő jobb alvás.

Cute,mature,woman,sleeping,on,bed
Aki többet mozog, az jobban is alszik / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Még egy fontos tudnivalóra érdemes felhívni a figyelmet. A nők hajlamosabbak a férfiaknál a csontritkulásra: ötvenéves kor fölött háromból egy emiatt szenved el törést. Erre hivatkozva sem érdemes elkerülni azonban mozgást, hiszen az oszteoporózissal élők állapota is jelentősen javítható a rendszeres erősítéssel.

Miért is mondanánk le erről a sok pozitívumról, ha csak pár trükköt kell bevetni, hogy részünk legyen benne?

Kipróbált mozgásformák

A trükk valójában elég egyszerű: a rendszeresség. Tervezd be a mozgás időpontját a naptáradba, és – ésszerű határok között – ne engedj belőle. Tanulj meg kiállni magadért, és teremtsd meg az „énidődet”. Közben pedig azt is vedd tudomásul, hogy nem dől össze a világ, ha néha felborul a rendszer, csak ne hagyd abba!

Jó csali, ha olyan mozgásformát választasz, amit eleve szeretsz. A futás jól hangzik, de nem való mindenkinek. Ott van viszont helyette a tánc, az úszás, a kirándulás, vagy akár a séta egy kutyával.

Az a legjobb, ha van olyan barátnőd vagy kollégád, akit rá tudsz venni arra, hogy mozogjon veled együtt. Így a „kényszerű” feladatot egy kellemes, alig várt eseménnyé alakíthatod. Amikor nincs járvány, akkor nagyon jó program végigböngészni egy konditerem kínálatát, és kipróbálni az új típusú edzéseket.

Healthy,senior,females,in,activewear,looking,at,one,another,during
Alakítsd társasági eseménnyé az edzést! / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Legyen a mozgás a mindennapok része!

Ha éppen nincs semmi extra, akkor is kapjon helyet a mozgás minden napodban. Csodát tud művelni például egy 30 perces, határozott tempójú séta heti öt napon. Az intenzívebb mozgás is hasznos természetesen: ebből heti 75 perc elegendő. Ez mindössze 15 perc naponta, ennyi mindenkinek bele kell, hogy férjen.

Egy hasznos tipp a végére: időnként változtass a mozgásformán! Lehet, hogy elérted a célodat, már nincs, ami motiváljon, vagy előfordulhat az is, hogy meguntad. Ilyenkor jó ötlet új elemekkel bővíteni az edzést, vagy növelni az intenzitását.

Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix