Ha otthon, a szülők között gyakoriak a konfliktusok, a megoldatlan helyzetek, az nemcsak őket, hanem a gyerekeket is megviseli. Kire ilyen, kire olyan hatással lesz az otthoni feszültség, egyesek lázadóvá, mások szorongóvá válnak, és vannak olyan gyerekek is, akiket viszont mintha meg sem viselne a háborús helyzet. Ők valószínűleg a parentifikáció jelenségét élik át, ami veszélyesebb lehet a fejlődésükre nézve, mint az előző kettő. De mi is ez pontosan, és mit lehet ellene tenni?
“Látod, apád milyen hülye, nem lehet rábízni semmit, még jó, hogy te itt vagy nekem!’” – sok szülő (mindegy, hogy anya vagy apa) a társával való konfliktusok esetén akarva-akaratlanul gyermekéhez fordul támogatásért, vagy “csak” panaszkodik neki, de a parentifikáció kialakulásához elég lehet az is, ha a gyerek nonstop tanúja a vitáknak. De mit is jelent ez a kifejezés?
Parentifikációnak nevezzük, amikor felborulnak a családon belüli szerepek, és a gyerek szülői szerepet vesz fel. Nem arról van szó, hogy ő fogja mostantól a pénzt keresni (bár ez is előfordulhat), hanem az erőviszonyok átrendeződését értjük ez alatt. Kialakulásának több oka lehet, nagyobb eséllyel jelentkezik válás, a szülő testi vagy mentális egészségének romlása, vagy az egyik szülő családból való fizikai vagy érzelmi hiánya esetén. De ugyanígy megjelenthet, ha a házas felek kapcsolatában problémák adódnak, igaz, ekkor kisebb mértékben.
A parentifikáció típusai
Érzelmi parentifikációról beszélünk, amikor – a nevéből is következtethetünk rá, hogy – a szerepek cseréje érzelmi szinten jelentkezik, erre utalt a cikkeleji idézet is. Akkor alakul ki, ha szülő gyakran csemetéjével osztja meg szülőtársával kapcsolatos bánatát, elégedetlenségét. Ilyenkor a gyerek úgy érzi, az ő feladata lett édesanyját vagy édesapját megvigasztalni, helyzetét könnyebbé tenni, esetleg neki kell szórakoztatást, figyelemelterelést szolgáltatnia.
Az instrumentális parentifikáció már nem csak az érzelmek szintjén van jelen, hanem olyan ügyek intézésében csúcsosodik ki, amelyek klasszikusan egy szülő feladatai közé tartoznak, és – ez fontos kitétel – nem felelnek meg a szóban forgó gyerek életkorának, fejlettségének. Ilyen lehet a kisebb testvér körüli teendők ellátása, a bevásárlás, csekkek befizetése vagy a takarítás, mely lassan elvárássá válik ahelyett, hogy szülei megdicsérnék a többletmunkáért. Lehet, hogy azért tesz így, mert megkérték rá, lehet, hogy belső késztetést érez arra, hogy segítsen, esetleg már elhangzott otthon, hogy „Ne nehezítsd tovább még te is az életemet!„.
Összefoglalva tehát mindkét típus esetén a gyerek egy szülői szerepbe lép, ami negatív következményekkel járhat személyiség- és érzelemfejlődésére nézve.
Milyen a parentifikált gyermek?
Első pillantásra talán áldásnak tűnhet egy ilyen “jó gyerek”, aki “nem okoz sok gondot”, felnőttesebb, mint kortársai, empatikusabb és megértőbb, tehát könnyebb vele, mint más gyerekekkel. De a parentifikáció hosszú távon minden esetben káros, hiszen egy ilyen gyermek
- hajlamos a saját igényeit háttérbe szorítva a szülei (később pedig akár bárki más) szükségleteit, kéréseit priorizálni
- válás esetén úgynevezett lojalitáskonfliktusba keveredhet két szülője között, a tipikus “kit szeretsz jobban?” kérdés pedig óriási érzelmi teher
- sérült önértékelése, negatív énképe lesz, hiszen lehetetlen küldetés azokat a feladatokat megugrania, amiket eredetileg nem is kellene elvégezni
- megfelelési kényszer jellemezheti, és nem lesz képes idősebb korában sem elszakadni a szülőktől, mert úgy érzi, támogatnia kell őket
- a rá nehezedő otthoni felelősség miatt élete más területei háttérbe szorulhatnak, kimarad a kortársi kapcsolatokból, hiszen felnőttként funkcionál
- felnőttként kihathat ez a munkaválasztására (segítő szakmák) és párkapcsolataira is (anyáskodó típus lesz)
- érzelmeit nem éli meg megfelelően, elnyomja azokat mások javára
- nem találja meg saját identitását, mivel azt korábban képtelen volt szüleiétől elválasztani
Figyeljünk tehát oda arra, hogy egy nehéz élethelyzetben ne a gyermek legyen az elsőszámú mentőöv szülői, kapcsolati vagy családi nehézségek esetén. Ha pedig úgy érezzük, hogy mi vagyunk azok a parentifikált gyerekek (csak már felnőttként), akkor sincs veszve semmi. Szakember segítségével kigyomlálhatjuk a berögzült sémáinkat, a mindennapjainkat nehezítő érzelmi mintázatokat.
Forrás: ITT, ITT, ITT
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix