Mi sem természetesebb, mint hogy a babának az édesanyja közelében van a helye. A babahordozás ezt teszi lehetővé.
Nem mondunk újat azzal, hogy a történelem során az anyák, családok számára nem állt mindig rendelkezésre babakocsi. A főemlősök esetében megfigyelhető, amint a kicsi anyja testébe, szőrébe kapaszkodik, csüng rajta – valahogy így lehetett ez velünk is az ősidőkben. Az újszülött babák fogóreflexe is arról tanúskodik, hogy erre a kapaszkodásra ma is ugyanúgy képesek lennének, ez a régről fennmaradt beidegződés a túlélést, az anyával maradást garantálta. Elképesztő, hogy az újszülött milyen erősen és ösztönösen fog meg bármit, ami a keze ügyébe kerül. A későbbi korokban is szükségszerű volt a babák hordozása, hiszen az anyának mindkét kezét használnia kellett munkavégzéshez. Egy korábbi cikkünkben írtunk a hordozás mikéntjéről, most azonban inkább a történetéről és a hordozókról lesz szó.
Hordozás kerekeken
Ma már számos eszköz segít abban, hogy a kicsivel való helyváltoztatás minél könnyebb legyen a szülők számára, legtöbbünknek valószínűleg azonnal a babakocsi jut eszébe. A guruló alkalmatosságot a 18. században élt angol építész, William Kent készítette egy nemesi megbízásra. Ez azonban akkor még nem terjedt el, de Devonshire hercegének csemetéi minden bizonnyal élvezték a kagyló alakú kocsikában való utazást. Az első, már kereskedelemben is megjelenő babakocsikat Amerikában árulták és egyre nagyobb népszerűségre tettek szert az 1800-as évek közepére.
Európába Viktória királynő által került be, aminek az volt az oka, hogy a kor nevelési eszménye szerint a gyermekeket nem az anya, hanem a kiszolgáló, erre szakosodott személyzet látta el. Ebbe a távolságtartó nevelési elvbe beleillett a babakocsit tologató dadák látványa. A babahordozás, vagyis a gyermeküket cipelő nők látványa a szegénységgel volt egyenértékű, a kicsivel való testközelség egyenesen szégyen volt a nemesek között.
A babakocsik jó megoldást jelentenek, a csemeték élvezik a friss levegőt, a kocsi rázkódásra rendszerint elaltatja őket, ugyanakkor le kell mondani arról, hogy anya és gyermeke egymással érintkezzen.
Hordozás testközelben
A babakocsin túl is van jó néhány hordozásra alkalmas eszköz, de csak az 1970-es években kezdték el újból gyermekeiket magukon hordozni az édesanyák. Egy amerikai ápolónő készítette el azt a hordozókendőt, amelyet a nyugat-afrikai munkája során látottak inspiráltak. Ezzel egyidőben egy cég is ráállt a hordozók gyártására, melynek köszönhetően egyre inkább terjedt Amerikában.
Mindez olyan jó hatással volt a baba-mama kapcsolatra, hogy még a szoptatási kedv is megnövekedett. Végre elrugaszkodtak attól az elvtől, hogy a kicsit hadd sírjon, meg kell tanulnia önmagát megnyugtatni. Németországban egy nőnek szüksége volt olyan erős textilre, amely elbírja ikreit, így született meg az első hordozókendő ezen a vidéken. A szőtt anyagba burkolt ikrek látványa felkeltette mások figyelmét, és az anya felismerte ebben az üzletet. Pénzt gyűjtött, hogy további darabokat készítsen és értékesítse azokat.
Szerencsére ma a testközeli babahordozás nem egyenértékű a szegénységgel és egyre többen ismerik fel abban a lehetőségeket. Az, hogy egyre inkább terjed a különböző eszközök használata, az internetnek és a közösségi médiának is köszönhető. Nemcsak a népszerűsítésben van fontos szerepük, hanem a különböző fajták, a viselési technikák elsajátításában is. Ennek ellenére még mindig sokan nem használják a hordozás remek eszközeit, valószínűleg nem ismerik az előnyeiket.
Hordozás, de mivel?
Azt már említettem, hogy többféle testközeli hordozóeszköz létezik:
- a hordozókendő hosszú (3,5-5,2 méter), szövött vagy elasztikus anyagból készült kendő, amely 70-75 cm széles. A hordozás minden fajtája (mellkason, háton, csípőn) megvalósítható vele, ám felkötése igényel némi tanulást. Szerencsére az interneten meg is lehet találni az ehhez szükséges segítséget:
Talán ez a verzió a legmacerásabb, de a kendős hordozás igenis élmény lehet, ám a sok anyag láttán és az azzal való bánásmód sokakat elriaszthat,
- ha már kendő, akkor létezik karikás kendő is. Hasonlóan az előbbihez, hasonló anyagú, csakhogy a karikás megnevezés a műanyagból vagy fémből készült karika adja, amely azt a célt szolgálja, hogy azáltal lehessen méretre igazítani a kendőt, valamint biztosítani magunkon az eszközt.
- a Mei Tai-t kötözős kengurunak is nevezik. Fő részét a több rétegből álló, négyszög alakú anyag alkotja, amelyet pántok tartanak rajtunk, valamint a derékpánt is segíti a rögzítést.
- a babaerszény úgy működik, mint egy válltáska. Azaz egy vállon történik a hordozás egy elasztikus, egy két végén összevarrt anyaggal. Ez a fajta eszköz nagyon egyszerű, azonban nagyon pontosnak kell lennie az erszény méretének, mert máskülönben vagy kényelmetlen vagy lehetetlen a babával való mozgás.
- a csatos hordozó meg inkább egy hátizsákhoz hasonlítható. Sokak által kedvelt, mert kialakítása is nagyon jó, ugyanakkor három hónapos kortól használható egészen addig, amíg a gerincünk, derekunk bírja a gyerkőcöt. Tehát igazán csak tőlünk függ, hogy mikor mondunk le használatáról. Egyes ilyen eszközök alkalmasak a csípőhordozásra. A vállpántokat le lehet csatolni és marad az az ülő rész, amelyen meg lehet pihentetni a babát és a szülőnek csak a kezével kell megtartania. Ez a lehetőség azonban csak a csípőn való cipekedésre alkalmas, és a kezeket lefoglalja.
- a vázas háti hordozót leginkább erős férfiakon tudjuk elképzelni egy nagyobb kirándulás során. A merev, fém vázas, nagy hátizsákhoz hasonlító eszköz nehéz és egy gyenge nő számára nem az egyszerű hordozás lehetőségét nyújtja.
A hordozók választéka bőséges, csak meg kell keresni a nekünk legmegfelelőbbet, arra azonban mindig ügyelni kell, hogy arccal befelé fordítva ültessük a kicsit. Bár lehet jó ötletnek tűnhet, hogy többet lásson kifelé fordítva, de nem tesz jót a csípőjének.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
