Nem csak a szex létezik – A férfiak ezektől kerülnek érzelmileg még közelebb párjukhoz

Gyakori általánosítás a férfiakkal kapcsolatban, hogy a testiség az egyik legfontosabb dolog számukra egy kapcsolatban, vagyis hogy “elég jó” legyen a szex. Cikkünkben ezt cáfoljuk meg, méghozzá az érintettektől származó véleményekkel.

A szexen kívül milyen tevékenységek közben érzed magad a közelebb a partneredhez?” – újra az internetet hívtuk segítségül, hogy belelássunk a férfiak agyába. Most a címbeli kérdést találtuk meg egy fórumon, és persze rengeteg választ rá. A Reddit AskMen subredditjében szívmelengető válaszok érkeztek a kérdésre, ezekből válogattunk, mosolyogjatok ti is! Lássuk, milyen intimitáshoz hasonló apróságok fontosak egy férfinak a kapcsolatában, amitől úgy érzi, közelebb került barátnőjéhez/élettársához/feleségéhez.

reddit férfiak
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A hasukon keresztül

Noha “a nők dolga”, hogy meleg ételt tegyenek mindennap uruk-parancsolójuk elé, ma már szerencsére túlhaladtuk ezt a felfogást. Ezt mutatja az is, hogy sok férfi kommentelt arról, mennyire szeret együtt főzni (és persze enni) a párjával.

Sokat főzünk együtt. Valahogy mindig is ez volt a mi közös dolgunk. Már amikor először randevúztunk, 22 évvel ezelőtt, mindketten sokkal szívesebben főztünk együtt egy finom vacsorát, fogyasztottuk el azt egy üveg bor társaságában, és néztünk együtt filmet. Még mindig együtt főzünk, és még mindig együtt nézünk filmeket. Néha olyat akar nézni, amiért én kicsit sem rajongok, ezért csak ülök mellette, és a telefonomon lógok, amíg ő nézi. Gyakran ülünk a kanapén, ahol a lábait az ölembe rakja, hogy masszírozzam azokat – imádom ezt csinálni. Szeretek vele összebújni az ágyban, mindig ő a kiskifli. Sokszor megyünk esti sétákra együtt, és sokat beszélgetünk.

“A főzés 100%-ban a szeretetnyelvem. Van valami nagyon személyes abban, ha valaki más táplálására hozol létre valamit.”

“Együtt enni egy jót.”

“A főzés és a sütés nagyon szép dolgok, csakúgy, mint az olvasás, a Scrabble-özés és a hosszú utazások.”

Apa kocsit hajt

Van valami meditatív abban, ha ketten beülünk a kocsiba, néha akár céltalanul is, és megvitatjuk az út során az élet nagy dolgait, nem?

“Hosszú autókázás és beszélgetés az életről.”

“Hosszú autóutak. Pontosabban szólva: van egy jegyzettömbje néhány tucat nagyon személyes/mély kérdéssel, és valahányszor egy hosszú autóútra megyünk, talán 4-5-öt végigveszünk. Teljesen őszintén válaszolunk, és nagyon sebezhetőek leszünk ilyenkor; úgy gondolom, hogy ez igazán közelebb visz minket egymáshoz, és mélyebb szinten értjük meg egymást, mint azelőtt.”

“Utazás és új helyek felfedezése.”

“Autókázás keresztül az országon. Én vezetek, rádiót hallgatok, ő az anyósülésen ül. Mindketten kávézunk, élvezzük a kilátást és dumálunk. Időnként megetet valami harapnivalóval. Teljes figyelmet kapunk a másiktól és mély megbeszéléseket folytatunk, amire általában nincs időnk egy “normál” napon.”

Couple,in,love,ride,in,cabriolet,car
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A “semmi” is valami

Néha nem kellenek nagyszabású, Insta-kompatibilis programok, hiszen nagyon sokszor pont az ellentétükben találjuk meg a boldogságot. Együtt csinálni a “semmit”, együtt élvezni a csendet és egymás társaságát ugyanúgy közelebb hozhatja a párokat, mintha teljesítménytúrára, előkelő partira vagy szabadulószobába mentek volna.

“Összebújni a kanapén és olvasgatni, miközben ő tévét néz, az valami fantasztikus.”

“Amikor egymás mellett ülünk a kanapén, mindketten olvasunk és isszuk a kávénkat. Vagy amikor nagy beszélgetést folytatunk, és mélyebben megértjük egymást és saját magunkat.”

“Szeretünk együtt feküdni. Ez gyakran szexhez vagy szunyókáláshoz vezet, de máskor csak csendben vagy értelmetlen beszélgetéssel élvezzük egymás társaságát.”

Ez is érdekelhet: Milyen az igaz szerelem? – kérdezte valaki a neten, meglepő válaszokat kapott

Vajon létezik-e igaz szerelem, és ha igen, honnan tudjuk, hogy ez már az? Korábbi cikkünkben az internetezők gondolataiból válogattunk.

“Képesnek lenni lazítani, pihenni anélkül, hogy beszélni kellene. Azt hiszem, sokat elmond valakiről, hogy mennyire jól érzi magát a másikkal, ha élvezni tudja a csendet vele anélkül, hogy kínosnak tűnne a szitu.”

“Füvet szívni és együtt sétálni a parkban vagy nézni a naplementét.”

“Egymás mellett ülni, miközben ő rám dől.

Bármit, csak együtt

Még a legapróbb dolgok is jelentőssé válhatnak egy párkapcsolat épülésében, és sokszor nem fontos, mit csinálunk, a lényeg, hogy azzal tegyük, akit szeretünk és boldoggá tesz minket. A férfiak szerint ezek tartoznak ide:

“Közös számítógépes játékok.”

“Amikor időt tölt velem, részt vesz a hobbimban, bár tudom, hogy nem igazán van oda érte.”

Kitakarítani a garázst.

Couple,in,love,joking,together,on,a,bench,with,bikes
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

“Random dolgokat csinálunk együtt, közösen fejezzük be őket, és élvezzük a közös munkát.”

“(….) Együtt intézünk ügyeket is, sokszor csak azért, hogy akkor se legyünk külön. Egyszer le kellett ugranom egy új kerti slagért. Elmondtam neki, ő pedig jött és beszállt velem a teherautóba, hogy velem tartson. Valahogy ez a közös életünk/házasságunk “témája”: mindent (az ésszerűség határain belül) együtt csinálunk.”

Eszmecsere

A külsőségek mellett (barna haj, barna szem, mosolygós, őszinte tekintet) e cikk szerzőjének az intellektus és a humor a legfontosabb egy kapcsolatban, és a kommenteket olvasva igen sok férfi is hasonlóan gondolkodik. Hiszen mennyire felemelő érzés, amikor tanulunk a másiktól, a másikkal való vita vagy okfejtés által?

“A dolgok elemzése és kihívások elé állítani a másikat. Az a nő, akit nem zavar, ha valaki megkérdőjelezi tudását és meggyőződéseit, miközben meg tudja kérdőjelezni mások tudását és hiedelmeit, olyan valaki, akihez nagyon közel tudom érezni magam.”

“Beszélgetni. A barátnőm nagyon okos, de nincs tudatában. Megemlít valami infót és valahogy beleszövi egy gyerekkori történetbe vagy egy gondolatba. Jobban megértem őt ilyenkor, és azt, hogy mitől olyan, amilyen. Néha butaságokat beszél, de most már értem, miért, mert értem a gondolatmenetét. Ez nagyban megkönnyítette a dolgom.”

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Ezeket kóstold meg, ha Szicíliában jársz!