Hogyan szerettessük meg a gyermekünkkel az olvasást anélkül, hogy erőltetnénk azt?
Remélem, nem tévedek nagyot, amikor azt feltételezem, hogy minden szülő örülne, ha gyermeke falná a történeteket és nem a tablet lenne a kezéhez ragadva, hanem egy könyv. Az olvasás szeretetét már kicsi korban beléjük lehet táplálni, hogy aztán később, kamasz és felnőtt fejjel is szívesen forduljanak az irodalom világához.
Miért pont a könyvek?
A Trónok harca könyvek írója, George R. R. Martin ezeket a mondatokat adta egy karaktere szájába: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” Ez már önmagában elég jó indok lenne arra, hogy csemeténkkel megpróbáljuk megszerettetni a könyveket és az olvasást. Mellette pedig még ott van az is, hogy ez a szuper hobbi fejleszti a fantáziát, a képzelőerőt, a koncentrációs készséget, bővíti a szókincset és persze az általános műveltséget, empatikusabbá, megértőbbé teszi az olvasót, megszabadítja a stressztől, és példát is mutathat a számára. Emlékszem, mennyire szerettem kiskoromban L. M. Montgomery Anne-jének kalandjait, főleg mert annyira azonosulni tudtam a vézna, szószátyár, egyesek által furcsának gondolt kislánnyal.
Milyen „trükköket” vessünk be?
A legfontosabb dolog, hogy ne projektként gondoljunk az olvasásra „szoktatásra”, mert akaratlanul is nyomás alá helyezhetjük a gyereket azzal, hogy „anya is szeret olvasni, neked is KELL”. Akármennyire is szeretném hogy a csemetém felnőve ugyanúgy szeresse majd a Harry Pottereket, mint én, ha a csapból is ez folyik otthon, pont az ellenkező hatást érem majd el. Elsőként a kicsi életkorához mérten kell megismertetni őt a könyvekkel és a mesékkel. Három-hat hónapos kortól kezdve érdemes elkezdeni a meseolvasást, és ahogy rászoktatjuk őt az evés-alvás napi ritmusára, úgy illeszthetjük be a napirendbe a mesélést is. Amíg meg nem tanulni olvasni, addig a képeskönyvekkel, a babáknak kifejlesztett „színes-szagos” példányokkal és a hangoskönyvekkel érdemes kísérletezni, óvodáskor környékén jöhetnek az ábécéskönyvek és mondókás kiadványok, később pedig a mesekönyvek és a komolyabb kötetek. Na de hogyan tehetjük természetessé a könyvek jelenlétét az életünkben?
- Mutassunk példát – a viselkedésünkből ezerszer többet tanul a poronty, mint bármi másból, így ha azt látja, hogy a szülei is gyakran szánnak időt egy-egy könyvre, ő is természetesnek veszi majd.
- Legyen egy mesekuckó – a gyerekek imádnak bunkert építeni, miért ne kapcsolhatnánk össze ezt az olvasással és rendezhetnénk be egy hangulatos olvasósarkot?
- Keltsük életre a könyveket – ha van rá lehetőség, utazzunk el az adott könyv helyszínére, játsszunk a történettel kapcsolatos játékokat és süssünk meg a bennük található recepteket.
- A könyv a film előtt jöjjön – napjainkra már nagyon sok szuper könyvet filmesítettek meg, de ne kövessük el azt a hibát, hogy a filmet elsőként nézzük meg a csemetével, mert így elvész annak a lehetősége, hogy ő maga képzelje el a karaktereket.
- Könyvtárlátogatásra fel! – hol van már a poros, unalmas könyvtári polcok közti bolyongás? Figyeljük a helyi könyvtárakat, ahol gyakran rendeznek gyerekeknek szóló programokat, nem mellesleg egy havi gyerekbérlet igencsak jutányos áron érhető el, és még barátokra is lelhet a csemete. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyermekgyűjteménye például változatos foglalkozásokat kínál minden korosztály számára.
- Indítsunk könyvklubot – mondjuk egy ismerős anyukával és az ő gyerekeivel, vagy az unokatesókkal. Nem tudom, divat-e ez még, de én annak idején imádtam bármilyen klubhoz tartozni, mert különlegesnek éreztem tőle magam, hát még ha könyvekről „kellett” benne beszélni!
- Kérdezzünk, kérdezzünk! – érdeklődjünk, hogy mit olvasna szívesen, most épp melyik a kedvenc könyve, ki a jó és ki a gonosz benne, egyszóval bátorítsuk arra, hogy kifejezze érzéseit a kötettel kapcsolatban.
- Hívjuk segítségül a könyveket – Új iskola? Nehéz tantárgyak? Barátok közti civódás? Továbbtanulási gondok? Keressünk ezekhez kapcsolódó témájú irodalmi remekeket, hátha megoldást talál bennük az iskolás.