Papp Noémi ezúttal novelláskötettel kedveskedett olvasóinak. Vékonynak tetsző könyv, vastagon tele igazságokkal és életekkel.
A novella rendkívül nehéz műfaj – legalábbis nekem. Nem olvasni, hanem írni. A pillanat műve csupán, hogy elvarázsolhassuk az olvasót. Néhány sor alatt el kell helyezni a térben, akár az időben, megismertetni a szereplővel úgy, hogy tényszerűnek, mégis szórakoztatónak, olvasmányosnak, irodalminak kell lennünk. Bár nem láttam be a ,,műhelybe”, Papp Noémi mintha kisujjból rázná ezeket a történeteket. Legújabb kötete, a Miattad felébrednék jószerivel rövidebb novellákon keresztül mutatja be a legfontosabb dolgot: az életünket.
Bár nem ismerjük a szereplőket, szinte mindegyikben felfedezzük magunkat, vagy legalább egy kicsit magunkból. A helyszínek már-már ismerősnek. Szinte érezzük a távolsági busz jellegzetes szagát, az erdő mindennel összetéveszthetetlen illatát, magunk előtt látjuk a bolt miliőjét.
Bár hétköznapi történetek ezek, mégis mind különleges. Vagy azért, mert már mi magunk is kerülünk hasonló helyzetbe, csak nem vesszük észre, vagy azért, mert annyira nagy a csattanója, hogy szinte sokkol. És akkor azt kérdezzük magunktól: Vajon én is ilyen vak vagyok? Nekem is ez lenne a megoldás? Az én életem is ilyen lenne?
Ha egy szóban kellene összefoglalnom Noémi kötetét, azt mondanám: valódi. Minden történetben ott vagyunk mi, egy barát, egy szomszéd, egy távoli rokon, hiszen megannyi helyzet, helyszín és érzés tárul elénk – nem feltétlenül csak jó érzések. Merthogy az élet ilyen, ilyen is lehet, hogy nem csak jót hoz magával.
Aki szereti a novellákat, garantáltan nem fog csalódni, ahogy az sem, aki most ismerkedik csupán a műfajjal. Ebben a kötetben minden benne van. Minden, ami az élet. Minden, ami mi vagyunk.