Tévhit, hogy a gyermekkori traumák felnőttkorban csak úgy maguktól eltűnnek. A szakértő segítséget nyújthat párkapcsolaton belüli elakadások és párkeresési nehézségek mozgatórugóinak megértéséhez.
Mindannyian az ideális társat keressük, akivel mély, intim lelki kapcsolatba kerülhetünk. A gyermekkori traumák azonban felnőttkorban is elkísérnek minket, ezért ahhoz, hogy megéljük ezeket a pozitív tapasztalatokat, fontos megbékélni önmagunkkal, családunkkal, na és persze feldolgozni gyermekkori, és az akár generációkon keresztül cipelt terheinket. Kaytee Gillis pszichoterapeuta szerint az emberek túlnyomó többsége észre sem veszi, hogy mekkora befolyással bír jelenük párkapcsolati történéseire a múltjuk.
Pedig nagyon sokan felnőttként is úgy viselkednek, ahogy az gyerekként számukra célszerű volt. Ha például kicsiként csendben, mozdulatlanul várták a családi viták végét, mert így elkerülhették a büntetést, akkor könnyen lehet, hogy felnőttként, a párkapcsolatukban is bekapcsol náluk ez a működés egy-egy veszekedés közben, és elakad a szavuk, ledermednek, megnémulnak. Míg ha valaki gyerekként sértődéssel, hisztivel, kiabálással tudta elérni, hogy odafigyeljenek rá a felnőttek vagy megkapja, amire szüksége van, akkor könnyen lehet, hogy később a párkapcsolatában is automatikusan bekapcsolnak ezek a gyermekkori működésmódok. A pszichoterapeuta tíz példát említ, melyek szemléletesen bemutatják, hogy nem feltétlen kell súlyos bántalmazást elszenvednünk ahhoz, hogy gyermekkorunkban tapasztalt negatív élményeink felnőttkori párkapcsolatunkban problémát okozzanak.
Gyermekkori traumák felnőttkorban: így manifesztálódik észrevétlenül a párkapcsolatba
Félnek az elhagyástól
A szülei által elhanyagolt vagy elhagyott gyermekek felnőttkorukban gyakran küzdenek az elhagyástól való félelemmel, még akkor is, ha a felszínen nincsenek tudatában ennek. Ez a mögöttes pánik, vagyis az olyan gondolatok, minthogy a partnerük örökre elhagyja őket, gyakran felfedik magukat a mindennapi helyzetekben, például megijednek, amikor párjuk egyszer csak kimegy, vagy képtelenek megnyugodni, ha a másik fél vita közben elhagyja a helyiséget. Ez a félelem gyakran féltékenységként, extrém esetben beteges birtoklási vágyként is megnyilvánulhat.
Ingerlékenyek, könnyen felbosszantják magukat másokon
Akik olyan környezetben nőnek fel, ahol gyakran kritizálják őket, vagy szemtanúi voltak annak, hogy szüleik másokat kritizáltak, akkor azt hiszik, hogy ez a természetes módja annak, hogy kifejezzék nemtetszésüket a kapcsolatokban. Megtanulják, hogy mások tökéletlenségei és furcsaságai elviselhetetlenek, és ezt az intoleranciát kivetítik partnereikre vagy a körülöttük lévőkre.
A normálisnál nagyobb teret vagy több énidőt igényelnek
A kaotikus vagy kiszámíthatatlan környezetben való felnövekedés rendkívül stresszes, ami a gyermekek központi idegrendszerét gyakran egy állandó hiperéberség állapotába helyezi. Felnőttként aztán ez úgy jelentkezik, hogy az átlagosnál jóval több időre van szükségük önmagukra, hogy lecsillapítsák a szorongás, idegesség és félelem tüneteit. Legszívesebben otthon maradnak, ahol irányíthatják környezetüket, nagyobb biztonságban érzik magukat, és lehetőség van a kikapcsolódásra. Szélsőséges esetekben szociális szorongás vagy akár az agorafóbia (pánikbetegség) jelei is megmutatkozhatnak nálik.
Egyenlőtlen pénzügyi és háztartási kötelezettségek
Egyeseknél ez úgy nyilvánul meg, hogy félnek attól, hogy akár minimális szinten is partnerükre támaszkodjanak. Míg másoknál úgy, hogy minden anyagi és/vagy háztartási felelősség kizárólag az egyik fél vállát nyomja, amit a másik rendszerint ki is használ. Mindkét helyzet a kielégítetlen gyermekkori szükségletek eredménye.
Nem lépnek ki egy mérgező kapcsolatból
Amikor instabil környezetben nőttek fel, olyan felnőttekkel, akik drogfüggőséggel, mentális betegséggel küzdöttek, vagy esetleg meghaltak, a gyerekekben gyakran bűntudat alakul ki, ami abból fakad, hogy véget akarnak vetni egy kapcsolatnak, mielőtt „megjavíthatták volna” partnerüket. Ha tehát együtt maradnak valakivel, aki nem illik hozzájuk, az gyakran azért van, mert így nagyobb biztonságban érzik magunkat, mint egyedül.
Folyamatosan vitatkoznak, veszekednek, vagy igyekeznek mindenáron elkerülni a konfliktusokat
Minden kapcsolatban előfordulnak veszekedések, ám azok a gyerekek, akik olyan környezetben nőttek fel, amelyben a szülők vagy örökösen vitatkoztak, vagy akár mindenféle konfliktust elkerültek, gyakran nem tanulják meg a produktív és egészséges kommunikációhoz szükséges készségeket. Ez magában foglalja az egészséges és produktív konfliktuskezelési módszereket is.
Nem tudják, hogyan rendezzék viszonyukat egy konfliktus után
Ahogy fentebb említettük, ha az érintettek nem tanulják meg a konfliktusok produktív és egészséges kezelését, akkor azt sem tudják, hogyan lehet helyrehozni a dolgokat a partnerkapcsolatokban az elkerülhetetlen konfliktusok után. A gyakorlatban ez leggyakrabban úgy nyilvánul meg, hogy az egyik fél úgy tesz, mintha a vita meg sem történt volna, nem tudja, mikor és hogyan kell kompromisszumot kötni, vagy teljesen csendben marad és elzárkózik.
Sorozatos monogámia
Ennek gyakran az az oka, hogy félnek attól, hogy újra megsérüljenek, attól tartanak, hogy egyedül maradnak, vagy akár újra és újra megpróbálják bebizonyítani, hogy méltók arra a figyelemre és szeretetre, amelyet gyermekkorukban nem kaptunk meg. Ezt a remény pedig csak az adja meg, ha folyamatosan váltogatják partnereiket.
Félnek az elköteleződéstől
Ez azoknak a felnőtteknek köszönhető, akik megbízhatatlanok voltak, vagy elhagyták őket, így bizalmatlanná váltak azokkal szemben, akik azt ígérik, gondoskodnak róluk. Ha valaki attól tart, hogy mások úgy bántják, ahogyan a szülei tették, akkor nagyobb biztonságban érezhetik magukat, ha elkerülik az elköteleződést, lehetővé téve, hogy szükség esetén azonnal kilépjenek a kapcsolatból.
Megpróbálják megváltoztatni partnerüket
A szakértő szerint ez a viselkedés egy traumareakció, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy a legjobbat kell kihozniuk abból, amijük van, vagy akár abból a félelemből, hogy csinálhatják jobban a dolgokat. A gyerekek képtelenek megváltoztatni szüleiket, ezért megtanulják beérni azzal, amijük van. Felnőttként ez a minta általánosan átragad a partnerkapcsolataikra, és arra késztetik őket, hogy megpróbálják megváltoztatni a másikat azért, hogy csillapíthassák saját párkapcsolati félelmeiket. Hiszen ha „megjavíthatnák” az illetőt és jobb partnerré tehetnék, akkor az megadná számukra az önigazolást, miszerint ők is érdemesek és képesek egy sikeres kapcsolatra.
Megváltoztathatóak ezek a viselkedési minták?
Ezt a kérdést sokan felteszik a pszichoterapeutának az ülések során. Bár szerinte az önreflexió elengedhetetlen a növekedés bármely formájához, egy célzott terápia sokat segíthet felismerni ezeket a mintákat, valamint kezelni a menet közben felmerülő érzéseket. Sokan más módon találnak támogatást, mint például naplóírással, csoportterápiával, vagy a spiritualitás és önreflexió egyéb formáival. Ami bizonyos, hogy a diszfunkcionális viselkedés elhagyása érdekében végzett munka elengedhetetlen az interperszonális növekedéshez.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
