Vásárolj itt, vedd meg azt, iratkozz fel és lájkolj – ma az influenszer szó negatív jelentéssel is fel van ruházva, pedig nem a huszonegyedik század szüleménye, hogy valaki befolyásolja ízlésünket és választásainkat.
Az “influenszer” szó 2019-ben hivatalosan is bekerült az angol szótárakba, mutatva ezzel a szakma – merthogy ma már ez tényleg egy teljes állás – elterjedését és beépülését a köztudatba. Az influence szó annyit tesz: befolyásolni, hatással lenni valakire/valamire, és ha belegondolunk, mindennapjaink során rengeteg minden hat így ránk. Azt a mosóport választjuk, ami édesanyánknak bevált (amíg nem találunk egy számunkra szimpatikusabbat), azokba a boltokba járunk tinikorunkban, ahová a menő csajok vagy a stílusos barátnőink, és azt a tévécsatornát nézzük, amiről a többiek annyit beszének a suliban. De szűk körünkön kívül is egy csomó mindenkit veszünk példának, ha termékválasztásról van szó, rocksztárokat és színésznőket, énekeseket és sportolókat, sorozatkaraktereket és műsorvezetőket. Az influenszerség ezt a jelenséget használja ki, de évszázadokkal azelőtt, mielőtt megélhetéssé vált volna ez az iparág, akkor is léteztek ilyen emberek, csak épp nem neveztük őket influenszereknek.
Ha visszamegyünk egészen a középkorig, látjuk, hogy az uralkodó osztály erősen befolyásolta (vagy inkább diktálta) alattvalóik viselkedését. A feudális jog szerint a középkori királynak isteni joga volt uralkodni, és felettük egyedül Isten (vagy földi képviselője, a pápa) állt. Egyfajta marketinges városi legenda, miszerint a király (vagy királynő) és a pápa hatalmukat az orvostudomány népszerűsítésére használták, mielőtt az általánossá vált. Így talán kijelenthetjük, hogy valószínűleg ők a legkorábbi feljegyzett influenszerek.
Több mint 300 évvel XIV. Lajos halála után Párizs továbbra is a stílus és a divat mekkája, nem véletlenül, hiszen a Napkirály volt a haute couture első képviselője, és bátran írhatjuk azt is, hogy az első divatinfluenszer. Amikor 1643-ban trónra lépett, a világ divatfővárosa nem Párizs, hanem Madrid volt a maga szigorú vonalaival és egyszerű szabásaival. A franciák legtöbb luxuscikke pedig onnan, Belgiumból és Olaszországból érkezett – sok választásuk nem is volt, mert addig a pontig hazájuknak nem volt politikai, gazdasági vagy kulturális befolyása ahhoz, hogy divatot diktáljon más országoknak. Lajos feltett szándéka volt, hogy ezt megváltoztassa, és így is lett. 72 éves uralkodása alatt többek között átalakította Versaillest a francia kultúra és ipar legjavának bemutatóhelyévé, és pénzügyminiszterével, Jean-Baptiste Colbert-rel a média rendelkezésre álló formáinak teljes skáláját alkalmazták divatpropaganda-kampányuk szolgálatára. Támogatták, hogy a nagy francia festők és gravírozók úgynevezett fashion plate-ekkel (divatillusztrációkkal) népszerűsítsék országuk divatját külföldön, és ők alkották meg a tavaszi-nyári, valamint őszi-téli ruhakollekciók fogalmát is.
Az 1700-1800-as évek ipari forradalma az agrártársadalom végét és a technológiai alapú gazdaság kezdetét jelentette, végső soron pedig az áruk tömegtermelésében csúcsosodott ki. Ez egy sarkalatos pillanat lett az influenszer-marketing világában (amit persze akkor még nem hívtak így), mivel a több áru azt jelentette, hogy több terméket kell reklámozni, az elektromosság pedig új kapukat nyitott meg azok elterjesztésében. Az egyik első “influenszer együttműködés” 1760-ra nyúlik vissza, amikor egy Wedgwood nevű fazekas teáskészletet készített Anglia királynéjának, Zsófia Saroltának. Mivel a monarchia volt az akkori kor legnagyobb befolyásolója, az, hogy márkáját a királyi család által jóváhagyottként forgalmazta (“Őfelsége Fazekasa”), biztosította számára azt a luxusstátuszt, amelyet a Wedgwood ma is élvez.
A századfordulón az amerikai Murad Cigarettes dohányvállalatnak új ötlete támadt: a filmsztár és komikus Roscoe „Fatty” Arbuckle-t kérte fel szereplőnek hirdetéseihez, így ő lett az egyik első híresség, aki nyilvánosan támogatott egy terméket. A kampány annyira sikeres volt, hogy számos celeb és sportoló követte a példáját.
Amikor feltalálták a rádiót az 1890-es években, a kommunikáció új formája jött létre, ami persze hatékonynak bizonyult az emberek befolyásolásában is. A történelem során a keresztények misszionáriusok segítségével növelték követőik számát (ma meg az influenszereknek vannak követőik ugye…), egyesek pedig felismerték, hogy a rádiót szuperül lehet a munkájuk kiterjesztésére használni . Az 1920-as és 30-as években úgynevezett televangélisták jelentek meg, akik a vallást hirdették és mindenféle terméket reklámoztak a közönségnek szerte az országban – sikerüket mutatja, hogy ez ma, közel száz évvel később is teljesen jól működik, csak már a tévét is bevetik hozzá.
Ha a Mikulásra gondolunk, egy pufók, fehér szakállú, piros maskarába öltözött jóságos alak ugrik be mindannyiunknak – pedig az igazi Szent Miklós nem volt kövér, ruhája pedig lila volt, mivel püspöki rangot viselt. De akkor mégis honnan ez a “képzavar”? Noha nincs megerősítve, hogy a Coca Cola Company üdítőitalcég hozta volna létre a figurát, hiszen már az ő első Mikulásábrázolásuk előtt ötven évvel is találunk ilyen jellegű rajzokat és illusztrációkat, mégis hozzájuk kötjük. Hiszen óriási szerepük volt abban, hogy a világ nagyrésze ma ilyen formán gondol az ajándékhozóra és a legtöbb helyen így jelenítik meg őt. Na de hogy jön ez az influenszerséghez? Hát úgy, hogy a Nagyszakállú karácsonyi reklámjaiban mindig kólával pózolt, népszerűsítve a szénsavas italt, így még ha ő nem is létezik (ja, vagyis de, létezik!), a karakter ajánlása hozzátett a cég bevételének növekedéséhez a gazdasági világválság után.
Amikor a múlt század közepén a paparazzifotók által Hollywood elérhetőbb közelségbe került a „pórnép” számára, és az addig piedesztálra helyezett és határtalanul imádott sztárok képe kicsit bemocskolódott, lassanként megnyílt a lehetőség arra is, hogy direkt és indirekt módon reklámcélokra „használják” őket. Mindenki szeretett volna a hírességekre hasonlítani, az ő ruháikat hordani, parfümjeiket viselni és ott vásárolni, ahol ők tették. Erre jó példák a Nike Air Jordanjei, melyek ma is ott vannak a legnépszerűbb cipők között. Ez 1984-es megjelenésük óta így van, akkor mutatta be őket a sztárkosaras Michael Jordan. És ha egy ekkora sztárnak tetszik egy lábbeli, mire várnánk, vegyük meg! Alig egy évvel később a Nike elérhetővé tette a cipőt a nyilvánosság számára, és leszerződtette Jordant, hogy népszerűsítse márkájukat, annak ellenére, hogy még csak akkor kötötte meg szerződését a Chicago Bullsszal. Az NBA szigorú szabályai miatt a tornacipőket tilos volt a pályán hordani, így nagy szenzációt okozott, amikor Jordan mégis megtette. 5000 dolláros meccsenkénti bírságát persze a cég örömmel fizette ki. Cindy Crawford a világ egyik legismertebb arca, és az egyik legikonikusabb az “eredeti” szupermodellek között. A Pepsi kihasználta státuszát a legendás reklámban, amely az 1992-es Super Bowl alatt futott, és ezzel mutatták be rebrandingen átesett dobozaikat. Crawford 2018-ban egy újabb Super Bowl-reklámmal ismételte meg szerepét, ezúttal tizenéves fia is feltűnt benne.
