A Vígszínház új előadásában, A kastélyban Fridát alakító Bach Kata kétgyermekes anyukaként kezdett új szakma tanulásába: a dúlaság tudományát sajátította el. Milyen megfontolásból választott egy, a színészettől teljesen eltérő világot, mikor lett fontos számára a környezettudatosság és mi az, amit nem szoktak tőle megkérdezni, pedig szívesen elmondaná?
Coloré: A Vígszínház egyik idei premierjében, Franz Kafka A kastélyában alakítasz egy Frida nevű lányt. Mit érdemes tudni a karakteredről?
Bach Kata: A kastély rendszere egy nagyon zárt világ – tulajdonképpen egy falu –, és a zárt közösségek minden negatívumát magán hordozza. Én is egy falusi lány vagyok, mint Frida, tudom mit jelent olyan helyen élni, ahol mindenki tud mindent a másikról, ahol az emberek ismerik egymás útvonalait, családját, anyagi helyzetét. A konfliktusok a darabban sokszor abból adódnak, hogy a főszereplő, K próbál beilleszkedni, de nem tudja kiismerni a szabályokat. Fridával első látásra egymásba szeretnek, és a lány igyekszik útmutatást nyújtani K-nak ebben a zárt rendszerben, izgalmas neki a messziről jött idegen, viszont rengeteg megfelelési kényszer van benne a kastély szabályai felé. Talán ez az, amiben a leginkább távol áll tőlem, én meglehetősen öntörvényű vagyok.
Miért éppen most dolgoztátok fel ez a darabot, van valamilyen aktualitása?
Mindig érdekes, hogy egy közösség hogyan fogad be valakit, aki nem közülük való.
Tavaly óta kétgyermekes édesanya vagy – mi az, amit senki sem mondott el előtte az anyaságról?
Az elejével kapcsolatban szinte minden ilyen. Meglepett, hogy mennyire nem téma a nők között a szülés, az azzal járó fájdalom, és a gyermekágyi időszak nehézségei. Nyilván hormonok nagyon erősen dolgoznak ilyenkor, amik aztán eltűnve – jó esetben – eltüntetik a fájdalom emlékét is és sok minden megszépül az anyák számára. Esetleg traumatikus volt nekik a szülés és az utána következő időszak, ezért ha nem muszáj, nem szeretnének arról beszélni.
Pályakép
Bach Kata 1990-ben született Kiskunfélegyházán. 2015-ben végezte el a Színművészeti Egyetemet Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Még ebben az évben szerződtette a Vígszínház, amelynek azóta is tagja. A teátrumban számos szerepben láthattuk, többek között Anna Karenina, a Haramiák Amáliája, a Lóvátett lovagok Rosaline-ja, a Háború és béke Natasája és A velencei kalmár Portiája képében is feltűnt. Jelenleg Franz Kafka A kastély c. darabjában Fridát alakítja. Férjével, a szintén vígszínházas Wunderlich Józseffel két gyermeket nevelnek, Júlia 2018-ban, János 2021-ben született.
Miért csak ritkán mutatjátok meg a gyermekeiteket a közösségi média felületeken?
Ez egy Józseffel közös, tudatos döntés volt, mielőtt Julcsi megszületett. De aztán nem bírtuk ki, hogy legalább valamennyire meg ne mutassuk őket, hiszen annyira az életünk részei mindketten. Ezért valamennyire látszanak a fotókon, de fontos, hogy ne legyenek felismerhetőek.
Szeretnéd, ha a gyerekeitek is követnének titeket a pályátokon? Milyen lenne egy színészdinasztia?
Nincs ilyen vágyunk, az a fontos csak, hogy boldogok legyenek abban, amit csinálnak. Az ő dolguk, hogy milyen pályát választanak, mi támogatni fogjuk őket mindenben. Ha esetleg a színészetet választanák, nekik kell majd megküzdeni mindazzal, amit ez jelent. Természetesen igyekszünk segíteni, de ez mindenkinek a saját útja.
Egyesek szerint jó, ha az embernek szakmabeli a párja, mások nem szeretik keverni a magánéletet és a hivatást. Neked mik a tapasztalataid a férjeddel való közös munkáról?
Mi már akkor is dolgoztunk együtt, amikor nem voltunk egy pár, akkor is, amikor még nem voltunk házasok, egy gyerekkel, kettővel, szóval nem idegen terep. Teljesen természetes volt, hogy próbálunk és játszunk együtt, a magánéletünk változásai pedig még gazdagabbá tették a közös munkákat. József egyszer azt mondta, hogy inspirálom őt – ez az egyik legnagyobb bók, amit tőle kaptam. Általában még a bemutató előtt megnézzük egymás előadásait, kérdéseket teszünk fel a másiknak, ha valamilyen szándékot nem értettünk tisztán, szöveget tanulunk együtt, szóval igyekszünk mindenben segíteni egymásnak.
Mi indított arra, hogy dúlának tanulj?
Már az első szülésre is elég felkészülten érkeztem, de a második terhességem alatt sem hagytam abba az ezzel kapcsolatos könyvek bújását. Józsefet is igyekeztem felkészíteni, azt hiszem, jól megoldottuk magunknak, hogy a gyermekeink születése mindenkinek jó élmény legyen és nagyon szívesen segítenék ebben másnak is. Régóta van bennem segítő szándék, ami nem igazán talált utat. Az elmúlt évek történései végtelenül kiszolgáltatottá tették a szakmánkat, a végső lökést a háború kitörése adta, akkor úgy éreztem, szükségem van olyan tudásra is, amivel bármilyen körülmények között hasznos tudok lenni. Szélsőségesen fogalmazva még egy pincében is. Lehet, hogy soha nem fogok ezzel foglalkozni, viszont jelenleg erőt ad, hogy van B terv. A mostani kórházi szabályzatok szerint egyébként nem kell a dúla jelenlétéhez különösebb engedély, hiszen ahogy az apás szüléseknél, itt is belátták, hogy a személyzetről veszi le a terhet. A szülés teljesen természetes folyamat, hatalmas extázis és valódi spirituális élmény tud lenni, én sokkal magabiztosabb vagyok, mióta megtapasztaltam azt az erőt, ami a testemben rejlik.
Honnan ered a környezettudatosságod és hogy valósítod meg ezt a mindennapokban?
Az előbb említett erőhöz térnék vissza: amikor az ember a saját szervezetében megtapasztalja a természet erejét, azt, hogy növekszik benne egy baba, annak ösztönösen a legjobbat szeretné. Így kezdtem el az első terhességem alatt a környezettudatossággal foglalkozni. Ez a mindennapjaimban döntések sorozataként nyilvánul meg, hiszen minden mérlegelésnél ott van a „zöld” szempont. Egy baba érkezése egyébként is átalakítja a háztartást, létrehoz benne egy új körforgást – nem lehet üres a hűtő, folyamatosan mosni kell stb. – mindenki szembesül vele, hogy új rendszert kell kialakítani. A vásárlásoknál fontos lett, hogy természetes anyagokból készüljön az adott termék, hogy hazai legyen, hogy ne legyen műanyagba csomagolva. Az egyszer használatos tárgyakat például már szinte teljesen lecseréltük hosszabb életű vagy újratölthető társaikra.
Mi az, amit egy ilyen interjú során sosem kérdeztek még tőled, de szívesen válaszolnál rá?
Pont itt van mellettem a kutyánk, és erről jut eszembe, hogy gyerekként elképesztő állatmániás voltam. Nagyon sok állatom volt, felneveltem egy bárányt és volt egy csókám is, ami véletlenül szállt be a falu egyik házába és hozzánk került. Ott lakott a kertben, és ha hívtam, leszállt a kezemre.