A bicikli nem olyan kellék, mint a futócipő: nem csak azok használják, akik tudatosan sportolni szeretnének, hanem azok is, akiknek eszköz, hogy eljussanak valahova. Fel kell készíteni magunkat és a biciklinket az őszre, na de hogyan?
Ahogy hűl az idő, úgy alakul át öltözködésünk is. A biciklizés testmozgás voltának köszönhetően azt eredményezi, hogy különböző mértékben megizzadunk – különösen akkor, hogy ha nagyobb távot járunk be.
Öltözködés – praktikum az elegancia felett
A rövidnadrágot felváltja a hosszú, ami fontos, hogy jól szellőző legyen, hiszen rendkívül lényeges szempont, hogy lábaink – akárcsak testünk többi része – le tudja adni a hőt. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl szűk a nadrág, ugyanis tekerés közben számtalan módon tartjuk a végtagjainkat, és ahhoz, hogy a ruhanemű követni tudja testünk mozgását, nem szabad passzentosnak lennie.
A felső ruházat különösen lényeges: mindenképpen legyen réteges, hogy bármikor tudjunk lazítani rajta, ha szükségesnek érezzük. Ha egy mód van rá, zipzáras felsőt viseljünk, mert ahogy hevülünk, úgy egy mozdulattal tudjuk kiszabadítani és levegőhöz juttatni a nyakunkat.
Az, hogy két pulóvert használunk-e a kabát alatt rajtunk múlik, de egy vékonyabb kabát alatt elfér két pulóver is.
Ősz elején természetesen nem érdemes a legvastagabb kabáttal kezdeni, de az időjárás minden szeszélyére fel kell készülnünk: fontos, hogy ez a ruhadarab legyen akármilyen vastag, védjen a széltől és az esőtől. Sportruházatot áruló boltokban számtalan változat kapható, és az öltözködés ezen részén nem érdemes spórolni, mert meghűlések sorozatától menthet meg egy jól kiválasztott kabát.
Ajánlott, hogy olyan kapucnival rendelkezzen, amit úgy lehet rögzíteni, hogy a menetszél se tépje le a fejünkről. Több kabátnál ez nincs megfelelően kialakítva, ám ilyen esetben áthidalhatjuk a problémát azzal, hogy nem közvetlenül a fejünkre, hanem a bukósisakra húzzuk a kapucnit, így az feszül annyira, hogy ne vigye le a szél.
Az ősz tud baráti lenni, de a reggeli órákban érezteti, hogy a tél előfutára, ezért mindig készítsünk be kesztyűt is. Több változata van: hozzáértők szerint, ha a csuklónkat melegen tartjuk, az ujjaink sem fognak fázni, ám aki jobban szereti az ujjas kesztyűket, bátran válasszon olyat, hiszen a menetszél miatt akár több fokkal is hűvösebbet érezhetünk, mint amilyen valójában van.
Ősszel az eső is gyakrabban kaphat el, mint nyáron. Ma már árulnak ,,esőnadrágot”, ami olyan, mint az esőkabát, csak felhúzhatjuk magunkra. Ez rendkívül előnyös, mert egy jó minőségű nadrág a tomboló szeleket sem engedi át – hátránya azonban, hogy fél órás útnál tovább nem feltétlenül érdemes használni, mert amilyen jó, hogy nem jut be levegő, annyira rossz is, így lábaink teljes dunsztban töltik az utazást.
Súgd meg canga, jobbra, vagy balra!
Ugyan kedvelt járművünknek kevesebb igénye támad az időjárás változásával, mint nekünk, rá is kell ügyelnünk.
Egy-egy heves eső után érdemes alaposan letörölgetni, és ha egy mód van rá, fedett helyen tartani. Ugyan ezek a jószágok úgy vannak kitalálva, hogy minél jobban ellenálljanak az időjárás viszontagságainak, a rozsda őket sem kíméli, így csak rajtunk múlik, hogy mennyire ússza meg az ilyen jellegű elváltozást.
Esőben, szürkületben és ködben nagyon fontos, hogy ne csak mi, hanem a bicikli is minél láthatóbb legyen. Az, hogy mi fényvisszaverő mellényt viselünk, nem elég: biciklink kivilágítása is kötelező, így elől és hátul is világító lámpával kell felszerelünk. Megkönnyíthetjük az autósok dolgát, ha kétfokozatú lámpát veszünk, így nehezebb látási viszonyok között villogóra tudjuk kapcsolni.
Ezen felül természetesen technikai változásokat is hoz az ősz: a pocsolyák kikerülése, vagy a fék használata nedves talajon, de ezek többségét az ember kitapasztalja, és mint minden más esetben, a saját kárából tanul – jobb esetben máséból.