A rejtett nárcizmus nem egy könnyen körülhatárolható jelenség, pláne, ha saját magunkban kell azonosítanunk a jeleket. Ebben segít a humanista pszichológus.
Szinte naponta jelennek meg új cikkek arról, hogyan ismerjük fel a rejtett nárcizmus jeleit – legyen szó a főnökünkről, az anyánkról, vagy éppen a társunkról. Időnként azonban érdemes egy lépést hátrálni, és feltenni magunknak a kérdést, hogy vajon a bennünk lapuló nárcizmus hogyan befolyásolja a párkapcsolatunkat és úgy általában a mindennapi életünket.
Így ismerheted fel magadban a rejtett nárcizmus jeleit
Merthogy Scott Barry Kaufman pszichológus tapasztalatai alapján a rejtett nárcizmus jelei mindannyiunkban ott rejtőznek. Napjaink személyiségtípusait kutató pszichológusok szerint ugyanis legalább három olyan formája létezik a rejtett nárcizmusnak, amelyet mindenki hordoz. Kóros nárcizmusról beszélünk, amikor a személyiségzavar orvosilag is kimutatott (ami mellesleg igen ritka), és amikor már a személy vagy a közvetlen környezete is jelentősen szenved a problémától. A kóros nárcizmuson kívül létezik úgynevezett „grandiózus” és „sérülékeny/vulnerábilis vagy túlérzékeny” nárcizmus. Hogy bennünk melyik a dominánsabb, azt az alábbi módszerrel kideríthetjük.
„Grandiózus nárcisztikus”
A „grandiózus nárcisztikus” szájából gyakran elhangzanak a következő kijelentések: „Szeretem, amikor én vagyok partik lelke.”, „Általában én irányítok az egyes szituációkban.”; „Gyakran fantáziálok sikerről és hatalomról.”; „Szomjazom a nagyszerűséget.”; „Egész jól manipulálok másokat.”; „A cél szentesíti az eszközt.”; „Különleges bánásmódot érdemlek.”; „Nem izgatnak mások szükségletei.”; „Gyakran megkapom, hogy sokat hencegek, de az a helyzet, hogy minden, amit mondok, igaz.”
Mindebből következően természetesen nem meglepő, hogy a „grandiózus nárcisztikus” társas kapcsolatai nem zökkenőmentesek, illetve az sem, hogy a környezetében élők kifejezetten szenvedhetnek ezen megnyilvánulásaiktól. Ha a fenti állítások közül több is igaz ránk, akkor érdemes feltenni magunknak a következő kérdéseket:
„Az ambícióim miatt gyakran feljogosítva érzem magam bizonyos dolgokhoz?”; „Minden helyzetben át kell vennem az irányítást, vagy időnként hagyok másokat is érvényesülni?”; „Szándékosan manipulálok embereket oly módon, ami már felér az érzelmi kizsákmányolással?”; „Hogyan akadályoz az a meggyőződés, hogy különleges bánásmódot érdemlek abban, hogy valódi és hosszan tartó kapcsolatokat alakítsak ki másokkal?”; „Hogyan veszélyezteti az empátiahiányom és a mások szükségleteinek figyelmen kívül hagyása az olyan kapcsolataimat, amelyek valóban jelentőségteljesek lehetnének számomra?”; „Talán dicsekedhetnék egy kicsit kevesebbet, és jobban örülhetnék mások sikereinek? Milyen módon segítene ez abban, hogy jobb emberré váljak és jobbá tegyem a körülöttem lévő világot?”
„Sérülékeny/vulnerábilis vagy túlérzékeny nárcisztikus”
A rejtett nárcizmusnak van egy csendesebb formája, az úgynevezett „sérülékeny/vulnerábilis vagy túlérzékeny” nárcizmus. Vagyis az ebbe a csoportba tartozó nárcisztikusokra a félénkség, sérülékenység, bizonytalanság, szégyenlősség, érzékenység jellemző leginkább. Kapcsolataikban hidegebbek, zárkózottabbak, tartózkodóbbak, gyakran érzik úgy, hogy kihasználják őket, valamint hajlamosabbak az elkerülő magatartásra, és igyekeznek kerülni, hogy a figyelem középpontjában legyenek. Mindez akár a munkában is okozhat funkcionális károsodást. Ugyanakkor időnként a sérülékeny nárcisztikus karakternél is előfordulhatnak a saját nagyságával, mindenhatóságával kapcsolatos fantáziák, de ezek gyakran váltakoznak az alkalmatlanság érzésével, ami jelentős mértékű szenvedést okozhat az illetőnek. Az együttes előfordulása a borderline- és az elkerülő személyiségzavarral együtt gyakori. Gondoljuk át, mennyire értünk egyet a következő állításokkal, majd tegyük fel magunknak a kérdéseket:
„Gyakran érzem azt, hogy csak mások elismerésétől lehetek biztos legyek magamban.”; „Amikor rájövök, hogy elbuktam valamiben, megalázottnak érzem magam.”; „Szorongok és szégyellem magam, ha a környezetem bepillantást nyer a szükségleteimbe.”; „Dühös leszek, ha kritizálnak.”; „Irritál, ha mások nem veszik észre, milyen jó ember vagyok.”; „Szeretem, ha vannak olyan barátaim, akik számítanak rám, mert ettől fontosnak érzem magam.”; „Néha kerülöm az embereket, mert attól tartok, hogy nem veszik tudomásul, amit értük teszek.” ; „Ha valaki valami jót tesz velem, az érdekel, mi akar tőlem.”
„Azért kerülöm a fejlődési lehetőségeket, mert félek, hogy rosszul nézek ki?”; „Gyakran menekülök önsanyargatásba, hogy ne kelljen a kudarc érzetével foglalkoznom?”; „Nyugodtan, de határozottan beszélek másoknak a valódi érzéseimről, vagy inkább hibáztatom őket, amiért nem gondolatolvasók, és maguktól nem ismerik fel az igényeimet?”; „A legbelül sérülékeny egóm miatt vonzom a grandiózus nárcisztikusokat? Ha igen, miért? Mi vonz bennünk, és valóban egészséges-e, hogy ezt akarom?”; „Akadályozza a másokkal szembeni állandó bizalmatlanságom az egészséges és kielégítő kapcsolatok kialakítását?”; „Akadályozza a szégyentől való félelmem az új dolgok kipróbálását az életben, a tanulást és a kiteljesedést?”
Úton a kiteljesedés felé
Ne feledjük, hogy a rejtett nárcizmus énünk csupán egy kis szelete személyiségünknek. Mindannyian sokkal többre vagyunk képesek, mint amit az egónk megkövetel, és néha a növekedés legjobb útja az, ha befelé figyelünk a régi minták megtöréséhez és az új szokások tudatos kialakításához az életünkben.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix)
