Párkapcsolati dinamikában a személyiségtípusok sokat számítanak. Egyes emberek ambiciózusak, versengők és gyors tempót diktálnak, míg mások lazábbak, türelmesebbek és barátibb módon élik az életet. E különbségek mellett vagy ellenére is párkapcsolatban lehetnek egymással.
Gyakran halljuk, hogy kétféle ember létezik: A típusú és B személyiségtípusú. Bár a valóság ennél jóval összetettebb, ez az egyszerű felosztás mégis hasznos kapaszkodót adhat, különösen párkapcsolatokban. Segít megérteni, miért reagálunk másképp ugyanarra a helyzetre, és miért tűnik néha úgy, mintha teljesen eltérő nyelvet beszélnénk a partnerünkkel. Első ránézésre logikusnak tűnhet az a feltételezés, hogy egy A típusú és egy B típusú ember kapcsolata tele lesz feszültséggel. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezek a párosok kifejezetten jól is működhetnek, ha megtanulják értelmezni egymás működését.
Mit jelent az A és B személyiségtípus valójában?
Az A és B típusú személyiség fogalmát 1959-ben két kardiológus vezette be, akik azt vizsgálták, összefügg-e bizonyos viselkedési mintázat a szívbetegségek kockázatával. Bár a kutatásukat később sok kritika érte, maga a kategorizálás a hétköznapi gondolkodásban megmaradt. Az A típusú személyiséget általában magas teljesítménykényszer, versengés, sürgetettség-érzés és kontrolligény jellemzi. Ő az, akinek színkódolt naptára van, és nehezen viseli, ha felborul a terv. A B típus ezzel szemben lazább, rugalmasabb, kevésbé reagál túl erősen a külső nyomásra. Inkább sodródik az árral, és nem érzi szükségét annak, hogy minden percet optimalizáljon. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy senki sem tisztán A vagy tisztán B típus. A személyiség spektrumon helyezkedünk el, és a viselkedésünk kontextusfüggő. Valaki lehet kifejezetten A típusú a munkahelyén, miközben a magánéletében kifejezetten nyugodt és alkalmazkodó.
Ráadásul a viselkedés nemcsak velünk született jegyekből fakadhat. Egy A típusú működés mögött állhat szorongás vagy fokozott éberség, míg egy B típusú ember lehet, hogy tudatosan tanulta meg jobban szabályozni az érzelmeit.
Miért működhet jól az ellentétek vonzása?
Egy kapcsolat akkor válik valódi partnerséggé, amikor a felek nem ugyanazt hozzák az asztalra, hanem kiegészítik egymást. Az A típusú partner struktúrát, előretervezést és lendületet visz a kapcsolatba. Ő gondoskodik arról, hogy a célok ne maradjanak puszta álmok. A B típusú partner ezzel szemben rugalmasságot, nyugalmat és perspektívát ad. Emlékeztet arra, hogy nem mindent kell maximalizálni, és néha érdemes egyszerűen élvezni az utat. Az A típus segíthet a B típusnak fókuszáltabbá válni és kitartóbban haladni a céljai felé. A B típus pedig megtaníthatja az A típusút lassítani, elengedni a kontrollt, és kevésbé stresszesen működni. Ez a dinamika akkor különösen erős, ha mindkét fél felismeri: a különbség nem hiba, hanem erőforrás.
Hol csúszhat félre a dinamika?
A problémák ott kezdődnek, amikor a különbözőséget személyes hibaként értelmezik. Az A típusú partner könnyen láthatja a B típust lustának, motiválatlannak vagy felelőtlennek. A B személyiségtípusú partner viszont az A típust érezheti kontrollálónak, kritikusnak vagy kimerítőnek. Az egyik tervezni akar, a másik inkább megérzés alapján döntene. Az egyik hatékonyságra törekszik, a másik spontánabb megközelítést választana. Önmagában egyik hozzáállás sem rossz, a konfliktus abból fakad, ha az egyik fél meg akarja változtatni a másikat. Ahogy a kapcsolat mélyül, az elvárások is nőnek. Ha az egyik partner folyamatosan azt sugallja, hogy a másik természetes működése nem megfelelő, az hosszú távon feszültséghez és akár szakításhoz is vezethet. A legnagyobb hiba az, amikor valaki a másik eltérő működését személyes hiányosságként értelmezi, nem pedig másfajta „operációs rendszerként”.
A kulcs: kommunikáció és önismeret
Egy A–B személyiségtípusú kapcsolat nem eleve kudarcra ítélt, sőt. Kifejezetten sikeres lehet, ha a felek képesek tudatosan reflektálni saját mintáikra. Az önismeret segít felismerni, mikor reagálunk automatikusan, és mikor próbáljuk a másikat a saját képünkre formálni. A kommunikáció pedig lehetővé teszi, hogy a különbségeket ne támadásként, hanem információként kezeljük. Az ellentétek valóban vonzzák egymást, de csak akkor maradnak együtt, ha nem harcolni akarnak a különbségeik ellen, hanem megtanulják azokat közös erőforrássá alakítani.