A történetmesélés évezredek óta az emberi kapcsolatok habarcsa: az információ átadáson kívül így rögzülnek a nemzetek és családok eredettörténetei, s bővülnek az érzelmi intelligenciához szükséges eszköztáraink. Mire szolgál a mesélés, s egyáltalán: hogyan lehet jól mesélni? Cikkünkben e kérdéskört jártuk körbe.
„A mese tanulsága erőt ad a gyerekeknek ahhoz, hogy a világ pozitív tendenciáival azonosuljanak” – nyilatkozta a Nők Lapjának 2015-ben hazánk egyik leg(el)ismertebb gyermekpszichológusa, Dr. Vekerdy Tamás. Amellett, hogy a mesék ajtót nyitnak a képzeletbeli világokba, a szakemberek nagy szerepet tulajdonítanak nekik a gyerekek mentális és érzelmi fejlődésében is.
A szókincs forrása: a mese
Az Ohio Állami Egyetem 2019-ben publikált kutatása szerint a gyerekek sokkal több szóval találkoznak a mesekönyvekben, mint egy hétköznapi beszélgetés alkalmával. Így nem meglepő, hogy a vizsgálat szerint azok a gyerekek, akiknek ötéves korukig nem olvastak, csak 4600 szavas szókinccsel rendelkeznek, ez a szám viszont a heti egy-két alkalommal könyvet forgatók esetében ennek tizenháromszorosa: több, mint 63 ezer szó. A napi szinten mesét hallgató gyerekek csaknem háromszázezer szót tanulnak meg ötéves korukig, azaz a kutatás szerint korántsem mindegy, mesével, vagy anélkül küldjük-e a gyerekeket aludni.
„A látott mese nem mese. Amint a külső kép megjelenik, abban a pillanatban leáll a mese legfontosabb mozzannata: a belső képkészítés” – mondta a vizuális mesékről Vekerdy, aki szinte minden írásában az olvasott, de még inkább a saját kútfőből kitalált mesék erejében hitt, akárcsak Rudolf Steiner, a Waldorf-pedagógia atyja. „Találjatok ki ti meséket! Nem baj, ha rosszabbak, gyengébbek, ha kisebb a szókincsük. A gyerekek veletek együtt csinálják a belső munkát, a ti kreativitásotokat is élvezik. Ez nagyon vonzó számukra, leköti őket” – vélte a polihisztor Steiner.
Hogyan meséljünk?
A szakemberek szerint minden mesélés előtt teremtsünk meghitt, kuckós hangulatot. Érdemes a gyermekkel közös rítusokat és szertartásokat szervezni a történetmesélés köré, így például a „bevackolás”, egy-egy gyakran ismétlődő, rövid bevezető mondat vagy verssor megteremtheti a tökéletes hangulatot. „Fontos, hogy lásd magad előtt a képeket, a mese cselekményét és ráérezz arra, milyen eszközökkel tudod a szereplőket megjeleníteni, miként kell bánnod a hangoddal, hogy a hősök életre keljenek: ezzel a gyermeknek is lehetősége van arra, hogy a mese hatására létrehozza a saját belső képeit” – fogalmazza meg tanácsait egy korábbi írásában Dr. Kádár Annamária, a Nyitott Akadémia pszichológusa.
Ritmikusan, dallamosan meséljünk, nagy redundanciával! Nagyon fontos ez, hozzájárul a nagyon erőteljes belső képek kidolgozásához. A ritmus, a dallam, az ismétlés segíti a gyereket a belső film megalkotásában” – mondta anno Vekerdy a mesélés hogyanjáról.
Széleskörű szakmai egyetértés van továbbá arról, hogy a szülőnek nem érdemes sarkított konklúziókat levonni a mesélés végén egy-egy történetről. „Látod fiam, a legkisebb királyfi segített a bajba jutott rókán, de aztán a végén hoppon maradt. Ilyen csúnya világ ez, nem érdemes senkin segíteni.” A szakemberek szerint a legjobb, amit tehetünk, ha hagyjuk, hogy a gyerek magától vonja le a konzekvenciákat. A mi dolgunk mindössze annyi, hogy legjobb tudásunk szerint (például rávezető kérdésekkel) segítsük őt ebben!
Milyen a jó mese?
Nem mindegy persze, milyen történetekkel szórakoztatjuk a legkisebbeket. A szakértők egyetértenek abban, hogy azok a legjobb mesék, amelyek nem nevelő célzattal, sokkal inkább örömmesélésből születnek. Érdemes olyat történeteket szőni, amelyek akár a kicsikkel is megtörténtek, vagy megtörténhetnek: a gyerekek nagyon szeretik például az olyan elbeszéléseket, amelyeknek ők maguk a főhősei. Inspirációként felhasználhatjuk a gyermekkel aznap történt eseményeket, ezzel persze segítjük is őt az impulzusok feldolgozásában.
Ilyenkor viszont fokozottan ügyeljünk arra, hogy ne hagyjuk ki a történetszövésből a negatív eseményeket sem, hiszen azok éppúgy hozzátartoznak a normál hétköznapokhoz, mint a pozitív történések.
A „jó mese” kérdés kapcsán nem elhanyagolható szempont, hogy tud-e, illetve mennyire képes a gyermek kapcsolódni a történethez. A mese kapcsán ezért kritikus pont, hogy abban visszaköszönjenek a gyerek aktuálisan fontosnak tartott dilemmái, belső történései konfliktusai, nem mellesleg ügyeljünk arra, hogy a történet megfeleljen a gyermek korának és fejlettségi szintjének is.
E tanácsok hallatán viszont nem kell azonnal a könyvesboltba rohanni, s felvásárolni az összes, még meg nem vett kötetet, hiszen a legtöbb mese az emberiség alapvető problémafelvetéseire próbál választ adni. Így lehet, hogy a „jó győzedelmeskedik a gonosz felett”, a „becsületes elnyeri méltó jutalmát” vagy az „okos enged, szamár szenved” ideákból kialakult történetek generációról generációra öröklődnek, ennél fogva örökérvényűnek tekinthetők.
Mit ad a gyerekeknek a mese érzelmileg?
A szókincs fejlesztésén túl persze nem elhanyagolható előnye a meséknek a gyerekek érzelmi intelligencia-fejlesztése. A történetek által a gyerekek könnyebben eligazodnak saját érzelmeikben, egyáltalán: a karakterek sarkított tulajdonságai miatt (például Hisztis Mirtill) ügyesebben azonosítják be azokat. Az élethelyzetre szabott mesék segítik a kicsiket abban, hogy megbékéljenek saját félelmeikkel és vágyaikkal, ugyanakkor a figurák gyakori sikere miatt könnyebben néznek szembe az élet nehézségeivel, problémáival. További előnye még az elmondott történeteknek, hogy általuk erősödik a gyermek önbizalma, hiszen, ha a legkisebb királyfinak sikerült legyőznie a gaz sárkányt, úgy ő is könnyebben veszi másnap az akadályokat.
Akárhogy is: a mese, s annak tanulsága nem azért hasznos, mert kirántja a gyermeket a valóságból, hanem inkább olyan érzelmi szertárral szereli fel a lurkót, amellyel könnyebben azonosul a világ pozitív tendenciáival. Emellett még felnőtt korban is vigasztaló lehet a tudat: ha a legkisebb királyfi győzedelmeskedni tudott, nekünk ugyan miért ne sikerülne ugyanaz a bravúr?
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
