Érzékszerveink készségesen állnak szolgálatunkra, hogy felfedezzük a világot. Ám a babák máshogy is ismerkednek a környezetükkel.
Ránézel a babádra és gyönyörködsz abban, hogy tudott két sejtecske találkozásából egy ilyen kis csoda létrejönni? Nem vagy egyedül ezzel. Ugyanakkor azzal is szembe találhatod magadat, hogy ugyanez a bájos kis „csomag” egyik pillanatról a másikra válik csípő, harapó és hajhúzó „agresszorrá”. Nem arról a hajhúzásról van szó, amikor a hosszú és kiengedett hajú anyukák hajába önkéntelenül és ösztönösen belekapaszkodik egy kisbaba, hanem arról, amikor a már sokkal érettebb apróság tudatosan nyúl a hajad után, kap bele az arcodba, nyakadba, mar, ahol ér. Így ismerkedik.
Felfedezés, ahogy csak lehet
Nagyjából féléves korukig az apróságok ezeket a kellemetlen meglepetéseket nem szándékosan csinálják, csupán így igyekeznek kitapogatni, hogy mi micsoda. Azzal sincsenek tisztában, hogy honnan kezdődik anya vagy apa karja, haja, amikor tehát kézbe veszed csemetédet, akkor ösztönösen kapaszkodik abba, amit ér. Később ez már a megismerés útja lesz, hiszen tapintás által is információkat gyűjt a környezetéről. Ennek nagy jelentősége lesz a későbbiekben, hiszen tapogatás, rágcsálás során fedezi fel a világot. Azzal egyáltalán nincs tisztában, hogy mindez nem teljesen fájdalommentes mások számára. Minél többet vesszük ölbe a babáinkat, annál hamarabb kialakul bennük annak tudata, hogy hol kezdődik anya, apa és hol ér véget ő maga.
A harapás is a felfedezés egyik lehetősége, de a fogzás idején felfokozódik ez a tevékenység, mert a lassan kibújni készülő tejfogak arra késztetik a babákat, hogy minden rágjanak meg.
Amikor a kisgyermek már képes megkülönböztetni a saját testének határait, akkor ezek a fájdalmasabb cselekvések már nem a megismerést célozzák meg, hanem már az érzelmek kifejezésének módjai lehetnek. Gondolj csak bele abba, hogy te mit teszel, ha igazán dühös vagy? Morgolódsz, földhöz vágsz dolgokat? Nos, a kicsik is ki akarják adni a fáradt gőzt magukból és ezt a lehetőségeikhez képest tudják gyakorolni. Máskor pedig ez a figyelemfelkeltés eszköze, a határok feszegetésének módja.
Megismerés szabályozva
Természetesen az a szándékunk, hogy a gyerekeink minél több ismeretet nyerjenek a világról, mert ez a későbbi boldogulásuk kulcsa is. Csakhogy a kontroll nélküli, olykor kellemetlen megismerést szabályok közé kell szorítani, azaz meg kell tanítani a csemetének, hogy meddig nem fájdalmas ez a fajta felfedezés. Mindenképp tudatni kell az aprósággal, hogy az, amit csinál, nem jó, ezért egy határozott nem kimondásával megerősíthetjük benne mindezt. Ha az apró kéz túl erősen markol, túl hevesen nyúl feléd, próbáld meg ebből az állapotából úgy kibillenteni, hogy megsimítod a kezecskéjét és közben dicséred. Megmutatod, hogy az a fajta érintés nem jó. Ha a nyakadat, arcodat marja, cirógasd meg a tenyerével az arcodat. Dicsérd meg és ezzel a pozitív megerősítéssel elülteted benne a helyes magatartás magját. Hajhúzás, csípés, ütögetés esetén határozottságra, gyors, következetes fellépésre van szükség és ami fontos, hogy ne csak a gyakorlatban állítsd meg a gyerkőcöt, hanem szavakkal is támaszd alá, hogy amit tenni kíván, nem helyes.
Ha a tejfogak vagy a düh készteti harapásra a csemetét, mindig jó, ha van a közelben egy rágóka, amellyel hatékonyan elterelheted a figyelmét és enyhítheted az íny fájdalmát, levezetheted a haragot.
Könnyebb dolgod akkor lesz, ha a gyermeked már szavakkal is ki tudja fejezni magát. Egyre jobban el tudja mondani, hogy mi zajlik benne és te is jobban el tudod magyarázni, hogy mi helyes és mi nem az. A beszéd ugyan megkönnyítheti a dolgodat, de a következetességről, határozottságról ezután sem szabad lemondanod. Időben szükséges fellépni az ellen, hogy a kellemetlen szokások ne váljanak beidegződéssé.
Borítókép forrása: Shuttlestock/Puzzlepix
