A szeparációs szorongás egy teljesen természetes velejárója a kisbaba fejlődésének, ám ennek ellenére mind a baba, mind a mama számára egy igen megterhelő és stresszes időszak. De pontosan mit jelent ez, és mikor jelentkezik?
A szeparációs szorongás az egyik első olyan érzés a kisbabában, ami a félelemhez hasonlítható. Ugyan ez egy teljesen természetes dolog, és a bébi egészséges fejlődésének a része, a legtöbb anyuka számára mégis sok aggodalommal járnak ezek a hónapok. Ugyanis, ha egy kisbabánál szeparációs szorongás jelentkezik, az addigi kialakult rutint is teljes mértékben felülírthatja. Elsősorban túlzott ragaszkodás és gyakori sírás jellemző erre az időszakra, ami a legtöbb esetben egyik pillanatról a másikra jelentkezik. A szeparációs szorongást akkor éli át egy kisbaba, ha elsőszámú gondviselője, – a legtöbb esetben az édesanyja – elmegy mellőle valahova, akár csak a lakás egy másik szobájába.
A kisbabáknál már akár négy hónapos korban is megjelenhet a szeparációs szorongás, ám a legtöbb esetben csak a hatodik és kilencedik hónap között jön elő. Mivel egy baba életében minden nap történik valami újdonság, és napról napra többet lát a világból, folyamatosan fejlődik a mozgása és az értelme is. Ez a világra való kíváncsiság és egyre nagyobb önállóság egyszerre izgalmas és rémisztő is számukra. Körülbelül féléves korig száz százalékos szimbiózisban él az anya és a baba. A legtöbb jelentős mozgásfejlődés féléves korban kezdődik el, ezért az első hat hónapban a bébi csak és kizárólag az édesanyjával együtt képes mozogni.
A szülés és születés egyfajta traumaként van jelen a kisbabákban, ezért az első hat hónapban nagyon nagy szükségük van arra, hogy az édesanyuk közelében – lehetőség szerint, minél több bőr-bőr kontaktban legyenek. Fél éves korban, beindul az aktív kúszás és mászás, azaz a baba már magától is képes helyet változtatni, ezért megesik, hogy a látóköréből kiesik az édesanyja, ez pedig azt tudatosítja benne, hogy egyedül van, tehát véglegesen megszűnt az a szoros kapcsolat, ami az anyaméhben töltött kilenc hónapon át, majd az első fél évben volt. Teljesen természetes, hogy ez az egyedüllét-érzés szorongást kelt a kisbabában, és azonnal sírni kezd.
Hét-nyolc hónapos korban szinte minden kisbaba átéli a szeparációs szorongást, ugyanis a mozgásfejlődése mellett komoly lelki érés is történik, az önállóság pedig riasztó és félelmet keltő számára. Emiatt fokozottabban keresi az édesanyja társasgát, sokkal bújósabb, többször és hosszabb ideig szeretne szopizni, mint előtte, és gyakrabban törik el nála a mécses. Az éjszakai rutin is felborulhat, az úgynevezett alvásborulás is ebben az időszakban jelentkezik. Még azok a babák is többször ébredhetnek, akik már átaludták az éjszakát. Ilyenkor a visszaaltatás sem olyan egyszerű, és megesik, hogy a picike csak az anyukája mellett tud nyugodtan szundikálni.
A szeparációs szorongás ugyan mindkét fél számára stresszel jár, mégis tudnunk kell, hogy ez a reakció azt jelzi, hogy a kisbaba biztonságosan kötődik az anyukájához, és erős kötelék alakult ki közöttük az első hónapokban. Ez a gyermek későbbi éveiben hatalmas jelentőséggel fog bírni, ugyanis ezek a kezdeti kapcsolódások óriási ráhatással vannak az emocionális fejlődésre, valamint a szocializációra is.
A szeparációs szorongás időszakában a bébi elsősorban a biztonságot keresi, de ebben a folyamatban tanulja meg azt is, hogy ki az akire számíthat, kitől kapja meg ezt a vágyott biztonságot. Mi az amire már ő magától is képes, és mi az, amiben segítségre van szüksége? Mit szabad neki és mit nem, meddig terjed az a határ, amit elsősorban a saját biztonsága érdekében nem léphet át? A szeparációs szorongás hat-kilenc hónapos kisbabakor után akár óvodáskorban is jelentkezhet, amikor a szülő egy idegen helyen, idegen emberek között hagyja a gyermeket. Ebben az időszakban is az a legfontosabb, hogy a gyermek tudja, hogy akire számít, biztos, hogy visszajön érte.
A szeparációs szorongás idején gyakorta előfordul az is, hogy a baba fokozottan az egyik szülőt – álltalában az anyát követeli – az apával pedig meglehetősen távolságtartó. Ez idővel természetesen feloldódik, ám ezekben az érzelmileg terhelt hónapokban meg kell adni a bébinek azt, amit kér, amire szüksége van ahhoz, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott legyen, és hogy teljes biztonságban érezze magát.
