Barion Pixel A sült gesztenyén és a gesztenyepürén túl – Coloré

A sült gesztenyén és a gesztenyepürén túl

2021. 10. 22.

Nem mintha a címben szereplő finomságok nem lennének megfelelőek, csak jó tudni, hogy a gesztenyét számos másik formában is felhasználhatod, például sós fogásokban is.

Tudtad, hogy a gesztenye nagyon egészséges? Sok benne a B-, C- és E-vitamin, valamint az ásványi anyagok közül tartalmaz nátriumot, káliumot, kalciumot, foszfort, rezet, vasat és magnéziumot. Magas rosttartalmának köszönhetően segíti az emésztést.

De mégsem ezért fogyasztjuk, hanem azért, mert nagyon finom, ráadásul gluténmentes, azaz ebben a diétában is használható. Nézzük, hogyan készíthetjük el a megszokottól eltérő módon.

Ne hagyd ki az étrendedből a gesztenyét!
Ne hagyd ki az étrendedből a gesztenyét! / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Gesztenyehumusz

Ízletes és különleges ételt kapsz, ha a csicseriborsót gesztenyével helyettesíted a humusz készítése során. Nem lesz nehéz: tegyél egy mixerbe 180 gramm főtt gesztenyét, egy citrom levét, egy gerezd fokhagymát, négy evőkanál olívaolajat, és krémesítsd össze a hozzávalókat. Ízesítsd sóval, és ha kell, lazítsd egy kis forró vízzel. Pirított pitával, friss, ropogós répával vagy zellerszárral tálald.

Őszi gesztenyés saláta

Miért ne is tehetnénk gesztenyét egy őszi salátába? Az apró darabokra tört gesztenye mellé madársaláta, darabolt főtt cékla, feketeerdei sonka, ropogós kenyérkocka és gyufaszálnyi csíkokra vágott alma kerüljön. Az öntetet vörösborecetből, dijoni mustárból és dióolajból keverd ki, és már készen is vagy.

Kelbimbó és gesztenye mint köret

Szokatlan párosítás, de több honlap is ajánlja, akár a karácsonyi asztalra szánt különleges köretként is. Süsd meg vajon egy serpenyőben a gesztenyét és a kelbimbót, majd ízesítsd sóval és borssal. Tovább turbózhatod pirított bacon-kockákkal, vagy – egészségesebb változatban – gránátalma-magokkal.

Ezt a köretet a karácsonyi asztalra is feltálalhatod
A karácsonyi asztal különlegessége is lehet ez a köret / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Sajttorta gesztenyével

Íme egy ötlet arra az esetre, ha édességet készítenél a gesztenyéből. Nem túl nehéz a recept: vaníliás vagy citromos sajttorta tetejére halmozz főtt gesztenyedarabokat, majd öntsd le sziruppal. Az alap lehet például juharszirup, amibe citromlevet, kardamomot és gyömbért teszel. A cukor mennyiségére figyelj oda, nehogy túlságosan édes legyen a végeredmény!

Gesztenyés smoothie

Ez az egyik olyan mód, ahogyan a legjobban élvezhetjük a gesztenye kedvező egészségügyi hatásait. Turmixolj össze kb. 150 gramm főtt gesztenyét 250 gramm vaníliás joghurttal, 120 milliliter tejjel – mandulatejjel vagy rizstejjel, ha a laktózmentes változatot részesíted előnyben – és két banánnal. Elkészült az egészséges smoothie!

Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix