Az önkárosítás intő jeleit még akkor is nagyon nehéz észrevenni, ha a szülőben egyébként felmerül a gyanú, hogy gyermeke (vagy valamelyik szerette) ilyen tevékenységeket folytat. Hogy miért? Többnyire azért, mert a legtöbben el akarják rejteni mások elől.
Önkárosítás alatt azokat a tevékenységeket értjük, amiket azért tesz valaki, hogy szándékosan tegyen kárt saját testében. Lényeges viszont, hogy tetteiket többnyire nem öngyilkossági szándék motiválja. Ez az érintetteknél inkább egy (egészségtelen) megküzdési stratégia az érzelmi fájdalom, a frusztráció és a düh ellen. Bár az önkárosítást pillanatnyi megnyugvás követheti, utána azonban bűntudat és szégyenérzet jelentkezhet. Valaki néhány alkalom után felhagy vele, ám ha valakinél bevett szokás lesz, akkor számára komoly – és esetenként végzetes – következményekkel járhat.
Mik az önkárosítás jelei?
Az önkárosítás általában olyan testrészekre korlátozódik, amelyhez az érintett könnyen hozzáfér, így jellemzően a karokat, a lábakat és a felsőtest elejét választja. Maga a tevékenység többféleképpen is megvalósulhat: vágott sebek, égési sérülések, szavak/szimbólumok karcolása a bőrbe, csonttörés, saját testre mért ütések, harapás, hajtépkedés, meglévő sebek piszkálása, szándékos beavatkozás természetes gyógyulási folyamatukba, bőr átszúrása.
Az önkárosító tevékenység terápiás módszerekkel gyógyítható, illetve sokat segíthet az egészséges érzelemfeldolgozás elsajátítása. Amennyiben úgy érezzük, hogy valamelyik szerettünk érintett lehet, az alábbi viselkedésbeli jelekre érdemes odafigyelni: hosszú ujjú és hosszú szárú ruhák viselése még meleg időben is; a gyakori sérüléseket baleseteknek vagy ügyetlenségnek tulajdonítja; túl sok időt tölt egyedül; problémák felmerülése párkapcsolatában vagy barátságaiban; éles tárgyakat vagy egyéb önkárosításra alkalmas eszközöket találunk nála; érdeklődését veszti mindazon dolgok iránt, amelyek korábban örömmel töltötték el; kiszámíthatatlan, impulzív viselkedés.
A fizikai jelek közé tartoznak a sebhelyek, a friss karcolások vagy vágások, a zúzódások, a törött csontok és hiányzó hajcsomók, míg az önkárosítás kognitív jelének számít az identitásának megkérdőjelezése, tehetetlenség, reménytelenség, értéktelenség érzete. Pszichoszociális jelek az érzelmi zsibbadás, érzelmi instabilitás, hangulatváltozások, depresszió, fokozott szorongás, különösen akkor, ha nem tud önsértést okozni, bűntudat, szégyenérzet, undor.
Az önkárosítás hosszú távú következményei
Ahogy az imént írtuk, az önkárosítás célja általában nem az öngyilkosság, ettől függetlenül rendkívül súlyos következményekkel járhat, ha hosszú távon fennmarad ez a szokás. Leggyakoribb következményei a törött csontok, társadalmi elszigeteltség, szégyen, undor és bűntudat érzése, rossz önbecsülés és önkép, maradandó hegesedés, sérült inak, idegek, erek és izmok, maradandó gyengeség vagy zsibbadás a test bizonyos részein, végtag vagy függelék elvesztése, szervkárosodás, fertőzések, szeptikémia, vérmérgezés, öngyilkosság, baleset okozta halál.
Hogyan segíthetünk?
A WebMD egészségügyi portál által megkérdezett pszichiáterek szerint lényeges, hogy az önkárosító fiatal milyen válaszreakciót kap, amikor először beszél káros tevékenységéről. Ha a környezete higgadtan reagál, akkor az érintett biztonságban érezheti magát, és esetleg fontolóra veszi a változtatást, ami az első lépés a gyógyulás felé. Kritizálás és kioktatás helyett ezért próbáljunk olyasmiket mondani, amit a fiatal azt érzi, nincs egyedül a problémájával, megértik, meghallgatják őt. Egy „Megértem, miért érezheted így magad”, „Nehéz lehet ezzel mind megbirkóznod”, vagy „Biztos nagyon fájhatott” kijelentés rengeteget jelenthet a szenvedőknek. Ahogy az alábbi dolgok is sokat segíthetnek.
Tüntessük el az önsértésre alkalmas eszközöket, például a borotvapengéket, hegyezőket vagy az ollókat. Dobjunk ki minden felesleges gyógyszert, a többit pedig tartsuk elzárva. Kérdezzük meg családtagunkat, miben lehetünk a segítségére, valahányszor önkárosító gondolatai támadnak. Célszerű közösen kitalálni egy jelzést is az ilyen esetekre, hiszen olykor nehéz szavakkal kifejezni érzéseinket. Lehet ez egy kézszorítás vagy egy színes kártya felmutatása, bármi. Ha pedig vettük a jelet, jöhet a megbeszélt segítség, amellyel elterelhetőek az önsértő gondolatok, például elmehetünk közösen sétálni. Próbáljunk mintákat keresni az érintett önkárosító tevékenységében. Ha találunk ilyesmit, gondolkodjunk el rajta, miként lehetne biztonságosan kezelni. Abban is támogathatjuk szerettünket, hogy egészséges megküzdési stratégiákat alakíthasson ki magának. Az érzelmek múlandók, így lehetséges, hogy ezekkel a tevékenységekkel időt nyerhetünk az önkárosítás előtt, amely alatt akár kedvezőbb érzelmi állapotba is kerülhet. Ilyen lehet a hangos zenehallgatás, a versírás, az ábécé fordított felmondása, háziállat simogatása, citrom vagy chilipaprika harapdálása, jégkocka szorítása, amíg el nem olvad a kézben, vígjáték nézése, beszélgetés olyasvalakivel, aki képes megnevettetni őt. Ha ezek közül semmi sem segít, akkor erősen ajánlott szakember felkeresése.
Szintén lényeges, hogy kívülállóként tudatosítsuk magunkban: az önkárosítás nem feltűnési viszketegség vagy egyfajta manipulációs eszköz, hanem a belső gyötrődés külső megnyilvánulásának jele, ha valaki képtelen szavakba önteni, kifejezni érzelmi fájdalmát. Ha az önkárosító személy megértésre, meghallgatásra talál környezetében, nagyobb eséllyel sajátíthat el új, egészséges megküzdési stratégiákat, melyekkel idővel legyőzheti ezt a betegséget.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
