Barion Pixel 5 elfeledett vagy épp mulatságos olimpiai sportág – Coloré

5 elfeledett vagy épp mulatságos olimpiai sportág

2021. 08. 26.

Az ötkarikás játékok lassan három hete értek véget, kedden pedig elkezdődhetett a paralimpia is Tokióban. A világméretű események programjában szerepel minden évben az úszás, az atlétika és a csapatsportok is, de vannak olyan szokatlan vagy épp vicces sportok, amelyek a múlt homályába vesznek.

Sportágak jönnek és mennek az olimpiák történetében, idén került be a repertoárba elsőként a gördeszkázás, a következő játékokon viszont például már nem lesz finn dingi, amelyből idén az egyik magyar ezüstérem született. Utóbbi sorsára jutott az alább következő öt, talán kicsit furcsább sportág is.

olimpia
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Táv fejesugrás

Nem vagyunk benne biztosak, hogy ez volt a hivatalos neve annak a sportágnak, amit csupán az 1904-es, St. Louisban megrendezett olimpia nézői láthattak. Mindössze öt versenyző indult ebben a víziszámban, mindannyian az Egyesült Államok színeiben, és William Dickey nyert – de mit is kellett csinálnia? Igazából úgy kell elképzelni, mint egy úszóversenyt, csak épp az úszás része nélkül. A sportolók a rajtkőről ugrottak a medencébe és siklottak a víz felszíne alatt addig, ameddig csak tudtak, persze rásegítés nélkül. Logikus módon az nyert, aki a legtovább jutott ilyen módon, és maximum egy percig lehettek a víz alatt. Izgalmas, ugye?

Kétszáz méteres akadályúszás

Ugyancsak több, mint száz évet kell visszamennünk az időben ehhez a sporthoz, ugyanis csupán egyszer, az 1900-as párizsi játékokon szerepelt a programban ez a nehezített úszóverseny. Az ausztrál Fred Lane két másodperccel előzte meg az osztrák Otto Wahle-t, így nyerte meg a számot, amit a Szajnában rendeztek meg és cölöpökön, hajókon kellett átmászni a győzelemért. Talán ez ihlette volna a Játék határok nélkült?

Uszkárnyírás

Az igazat megvallva ez nem volt teljes értékű sportág, hanem csak tesztelték, hogy bent maradjon-e a programban, de attól még nagyon is mulatságos. A már említett századfordulós párizsi olimpia egyik érdekessége volt, hogy az indulók a Bois De Boulogne parkban egy hatezres tömeg előtt „verseny-nyírtak”, vagyis a cél az volt, hogy ki tud két óra alatt a legtöbb uszkárt megszabadítani a bundájától. 128-an neveztek a versenyre, melyet Avril Lafoule nyert meg, tizenhét megnyírt kutyussal.

Pisztolypárbaj

Ez akkoriban talán nem tűnt furcsának, ma viszont annál inkább felvonnánk a szemöldökünket. Azonban amennyire izgalmasnak és veszélyesnek hangzik, valójában nem volt az: a versenyzők Stockholmban, 1912-ben egymás helyett egy próbababára lőttek, amelyet frakkba öltöztettek.

Szóló szinkronúszás

A szinkronúszás csoportos fajtája az egyik azon néhány sport közül, melyeken csak nők szoktak részt venni az olimpiákon. A koreográfia és a látvány lényege pedig a csapattagok teljes összhangja, ezért is különös, hogy 1984-ben, ’88-ban és ’92-ben volt szóló szinkronúszás is a palettán. Érezzük az ellentmondást a névben ugye? Hiszen kivel vagy szinkronban, ha egyedül úszol…? (Igen, tudjuk, a válasz a kérdésre a zene). Nem akarunk akadékoskodni, a lényeg, hogy világbajnokságokon ettől függetlenül még mindig népszerű sportnak számít.