Manapság rengeteg helyen találkozhatunk olyan kutyusokkal, akik látássérülteknek, cukorbetegeknek, autizmus spektrumzavarral élőknek, vagy például mozgássérülteknek segítenek a mindennapjaik során.
Segítő állatokra való utalásokat már a 16. század közepéről is találhatunk, és a híres angol költőnő, Elizabeth Browning ábécéversében, illetve Charles Dickens Karácsonyi énekében is megemlítik a „vak ember kutyáját”. Az első segítőkutya kiképző központok Németországban az első világháború alatt jöttek létre azért, hogy a frontról hazatérő, látásukat elvesztett katonákon segítsenek. Egészen 1927-ig nem igazán terjedtek el ezek a központok az országon kívül, amikor egy Svájcban élő, amerikai származású kutyakiképző, Dorothy Harrison Eustis meg nem jelentetett róluk egy írást a The Saturday Evening Postban. Ugyanebben az évben Thomas D. Schall, Minnesota szenátora kapott is egy ilyen kutyust, 1929-ben pedig Eustis és a Nashville-ben élő Morris Frank megalapították a The Seeing Eye nevet viselő kutyaiskolát.A briteknél két hölgy, Muriel Crooke és Rosamund Bond képezte ki az első négy segítőkutyát, és megalapították a brit Guide Dogs társaságot. 1934-ben. Az azóta eltelt közel 90 év alatt ez a szervezet lett a legkiterjedtebb kutyaképző központ, közel 36 ezer embernek könnyítették meg azóta az életét.
Segítőkutya típusok
- Vakvezető – a legelterjedtebb típus
- Hallássérült-segítő – Magyarországon igen kevés van belőlük, dacára a hallássérültek nagy számának
- Rohamjelző – például epilepszia, cukorbetegség esetén
- Mozgássérült-segítő – utóbbiak itthon kevésbé elterjedtek
- Terápiás – ők lelki és mentális betegségben küzdők társai, és a beteg kezelőorvosa által meghatározott terápia részét képezik, ezért nem állandóan, hanem alkalmanként segítenek ezeknek az embereknek
- Személyi-segítő – ha a terápiás kutya kizárólag egy ember segítségére van, akkor őt személyi-segítőnek nevezzük
A segítőkutya igazolvánnyal rendelkezik, ingyen veheti igénybe a tömegközlekedést, és sok olyan helyre is elkíséri gazdáját, ahová egy „sima” házi kedvenc nem teheti be a tappancsát: például közintézmények, üzletek, éttermek. Ezeket a kutyákat, bármennyire is csábító, nem szabad a gazdáik megkérdezése nélkül simogatni, magunkhoz csalogatni, étellel kínálni, vagy a saját kutyusunkat hozzáengedni. Ugyanis amikor mi észrevesszük őket az utcán, ők a legtöbb esetben épp a munkájukat végzik, és az előző tevékenységek megzavarják benne. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy segítőkutyával van dolgunk, keressük a hámján, pórázán található feliratot vagy kendőt.
Az USA-ban létezik még az úgynevezett „emotional support animal” (ESA) vagyis lelki támogató állat kifejezés is, akik a szociális helyzeteket nehezen tűrő, szorongó típusú embereknek segítenek a hétköznapjaik során. Nem csak kutyák, hanem más állatfajok is alkalmasak lehetnek ESA-nak, és sok esetben az ember saját háziállatát minősítik támogató állattá – néha indokolatlanul, csak a többletjogok megszerzése érdekében. Magyarországon egyelőre nincs ilyen minősítés, a segítőkutyáknak alapos kiképzésen kell részt venniük, mielőtt „munkába állnának”.
Itthon sok kiképzőközpontot találhatunk, ahol utána tudunk érdeklődni a témának, ilyen például a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület, vagy az AURA Segítő Kutya Alapítvány is.