A lelki terrornak is vannak fokozatai: mit kell tudni a nárcisztikus anyákról?

Az édesanyák jó esetben bármit megtennének gyermekük boldogságáért, és szánt szándékkal sosem ártanának neki. Sajnos vannak azonban olyan nők, akik pont fordítva viselkednek. Ők a nárcisztikus anyák, akikről az alábbi jellemzőket érdemes tudni.

Mindannyian ismerjük Hófehérke és gonosz mostohájának történetét: a királynő minden egyes nap megkérdezte a varázstükrétől, ki a legszebb a világon, a tükör pedig minden alkalommal megnyugtatta, hogy nincs hozzá fogható teremtés. Egy nap azonban a tükör azt felelte, hogy többé már nem a királynő, hanem Hófehérke a legszebb a vidéken. A mostoha ennek hallatára éktelen haragra gerjedt, majd félelmében és irigységében eldöntötte: Hófehérkének meg kell halnia.

A Hófehérke és a hét törpe tökéletes példája annak, milyen karakter rejtőznek a nárcisztikus anyák szívében – olvasható a thehealthy.com cikkében. A nárcisztikus személyiségzavar legfőbb ismérve ugyanis, hogy az érintettek mindenkinél többre tartják magukat, és képtelenek stabilan, realisztikus módon kapcsolódni másokhoz. Elemi szükségletük, hogy környezetük folyamatosan megerősítse torz hitrendszerüket, vagyis képzelt felsőbbrendűségüket.

Nárcisztikus anya kiabál a gyerekkel
A nárcisztikus anyák mindenkinél többre tartják magukat, és képtelenek stabilan, realisztikus módon kapcsolódni másokhoz (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

Az már egyénenként változhat, hogy éppen kitől várnak „visszaigazolást”: egyesek a kollégáikból kényszerítik ki, mások a párjuktól, és vannak olyanok, akik a gyereküktől várják el. Utóbbi csoportba tartoznak a nárcisztikus anyák, akik „különféle módszerekkel elérik, hogy önigazolást, dicséretet, feltétlen rajongást kapjanak a gyerektől” – mondja Elinor Greenberg pszichológus. A szakember szerint azonban bizonyos szempontok alapján a nárcisztikus anyák is kategorizálhatók. Mindannyiuk közös jellemzője viszont, hogy negatívan befolyásolják a gyerek fejlődését, és életre szóló lelki sebet ejtenek rajta.

A nárcisztikus anyák típusai

A rejtett nárcisztikusok

A szakember elsőként azokat említi, akiket a szakma rejtett nárcisztikusnak nevez. (Angolul closet narcissist, ami szó szerint szekrényt jelent, de a magyar forrásokban jellemzően rejtett nárcizmusként írnak róla). Az ebbe a típusba tartozó nők gyakran feszültek, idegesek, nincsenek kibékülve önmagukkal, ezért kórosan ragaszkodnak valamihez vagy valakihez – például a gyerekükhöz -, akiktől elvárják, hogy folyamatosan bókokkal, dicsérettel árasszák el őket. Greenberg elmondása szerint ismert egy ilyen nőt, aki két gyereket nevelt, egy fiút és egy lányt.

A fiára szinte istenként tekintett, akivel állandóan dicsekedhet, míg a lányáról soha egyetlen szót sem beszélt. „Saját alacsony önbecsülése arra késztette, hogy máshonnan kapja meg a vágyott elismerést” – mondja a pszichológus. Hozzátette: a kitüntetett figyelemét élvező gyereknek talán még „kapóra is jöhet” egy nárcisztikus anya, hiszen csupa szépet és jót kap tőle. Ám ha esetleg vannak más gyerekek is a családban, ők súlyosan elhanyagolva érezhetik magukat, mondhatni érzelmi ridegtartásban élnek, amiből felnőttként számos problémájuk adódhat.

Az exhibicionista nárcisztikusok

Greenbergnek az exhibicionista nárcisztikus édesanya személyiséggel is van tapasztalata: „Egyszer a lányom szerepet kapott egy iskolai színdarabban, amelynek főszereplője, egy másik kislány az osztályából, nagyszerű munkát végzett. Az anyja reakciója azonban mindössze annyi volt, hogy azért volt olyan ügyes, mert ő varrta a jelmezét. Egyszerűen képtelen volt értékelni gyermeke tehetségét.” Mike Gallagher klinikai szakpszichológus szerint az exhibicionista nárcisztikus szülő szerint a gyerek sikere nem az ő személyes erőfeszítéseinek köszönhető, hanem kizárólag az anya érdeme, azonban a gyerek hibáiért, hiányosságaiét már nem vállal felelősséget. Ez a fajta viselkedés károsan hat a gyerek fejlődésére, önbecsülésére.

Greenberg azzal egészítette ki magyarázatát, hogy sokkal rosszabb, ha a szülők közül az anya exhibicionista nárcisztikus személyiség, mintha az apa lenne az, mivel a gyerekek a korai éveikben mélyebben kapcsolódnak az anyjukhoz. Amennyiben pedig a gyerek történetesen lány, az tovább ronthatja az amúgy sem fényes helyzetet: „Az anyák állandóan versenyeznek a lányaikkal, gondoljunk csak Hófehérke történetére. Sajnos a valóságban sem ritka az, hogy az anya irigy a lányára, ha az csinosabb nála. Mindez folyamatos szorongást idézhet elő a gyerekben, ami a fejlődésével párhuzamosan egyre csak nőhet” – teszi hozzá a szakember.

A bukott nárcisztikusok

A következő személyiségtípus megértéséhez képzeljünk el egy alsó középosztálybeli családot, amelyben az anya háztartásbeli, az apa a kenyérkereső. Van egy közös lányuk, aki miután felnő, saját vállalkozást indít, amit aztán busás összegért elad. Amikor ezt elújságolja az édesanyjának, ő gratuláció helyett ezt kérdezi: „Azt hiszed, jobb vagy nálam? Nem, soha nem is leszel jobb.” Ők a bukott nárcisztikus anyák (angolul failed narcissist). Ideális esetben a gyerekek azt szeretnék, hogy szüleik büszkék legyenek rájuk, amiért mindent meg is tesznek.

Az imént bemutatott anya azonban Greenberg szerint erre képtelen; ő teljes kudarcnak éli meg az életét, és a gyereknének sem kíván mást. A bukott nárcisztikus anya retteg attól, hogy a gyerek felülmúlja őt, és majd lenézi emiatt. „A nárcisztikus személyiségeknek minden körülmények között meg kell őrizniük felsőbbrendűségüket, még akkor is, ha a gyerekükről van szó” – magyarázza Greenberg, aki szerint az anya-lánya kapcsolatot egy életre megpecsételheti az anya viselkedése, mivel folyamatosan degradálhatja a lánya teljesítményét saját vezető pozíciójának fenntartása érdekében.

Narcisztikus Anyak Gyereke
A nárcisztikus anyák viselkedése súlyos lelki sebeket ejt a gyerekükön (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

A rosszindulatú nárcisztikusok

A szakemberek megkülönböztetnek rosszindulatú nárcisztikusokat is: hétköznapi példával élve a rosszindulatú nárcisztikus anya úgy köszönti gyermekét, amikor hosszú hónapok után először találkoznak, hogy tételesen felsorolja, mit kifogásol a megjelenésében, miért úgy néz ki, ahogy. A rosszindulatú nárcisztikusokat fiatalabb korukban aranyosnak tűnnek, pedig valójában szadista emberekről beszélünk, akik élvezik, ha fájdalmat okozhatnak másoknak. Ez az oka annak, hogy azok a gyerekek szenvednek el leginkább mentális vagy emocionális abúzust, akiket rosszindulatú nárcisztikus anya nevelt.

Olvasóink történetei

Az alábbiakban megosztjuk három olvasónk történetét, akik sajnos saját kézből tapasztalhatták meg, hogy milyen az élet egy nárcisztikus anya árnyékában. A téma érzékenysége miatt valódi nevüket nem közöljük.

Panka becsúszott gyerek volt, ellentétben két évvel fiatalabb öccsével. Édesanyja kiskorától kezdve igazságtalanul bánt vele. Panka jelenleg 22 éves, de nem költözhet el otthonról, nem dolgozhat teljes állásban, a ház körüli teendőket azonban édesanyja parancsára neki kell ellátni, öccsének azonban fizeti a budapesti albérletét. Panka ilyesmiről nem is álmodhat. Az ő osztályrésze a folyamatos megalázás a hobbijai, érdeklődési köre miatt. Testvére költséges szabadidős elfoglaltságai azonban anyagilag is maximálisan támogatottak. Az otthonukban egy félreeső polcon egyetlen fotó árulkodik Panka létezéséről, az öccséről tíznél is többet kiállítottak. Édesanyja folyamatosan szidja, nevetség tárgyává teszi Pankát a lány barátai előtt, azt várva, hogy ők majd helyeselnek neki. A saját barátai, ismerősei körében pedig pletykákat terjeszt a lányáról, hazudozik róla a háta mögött, hogy milyen lusta, milyen ostoba. Panka nem zárhatja be a szobája ajtaját, érzelmeit rendre semmibe veszik, és amikor egy nap elmondta édesanyjának, hogy az öccse rendszeresen bántalmazza fizikailag, anyja egyszerűen kinevette. Édesanyja egyébként jómódú, sikeres nő, aki nagyon büszke arra, hogy „lentről” küzdötte fel magát önerőből oda, ahol most tart, és ezt előszeretettel hangoztatja is. Másik szokása, hogy kéretlenül, mindenféle ruhát összevásárol Panninak, de szándékosan nem a lánya stílusában, és vérig van sértve, ha nem viseli őket. Ilyenkor hálátlannak nevezi Pannit, és rendszerint megbünteti valamivel. Az is többször előfordult, hogy vásárolni vitte a lányát, rábeszélte őt a legdrágább holmikra, majd a kasszánál fizetéskor közölte, hogy ő nem hozott pénzt, fizesse csak ki Panni a ruhákat.

Annamari szintén elsőszülött, egy húga van. Édesanyja nagyon fiatalon szülte, a középiskolát sem fejezte be, ahol ő volt az osztály szépe. Valószínűleg azóta sem sikerült feldolgoznia az évek múlását, mert szabályosan verseng a lányával. Annamari most 19 éves, és nagyjából 13 éves kora óta hallgatja édesanyja durva beszólásait a mellei miatt. Merthogy anyja szerint „ilyen nagy mellekkel” sosem fog tetszeni senkinek, és egyébként is le kellene adnia pár kilót, mert túl kövér. Bármilyen rendezvényre mennek, ugyanolyan ruhát vesz magának, mint a lánya. Soha nem törekedett arra, hogy normális kapcsolata legyen Annamarival, nem törődik az érzéseivel, csak azt hajtogatja, hogy Annamari ostoba, és úgysem viszi semmire. Valahogy az édesanyja egész lénye olyan, mintha belül egy 16-17 éves kamaszlány maradt volna, aki képtelen elfogadni, hogy a jelen a lányairól szól. Pont olyan felelőtlen is mint egy kamasz, bármi probléma van, azonnal hárít és terel, nagyon nehéz vele bármiről is beszélni. Annamari húga csak most kezdett el kamaszodni, de édesanyjuk már vele kapcsolatban is többször kinyilvánította nemtetszését.

Éva egyke gyerek, édesanyja harmincéves volt, amikor megszületett, addigra az utolsó részletig megtervezte, hogy milyen lesz majd az ő tökéletes kis hercegnője. Hogy mit fog sportolni, zenélni, tanulni, milyen ruhákat hord majd. Aztán jött Éva, egy „nagyon fiús kislány. Ahogy fogalmazott, már kicsiként is vállas, vastag lábú, nagy kezű, széles állú volt, akit az úszás, a labda érdekelt, a fiúkkal szeretett játszani, gyorsan futott és jól verekedett. Az anyja viszont balettozni íratta be, és rózsaszín ruhákat hordatott vele. Gyűlöltem balettozni, béna is voltam, rendszeresen lesérültem, a többiek kinéztek, kilógtam a sok törékeny kislány közül, nagy voltam, ormótlan, és rengeteget sírtam, minden edzés előtt, közben és után is.” Végül 16 évesen, egy sérülés miatt hagyhatta abba a balettozást. Éva szülei néptáncosok voltak, akik beutazták a világot: az anyja mindig az első sorban állt, szólózott, éltáncos volt, Évának pedig mindig azt kellett hallgatnia, hogy az volt az igazi élet. Ám amikor megkérdezte, hogy esetleg ő kipróbálhatná-e a néptáncot, akkor ordított vele, majd jött a testi fenyítés. Kifelé ő volt a legkedvesebb álomanyuka, de ha ezer évig élek sem felejtem, ahogy mindig bemart a lapockám alá a körmével és odasúgta a fogai között, hogy NA, csak érjünk haza….”

Édesapja menekült otthonról, amikor pedig mégis otthon volt, semmit nem vett észre, hiszen akkor csend volt. Különben is, a gyerek az gyerek, biztos azért kék zöld foltos mert esik-kel játék közben. Azt persze nem tudta, hogy azért is össze voltam verve, ha koszos lett a ruhám az óvodában, ha leettem magam, vagy ha saras lettem a homokozóban. Egyszer segítséget kértem a dadustól, négyéves lehettem, elmondtam hogy engem anyám ver, és segítsen valaki mert mindig félek. Erre behívták anyámat, aki előadta hogy a gyerek unatkozik, hazudik. Ezzel örökre elvágott minden segítségtől, hiszen ki hinne valakinek, akit az anyja hazugnak nevez? Aznap amikor hazaértünk úgy összevert, hogy azt hittem ott maradok a kövön, és végig azt hajtotta hogy ezt azért kapom, mert hazudoztam, mert én lejárattam őt, mert én azt állítottam róla, hogy ver engem. Már akkor baja volt a térdemnek és a hátamnak, lehet a sok veréstől, lehet az állandó sarokban térdepeléstől, mert mindig kitalált valamit, ami miatt büntetésben voltam. Szabályosan idomítva voltam, és senki nem hitt nekem, mert kifelé mindenkinek dicsekedett az ő okos ügyes kislányáról, aki az egyetlen öröme ebben az életben. Négyévesen már írtam, olvastam és beszéltem angolul, szó szerint kiverte belőlem azért, hogy tudjon ezzel is dicsekedni, hogy bezzeg az ő kislánya. Később beíratott zeneiskolába is, érdekelt a gitár, a zongora, a dob, a fúvósok, de ő azt akarta, hogy hegedüljek. Gyűlöltem hegedülni, az ujjaim helyzete miatt állandó fizikai fájdalommal járt de nem hitt nekem, fakanállal állt fölöttem gyakorlás közben, és ha hibáztam, ütött. Tíz év alatt lebénult a bal kisujjam az erőltetés miatt. Nagyon büszke volt rám, mindenkinek dicsekedett hogy milyen ügyes vagyok, persze amikor zeneművészetire akart ajánlani a tanárom, arról hallani sem akart. Egy darabig teniszeztem és kosaraztam is, ezeket abbahagyatta velem, hogy nehogy baja legyen a kezemnek és ne tudjak hegedülni. Az volt a legrosszabb, hogy senkitől nem tudtam segítséget kérni, mert mindenhol előadta hogy az ő kis tündérkéjének igen élénk a fantáziája és szeret mesélni, nem kell mindent elhinni neki. Így, ha a felnőttek látták is rajtam, hogy baj van, nem vették komolyan a jeleket. Sosem voltak barátaim, mert ha valaki közel került hozzám, arra mindig azt mondta, hogy az anyukája nem engedi velem barátkozni mert szegények vagyunk (nem voltunk azok, csak nekem mondta ezt mindig, soha életemben egy pohár vizet nem kértem még senkitől, mert állandóan azt mondta mindenre amit kaptam bárkitől, hogy én azt vetettem, meg követelőztem). Felnőtt fejjel három évre beleragadtam egy párkapcsolatba egy kegyetlen nárcisztikus férfival, az volt a szabadulásom kulcsa, hogy felismertem hogy azért vagyok vele, mert ugyanazt az ambivalens szeretetet kaptam tőle, amit anyámtól. Mára már megbocsátottam anyámnak, de egészséges távolsággal kezelem.”

Van megoldás?

Aki nárcisztikus anya mellett nő fel, érdemes pszichológus szakemberhez fordulnia. A közös munka során az érintett ugyanis megértheti, hogy vele szemben támasztott elvárások, illetve a mód, ahogy kezelték őket, nem egészséges, nem normális. A terápia továbbá segíthet megbirkózni a negatív tapasztalatokkal. Csakhogy sok gyerek nincs tisztában azzal, hogy az édesanyjuk viselkedése kóros, ők így értelemszerűen nem is tudják, hogy segítségre volna szükségük, és később valószínűleg ezt adják tovább saját gyereküknek is.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Így épít a nemet mondás művészete – 3. rész