Barion Pixel Mindenki mindent jobban tud – a gyermeknevelés megosztó témái – Coloré

Mindenki mindent jobban tud – a gyermeknevelés megosztó témái

2021. 05. 16.

A gyermeknevelés az egyik legmegosztóbb téma a világon, amiről mindenkinek van véleménye, attól függetlenül, hogy van-e csemetéje vagy nincs. Megnéztük, mik azok a leggyakoribb kérdések, amelyeken hajlamosak összeveszni az anyukás Facebook-csoportok tagjai, a rokonok – meg igazából bárki.

Mivel a gyermekneveléshez nem adnak kézikönyvet, a szülők jobbára menet közben tanulják meg, hogy is kell csinálni, saját maguk alakítják ki szokásaikat, hozzák meg nevelési döntéseiket. Jó megbeszélni ezeket másokkal, látni, hogy ki miként birkózik meg újdonsült feladataival, azonban nem kell rögtön elítélni a másikat, ha ő nem a mi módszerünk szerint neveli a csemetéjét. De miért is kellene, hogy egyezzenek a módszerek? Ha az ember jót akar magának, van pár témakör, amit nem vitat meg a közösségi médiában, vagy távoli, „mindenhez is értő” családtagjaival, mert a kérdésfelvetés csak parázs vitát fog szülni. Forduljunk inkább a gyermekorvoshoz és a védőnőhöz, akik többet segítenek majd az ügyben.

baba
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Anyatej vs tápszer

Melyik a jobb? Rossz anya vagyok-e, ha nincs elég tejem és emiatt tápszerezek? Később gyengébb lesz az immunrendszere a babának, ha tápszert kap? Kevésbé fog hozzám kötődni? Önzőség, ha valaki tápszer mellett dönt, pedig van teje?

Természetes szülés vs császármetszés

Az orvostudomány fejlődése tette lehetővé, hogy amennyiben szükséges – például ikerterhességnél, koraszülésnél, és egyéb okoknál fogva – a baba nem csak hüvelyi úton jöhet világra. A császármetszések aránya évről évre nő, közben pedig vannak, akik szerint ez nem is igazi szülés, a császáros anyuka nem képes szülni, és ezért ez kényelmi megoldás lett.

Együtt vagy külön alvás

A kiságy a szülők hálószobájában legyen, vagy más helyiségben? Egyáltalán a baba benne aludjon, vagy édesanyja mellett? Melyik az egészséges kötődési szempontból? Kinek jó, kinek nem jó? Mi van, ha ráfekszem a babára?

Posztolás a közösségi médiában

Természetes, hogy mindenki büszke imádott csemetéjére, és legszívesebben világgá kürtölné ezt. Azonban már túlhaladtuk a fényképalbumok nézegetésének korát és azt, hogy a meztelen babakori képeken legfeljebb a család és a barátok derülnek egy jót. Ha egy fotó ma felkerül az internetre, attól a pillanattól kezdve nem lehet nyomon követni, hogy hová jut el és kinek a kezébe kerül – a feltöltője akarata ellenére. Ezt érdemes átgondolni, mielőtt a gyermekünkről szeretnénk feltölteni fotót a netre. Az egyik tábor szerint semmi sincs abban, ha az ismerőseinkkel megosztjuk Facebookon a szemünk fényéről készült fényképeket, hiszen hagyjanak már minket büszkélkedni! A másik oldal viszont úgy gondolkozik, hogy amíg a gyermek nem tudja az akaratát kinyilvánítani a posztolással kapcsolatban, mivel nincs rálátása a dolgokra a koránál fogva, addig bizony jobb, ha megvédjük a személyiségi jogaikat.

A digitális eszközök használata

Egy hosszú kocsiúton odaadjuk-e a gyermek kezébe a tabletet, hogy azzal szórakoztassa magát – vagy inkább ne? Nézhet-e vacsora közben filmet, vagy nem? Meddig ülhet a számítógép előtt, és egyáltalán, hét közben megengedett-e képernyőbámulással tölteni az idejét?

Az atyai pofon

A végére hagytuk a legkomolyabb témát, vagyis azt, hogy szabad-e megütni egy gyereket és pofonnal, elfenekeléssel nyomatékosítani a szavainkat. Erőszaknak számít-e a „nevelési célzattal” adott nyakleves? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány az elmúlt hónapokban a bántalmazás társadalmi elfogadottságával kapcsolatban indított kérdőívet, hiszen még mindig túlságosan elterjedt az a nézet, hogy „Engem is megvert az apám, mégis rendes ember lett belőlem!”.

Ti mit gondoltok?