Tényleg furcsa dolog barátként megőrizni egy exet, vagy inkább érettség kérdése? Egy személyes történet arról, miért nem kell minden szakításnak teljes lezárással végződnie.
Azok közül a dolgok közül, amelyeket a lezárások alapjaiban rengettek meg – mentális egészség, pénzügyek, teljes iparágak –, az ex kapcsolatok kerülnek szóba talán a legtöbbször. Amellett, hogy sokukat a végletekig próbára tették, néhány kapcsolat épphogy megerősödött ebben az időszakban. Akárhogy is, a jelentőségük az életünkben élesebb fókuszba került, mint valaha. Az egyik ilyen kapcsolatom egy legjobb baráttal van, aki nélkül idén valószínűleg nehezen maradtam volna ép ésszel. Ő történetesen a volt barátom is.
Ma megkérdezték, ki a legközelebbi barátom.
– írta múlt héten. „Elég őrült, hogy még mindig téged mondhatlak!”
Szokatlan barátság
És valóban kicsit őrült, hiszen általában az exek nem vacsorapartnerek, hanem inkább céltáblák. A mi közeli kapcsolatunk sokszor okozott már zavart: közös barátoknál, de lehetséges új partnereknél is, akik néha úgy kezelték a barátságunkat, mint egy véget nem érő „lesz belőle valami vagy nem?” romantikus vígjátékot. Nem lesz, mert csak barátok vagyunk – de ez nem akadályozza meg a találgatásokat. A következő feltételezés, hogy „barátság extrákkal” kapcsolatban élünk, csak annyiban igaz, hogy az „extrák” nálunk azt jelentik, hogy komplett beszélgetéseket folytatunk sorozatidőzetekben, miközben támaszt nyújtunk egymásnak, és mindig ott vagyunk egymásnak, ha szükség van egy vállra, amin kisírhatjuk magunkat.
Évek óta inkább az egykori szerelmem mellett érvelek, mintsem panaszkodnék rá. Ma már hosszabb ideje vagyunk külön, mint ameddig együtt voltunk, és mindkettőnknek voltak azóta komoly kapcsolatai is (a barátságunk ezekben meglepő módon sosem okozott problémát). Annyi idő eltelt, hogy már csak azért hivatkozom rá exként, mert érdekes látni, ahogy az emberek arcán lassan megjelenik a döbbenet.
Előítéletek árnyékában
Sokakban van egyfajta bizalmatlanság az ilyen kapcsolatokkal szemben, sőt, néha még a pszichopátiával is összefüggésbe hozzák azt, ha valaki ragaszkodik egy volt partnerhez. Én viszont, amikor jó viszonyban lévő exeket látok, azt érettségnek, kölcsönös bizalomnak és jó ítélőképességnek tartom. A legtöbb régi kapcsolatommal azért maradtam barát, mert válogatós vagyok, így többnyire valóban rendes emberek voltak, akikkel egyszerűen csak nem működött a kapcsolat. Persze ez nem mindenkire igaz.
Sokak számára az ex nem más, mint az az ember, aki tönkretette életük legszebb éveit. De amit én vitatok, az az elképzelés, hogy a romantikus össze nem illésnek mindenféle kapcsolatot el kell pusztítania. Számomra sokkal furcsább az, hogy két ember, akik ennyire közel álltak egymáshoz, teljesen idegenné váljanak, csak azért, mert már nem akarnak együtt lenni. Ashley Fetters a The Atlantic-ben írt esszéjében megjegyzi, hogy a szakítás utáni barátság kulturálisan viszonylag új jelenség, és – hasonlóan a férfi-nő barátság elfogadásához – az 1950-es évektől kezdve vált lehetővé, amikor a nők egyre nagyobb számban jelentek meg a munka világában. Társadalomként még mindig nevetségesen sokat vitatkozunk azon, hogy férfiak és nők tudnak-e „csak” barátok lenni és még messze vagyunk attól, hogy elfogadjuk: ez akkor is működhet, ha korábban már volt köztük romantikus kapcsolat.
Új kapcsolati minták
Az olyan oldalak, mint a Quora vagy a Reddit, tele vannak frissen szinglivé vált emberek kérdéseivel, hogy nemcsak azt firtatják, érdemes-e ilyen barátságba belekezdeni, hanem azt is, hogy egyáltalán lehetséges-e. Történelmileg a romantikus kapcsolatok mindig elsőbbséget élveztek minden más kötődéssel szemben. A millenniál generáció azonban lassan, de radikálisan újragondolja a szeretet különböző formáit. Fetters szerint a remélem, barátok maradhatunk mondat mára a barátság fontosságának egyre szélesebb körű felismerését tükrözi.
És valóban, ha megjelenik ez például a plátói szülőség jelenségében is, ahol két barát közösen nevel gyereket. A popkultúrában is látjuk ezt, hogy például Dolly Alderton Ghosts című regényében a főhős továbbra is közel marad korábbi partneréhez és egyértelmű, hogy kapcsolatuk plátói marad. Ami a heteroszexuális közegben újnak számít, az az LGBTQIA+ közösségekben már régóta természetes, hiszen ott gyakran a randizás része, hogy a korábbi kapcsolataimmal jó viszony marad. Ma már sokkal inkább meglepődünk azon, ha hírességek együtt maradnak, mint azon, ha szakítanak. De kevésbé beszélünk arról a hollywoodi jelenségről, amikor a szerelem után a barátság marad. Például Mariah Carey és Nick Cannon, akik a válás után is képesek voltak együtt ünnepelni. Vagy Lisa Bonet és Lenny Kravitz, illetve Bruce Willis és Demi Moore, akik még karantén alatt is együtt voltak gyerekeikkel. Chris Martin és Gwyneth Paltrow szinte jobban kijönnek válás után, mint előtte, ahogy Scott Disick és Kourtney Kardashian is. Még megcsalással terhelt kapcsolatok után is létezhet civilizált viszony, mint Ben Affleck és Jennifer Garner esetében. Mégis hajlamosak vagyunk gyanakvással nézni ezekre a példákra, mintha csak egy újabb furcsa hollywoodi szokás lenne.
Pedig talán épp itt lenne mit tanulni. Hiszen egy egészséges barátság fenntartása önmagában is nehéz, nemhogy olyasvalakivel, akivel korábban kapcsolatban voltunk. Ahogy az is intő jel, ha valaki folyamatosan ócsárolja az exét, úgy az is sokat elárul egy emberről, ha képes tisztelettel és barátsággal megőrizni egy korábbi kapcsolatát. Az ilyen ember valószínűleg az a fajta, akit te is szívesen látnál az életedben.