3 nagy szerelem van az életünkben, amelynek fontos oka van

A szerelem egy leírhatatlan, megfoghatatlan és csodálatos érzés...

Forrás: Unsplash

Ám, aki még nem tapasztalta, annak mindössze egy szó, amelyet csak úgy érthet meg igazán, ha valaki egyszer tartalommal is megtölti számára.

Kisebb-nagyobb fellángolások beköszönnek ugyan egy kevés időre az életünkbe, egyesek szerint a szerelemből csak három nagyot kaphatunk a sorstól, méghozzá más-más életszakaszban és mindegyiket különböző tanítási céllal. De mely három szerelemről van szó? És honnan ismerhetjük fel őket?

Az első nagy

Nem meglepő, de általában a gimis évek alatt esünk először szerelembe. Legtöbbször plátói szerelemről van, amelyet jól ismerhetünk a romantikus tinifilmekből. Erről a szerelemről gyakran hisszük azt, hogy örökké tart és úgy is viselkedünk. Itt még nem a belső, hanem a külső, mások által jónak ítélt dolgokat nézzük. Bár az első szerelem mindig véget ér, mégis nagy hatással van a későbbi választásainkra.

A drámás második

A második szerelem többnyire a 20-as éveink elején vagy közepén toppan be az életünkbe, amikor hiába vagyunk felnőttek, a személyiségünk még mindig rengeteg változáson megy keresztül. Ez a szerelem talán a leghangosabb, legfájdalmasabb, amely tele van drámával, próbálkozásokkal és az esetek többségében rengeteg sérelemmel és haraggal ér véget. Ebből a kapcsolatból tanuljuk meg, hogy mit szabad és mit tilos egy kapcsolatban, hogy milyenek vagyunk mi és mit ne kövessünk el soha többet. Ez a szerelem azonban minden túlzás nélkül szükségszerű, hogy a végén tisztában legyünk azzal, hogy mit jelent számunkra a boldogság.

A nagy Ő

A harmadik minden elképzelésünknek ellent mond. Akkor jön, amikor a legkevésbé számítunk rá és olyan ember személyében, akiről sosem hittük volna, hogy ilyen nagyságú szenvedélyt és érzelmet tud kiváltani belőlünk. Az ő érkezésével helyére kerül minden, ő az, aki előtt nem kell megjátszani magunkat, aki úgy fogad el, ahogy vagyunk. Lebontja falakat, amelyeket a szívünk védelme érdekében húztunk fel és képes lesz megmutatni, hogy milyen is a feltétlen szerelem.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Jason Derulo máris szakított – Ez lehetett oka