Barion Pixel Ez volt 2024 öt legnépszerűbb babaneve: mire számítsunk 2025-ben? – Coloré

Ez volt 2024 öt legnépszerűbb babaneve: mire számítsunk 2025-ben?

2024. 12. 15.

Ezek a nevek vezetik 2024-ban a leggyakrabban választott lány és fiú nevek listáját.

A babanevek között nagyon könnyű másodpercek alatt elveszni. Amikor egy új családtag érkezik a sok egyéb tennivaló mellett az egyik legfontosabb feladatunk az is, hogy megtaláljuk számára azt a nevet, amit egész életében visel majd. Nagy felelősség van a szülők kezében ezen a területen is, hiszen mint tudjuk a név kötelez.

Az utónevek trendje akár az öltözködés évről évre változik. Néha visszanyúlunk a régi, jól bevállt, szépen csengő mondhatni hagyományos nevekhez, máskor pedig a legnézettebb Netflix sorozat karaktereinek nevei adják az inspirációt. Idén például az öt legnépszerűbb lánynév egyike az Eloise, azaz A Bridgerton család cserfes kíváncsi lányának keresztneve. A Szexoktatás Maeve-je pedig a dobogó harmadik helyén áll.  De lássuk miket találunk még a best of 5 listán, és így 2025 kapujában mire számítsunk a következő évet illetően?

Newborn Baby Girl Studio Portrait
kép forrása: Getty Images

Legnépszerűbb kislány baba nevek:

Luxury

Aurelia

Maeve

Eloise

Alice

Peaceful Baby Lying On A Bed And Sleeping At Home
kép forrása: Getty Images

Legnépszerűbb kisfiú babanevek:

Aire

Royal

Soren

Theodore

Silas

Eddig is jelen volt egyfajta kettősség a névválasztást illetően ugyanis egyes szülők ragaszkodnak a hagyományos családi legendáriumban is megtalálható nevekhez, míg mások a legmodernebb szuperhős nevet akarják a kisbabájuknak adni. Idén egyértelműen az utóbbi volt túlnyomó többségben ám 2025-ben lehetséges, hogy megfordul a mérleg nyelve.

A hozzáértők szerint a következő év a klasszikus nevek virágkora lesz, és kislány nevek tekintetében a Júlia végez majd a dobogó tetején, szorosan mellette pedig az Eleonóra és a Bernadett, Flóra szerepel majd. A legtöbb kisfiú pedig valószínűleg a Vince, Ábrahám, Henrik és Olivér névre lesz keresztelve.

Nyitókép forrása: Getty Images