Urbán Richárdot a tévénézők a Pokoli rokonokból ismerhették meg, viszont a közösségi oldalakról is ismerős lehet, hiszen Varga Ádám és Borbély Richárd mellett a YouTuro című podcast házigazdája. Beszélgettünk a színészmesterségről, a sorozatról, a közös munkáról és arról is, hogy milyen is Urbán Richárd, ha nem a benzinkutas Csabi bőrében van épp.
Coloré / Karsa Tímea: A tévénézők elsősorban a Pokoli rokonokból ismerhetnek, de a Youtube-on is egyre inkább jelen vagytok a YouTuróval, amiben nemcsak beszélgettek, hanem helyzetgyakorlatos, színészi feladatokat is megoldotok. Hogyan jött az ötlet, hogy ez is a műsor része legyen?
Urbán Richárd: Az Apertúra nevű színházi műhelyből csentem ezt a formátumot. A Rebellisek című előadásunkra készülve csináltunk olyan helyzetgyakorlatot, aminek az alapja a vitakultúra fejlesztése. Beosztottuk, hogy ki melyik oldalt képviseli a témában, legyen az gyerekvállalás, eutanázia, abortusz vagy bármilyen más komoly kérdéskör. A két csapat egymással szemben próbálja elérni, hogy a másik csapat tagjai egyetértsenek veletek, és csapatot váltsanak. Hiába kapsz olyan oldalt, amire képtelennek érzed magad, hogy képviseld, úgy kell nyomnod, mintha tényleg hinnél benne. Szörnyű, hogy mennyire polarizált világban élünk, és gondoltam, hogy a YouTuróban is kipróbálhatnánk ezt az irányt, ezzel közelebb hozva más-más perspektívákat.
Van konkrét célotok ezzel? A vitakultúrát szeretnétek javítani, a játkossága vonz, vagy valami teljesen más áll a háttérben?
Kicsit paradox a helyzet, mert azon gondolkodtunk, hogy hogyan lehetne elérni, hogy a buborékok kipukkanjanak, és az emberek elkezdjenek közeledni egymás felé. Talán úgy, hogy megmutatjuk a két szélsőséget, és utána már pártatlanként beszélünk róla. Ami pedig szerintem az egyik legfontosabb eleme ennek a dolognak, ha tudunk nevetni magunkon. Ha az a bizonyos görbe tükör olyan felismerésre vezet, amiből kitörhet egy önfeledt nevetés, akkor megint csak célt értünk. Elég baljós időket élünk, és fontos, hogy az emberek tudjanak nevetni, és vitatkozni anélkül, hogy egymásnak ugranának. Szerencsére tudnak jönni velünk a nézőink, mert úgy kommentelnek a videóink alatt, hogy nem ócsárolják a másikat. Nagyon sok olyan hozzászólást kapunk, hogy mennyire jó lenne, ha a tévében ilyen műsorok lennének, ez pedig nagyon jólesik, mert azt jelenti, hogy van még igény arra, hogy a tévében is legyenek ilyen tartalmak.
Te magad nézőként a tévét vagy az online tartalmakat részesíted előnyben?
A streamingszolgáltatók és ingyenes videótartalmak világában élünk. Nem igazán nézek már tévét, de emlékszem, fiatalkoromból, hogy nagyon mást képviseltek akkor a csatornák, és csodáltam, hogy például Vágó István milyen végtelen tudással és intellektussal beszélget bárkivel, aki a vele szemben lévő székbe kerül, és közben az ember tanult is. A Youtube-on viszont szabad az ember, és eldöntheti mit néz. Azt szeretem benne, hogy az én elborult agyam minden hülyeségét ki tudja élni, közben pedig komoly témákról is lehet beszélgetni. Szerintem ez nagyon üdítő kettősség.
Viszont a Youtube hátránya, hogy egy ideig az ember biztosan a saját szabadidejéből, ingyen gyártja a tartalmat, és idő kell, hogy kiforrjon.
Igen, nagyon sok múlik a nézőszámon, és persze rajtunk is, mert ha unalmasak vagyunk, elkattintanak. Ilyen szempontból nagyon kegyetlen, de igazságos is. Amit picit igazságtalannak érzek, az az algoritmus működése, mert rengeteg múlik a szeszélyességén. Mi ezt nagyon szeretjük csinálni, de lassan jó lenne szponzorokat vagy együttműködéseket találni, mert nagyon sok munkaóra van a videóink mögött, és nemcsak a miénk, hanem az operatőröké, grafikusoké, vágóké, akik baráti alapon segítenek nekünk. Ők is hősök a csapatban, mert az egy dolog, hogy mi felveszünk egy részt, de ők még négy-öt napot dolgoznak rajta részenként; Szőke Andris pedig, akit Bandiként ismernek a nézőink, egyben is tartja ezt az egészet.
Színészként mindhárman hozzá vagytok szokva a szerepléshez, de egy mikrofon előtt ülni csak más. Hogy éled meg ezt a ,,szerepet”?
Egy külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a podcast egy egyszerű műfaj, hisz csak leül az ember, lerak egy kamerát, és beszél. Ez viszont nem így van. Nagyon aktívan kell figyelnünk egymásra, és nincs megírt szövegünk. Gyorsan kapcsolni, érezni egymás dinamikáját és folyamatosan fenntartani a figyelmet nem kis feladat. Egyébként a gyújtózsinór mindannyiunknak az volt, hogy törjünk ki a kiszolgáltatottságból, és valami olyat csináljunk, ami csak a miénk.
Nyilván nincsen összehasonlítási alapotok, de hogy látod, segít, hogy már ismernek titeket az emberek? Több esélyetek van így más, kezdő youtuberekhez képest?
Vannak olyanok, akik felismernek bennünket színházból vagy a Pokoli rokonokból. Mégis azt kell mondjam, hogy a Youtube és a podcast műfaja mind annyira önálló entitások, hogy itt új közeg talál ránk. Egy külön kis csapat, ami most kezd kialakulni. Segít, hogy nem az utcáról bejött három gyerek vagyunk, és biztosan jobban megállnak az emberek akár a Youtube-on, akár a Tiktokon, ha ismerős arcot látnak, szóval nem akarok álszent lenni, biztos, hogy segít, hogy ismernek, de tény, hogy a YouTuro önmagaként is kezd a saját lábára állni, és sokan már emiatt szólítanak le az utcán, nem a színészi munkáink miatt. Ez a jó benne, hogy látják az emberek, hogy a benzinkutas Csabi mellett ki vagyok még.
Számodra fontos, hogy az általad kedvelt sztárokról tudd, hogy milyenek?
Én kifejezetten rajongó alkat vagyok, és nagyon szeretem nézni az interjúkat és backstage-videókat, mert valami emberit kapunk az idoljainkból. Erre ad teret részben a YouTuro is, hogy kibontakozhasson az, hogy nemcsak színészek, hanem emberek is vagyunk, akik ugyanabban a világban élnek, ahol történnek jó és rossz dolgok. Fontos, hogy merjünk beszélgetni és megnyilvánulni, és legyen véleményünk.
Egy interjúban azt mondtad, hogy a színészek eléggé széthúznak, főleg az idősebb korosztály, és talán ti, fiatalok már nem. Ezt csak ti látjátok így, vagy volt olyan idősebb színész, aki belátta, hogy lehet benne valami?
Ahogy telik az idő, sok kolléga elfelejti, hogy ugyanaz a célunk és ugyanaz az álmunk: alkotni és feltenni valamit a színpadra és a képernyőre. Olyat teremteni, amit ha a közönség megnéz, több lesz általa. Egy tanárom ezt úgy fogalmazta meg az egyetemen, hogy az a jó színdarab, ami nem a villamosmegállóig tart. Nagyon érzhető egy kettészakadás, ami szerintem semmi jót, nem hoz magával. Rengeteg a sérelem, a büszkeség és a ki kinek a katonája mechanizmus. Ha nem is ennyire célzottan, de a YouTurónak is a fő üzenete az, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az embereket.
A tekintetben is érzel ketté vagy akár többfelé szakadást, hogy ma már színészként is több lábon kell állni?
Az, hogy egy színésznek több lábon kell állnia az Magyarországon, nem új keletű dolog. Alföldi Róbert és Stohl András is elment egy reggeli műsort vezetni, mi pedig podcastet csinálunk. Sokat változott a világ. Ma már arra is oda kell figyelni, hogy a fiatalok figyelmét nehéz lekötni. Rengeteg a zaj körülöttük, és okosan kell megközelíteni őket. Nehéz őket rávenni, hogy színházba járjanak vagy művészfilmeket nézzenek. Az ingerküszöbükhöz igazodva kell szórakoztatni kell őket, és szép lassan értéket és kultúrát kell csepegtetni, akár egy agyeldobós Youturo-részben is. Aztán ha valami megragad, akkor egyszer csak kinyitnak egy könyvet vagy megnéznek egy előadást, és ha szerencsénk van, még meg is beszélik egymással ki mit gondol a világ nagy dolgairól.
Az idős kollégák egyébként mit szólnak a podcasteléshez? Érkezett visszajelzés?
A művészvilág itthon nagyon lekésett ennek a hullámnak az indulásáról, és ebbe mi is beletartozunk. Nem véletlen, hogy a legnagyobb Youtube-csatornák között nincsenek színészekből, rendezőkből, vagy filmesekből álló csapatok. A Youtube és a többi platform is teret adott arra, hogy bárki szerencsét próbálhasson a „közönség” előtt, castingok és színpadok nélkül. Rengeteg iszonyatosan szórakoztató csatorna nőtte ki magát ebben az időszakban. A mi szakmánk kicsit későn fogta fel az online jelenlét rohamosan növekvő jelentőségét.
Most már Youtube- és Tiktok-sztárok vannak. Ma már nem ugyanolyan jelenség egy színész, mint akkor, amikor az emberek kezében megállt a kanál, ha Latinovits belépett valahova. Lehet ezen nosztalgiázni és keseregni, vagy lehet rajta dolgozni, hogy a kultúrát és művészetet új formában, modern platformokon is eljuttassuk az emberekhez. Ma már a youtuberekkel és tiktokerekkel van versenyben a film és színház. Régen egy-egy fekete-fehér filmért kapott fizetésből balatoni villákat vettek a színészek, de most már a reklámokban is influenszerek szerepelnek, nem színészek. A social media forgatagában rettentő nehéz érvényesülni, de meg kell próbálni.
Viszont rengeteg film és sorozat készül.
Ez így van, de sokkal több színészt ont magából a rengeteg színészképzés, mint amennyit a magyar filmpiac foglalkoztatni tudna. Így ezzel tervezni lehetetlen. Az egésznek van egy húspiac szaga. Tud egy feszítő, szorongó érzést adni, hogy az ember megkap-e egy szerepet, mert ha megkapná, végre megcsinálhatná mondjuk a kocsifelhajtót. Nem egyszerű, ha az embernek a megélhetése múlik egy-egy castingon. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon is szeretnek biztonsági játékot játszani, és olyan embereket foglalkoztatni, akikről lehet tudni, hogy az emberek szeretik őket, ismerik az arcukat. Sok tehetség csak toporog, mert nem kap esélyt bizonyítani.
Ennek ellenére bekerültél a Pokoli rokonokba. Milyen sorozatban forgatni?
Ez egy jó hosszú sorozat, rengeteg epizóddal. Egy ilyen hosszú szériánál rengeteg sajátos feladat van, például mérhetetlen tempóban kell szöveget tanulni, sokkal gyorsabban, mint mondjuk egy színházi próbafolyamatnál. Ha az ember nem tudja megtanulni másnapra a sok-sok szöveget, akkor nem biztos, hogy ez a műfaj neki való. Át kell kapcsolni az agyat egy egészen más üzemmódba. Rengeteget tanulok ebből az egészből, és hálás vagyok, hogy a részese lehetek, és nagyon jólesik az a sok szeretet, amit a nézőktől kapunk.
Te színészként hogy látod? Milyen a jó színész?
Mindig azt mondom, hogy az egész annyi, hogy vagy elhiszem azt, amit mond vagy nem. Vagy elhiszem a pillantását vagy nem. Nem tudom ez min múlik pontosan és tanulható-e, de ha azt érzem, hogy üresek a mondatok és a tekintet, nem tudok vele mit kezdeni. Én ráadásul képtelen vagyok úgy dicsérni, hogy az nem jön szívből, és ez tud kellemetlen szituációkat szülni.
Viszont így magaddal szemben is nagyok az elvárások, nem?
Igen, nagyon kritikus vagyok, és rendkívül nehezen veszem rá magamat arra, hogy visszanézzem magam. Sokszor tudom, hogy megy a Pokoli rokonok, és fontos iskola lenne, hogy megnézzem, milyen vagyok, ha játszom, de nehezen ülök le megnézni magamat. Ugyanakkor ez egy patikamérlegen mért szakma, éppen ezért nem könnyű felmérni a teljesítményt. Ha egy szekrényajtó nyílik, akkor az asztalos tudja, hogy jó munkát végzett, de a színészetben ott van a szubjektivitás és az ízlés is.
Furcsa kettősséget érzek, mert érezni a szenvedélyt, ahogy beszélsz a szakmádról, ugyanakkor meglehetősen pesszimistán szólsz.
Egy kicsit korán elkezdtem kiégni, de tudatosan még éppen az elején elcsíptem, hogy ne történhessen meg. Rettentő nagy szenvedéllyel kezdtem, ennek ellenére idén nem vállaltam színházi bemutatót. Én azért akarok játszani, mert szeretek, nem azért, hogy megéljek. Hiányzik az a Ricsi, aki öt éve még annyi energiával és vidámsággal csinálta az egyetemi vizsgáit, és azt érezte, hogy kettészakítja a világot. Kicsit most úgy vagyok a színészettel, mint egy szerelemmel, hogy nem baj, ha külön vagyunk kicsit, hogy lássuk, mennyire hiányzunk egymásnak. Fontos, hogy egy színész ismerje magát, és rendben legyen önmagával, mert elmúltak már azok az idők, hogy borgőzös éjszakában, cigizve fejtjük meg a világot. Muszáj tudatosan törekedni egy egészséges egyensúlyra. Nem jó, ha a színész számára csak a színház, forgatás és a lakása hármasa létezik. Hatalmas ez a világ, tele érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal. Ha az ember egész életében bablevest főz, mert azt tudja jól csinálni, akkor ragaszkodik hozzá, de hogy ne unj rá, néha mást is kell enni.
Te mi mást szeretnél ,,enni”?
Az a nagy baj, hogy sokszor azt érzem, hogy mindent. Vannak olyan estéim, hogy bekattanok, és annak kezdek el utánanézni, hogy hogyan működnek a részvénytársaságok vagy hol tart az űrkutatás, vagy éppen milyen irányokat vesz a tudomány, és teljesen beleásom magam addig, amíg meg nem értem az adott témát. Mondjuk ez szerintem egy egészséges tulajdonsága egy színésznek, hisz azért élünk, hogy játszhassunk, és ahhoz, hogy eljátszunk valaki mást, mint akik vagyunk, ahhoz elengedhetetlen a kíváncsiság és tudásszomj. A YouTuroban is ez a csodálatos, hogy mások bőrébe bújva megjelenhet ezer más dolog, amibe bele kell ásnom magam. Már az egyetemen sem szerettem, hogy egy lazulós estén is a színház a téma. Én ezzel úgy vagyok, hogy „srácok, annyi más is van még a világban, ami érdekes!” Színészként is fontosnak tartom, hogy ne csak félvállról véve készüljek a szerepemre.
Például amikor Csabira készültem, elmentem egy napra egy benzinkutas ismerősömhöz, és végig vele voltam, amíg dolgozott. Figyeltem, mit hogyan csinál. Hogyan telik egy napja. Nem tudnám utánacsinálni, de nekem fontos volt, hogy lássam, hogyan létezik egy benzinkutas a kúton. Mindig csodáltam azokat a produkciókat és színészeket, ahol teret adnak a felkészülésnek, mint például Dustin Hoffman esetében, aki az Esőemberre készülve három hónapra beköltözött egy intézetbe, ahol egész nap olyan emberekkel volt, akiket ő később eljátszott, de számtalan ilyen példa van még. Ezt hiányolom itthon talán picit, hogy nincs megfelelően megadva a tér egy felkészülési folyamatra. Ha azt mondanák, hogy a következő szerepem vegyészmérnök lesz, nem a Chatgpt-t kérném meg, hogy mondjon róla pár szót, hanem kerítenék valakit, aki segít bejutni egy vegyészmérnökhöz. Színészként mindenre kíváncsinak kell lenni.
Ez tök jó, hogy így érzed, de nem ellentmondásos ez a kiégéssel, amiről beszéltél?
Kicsit az, de ez egy nagyon bonyolult helyzet, mert ahogy korábban is említettem, míg régen balatoni villákat vettek a nagy színészeink egy filmből, ma nem igazán van megbecsülve a szakmánk, vagy egy bizonyos szegmense biztosan nem. Változott a világ, és a kapitalista alapokra építve nyilván átrendeződtek a viszonyrendszerek, de nagyon nehéz nem kiégni, ha az embernek azt kell éreznie, hogy örüljön, hogy dolgozhat. A művészek felaprózzák magukat a mindennapi megélhetésért. Sok olyan színészt ismerek, aki egy próba után rohant pultozni, vagy éppen építkezésre dolgozni. Egy próbafolyamat rettenetesen leterhelő, és a színházak sokszor nem tudnak olyan anyagi biztonságot nyújtani, hogy a színészei anyagi szorongás nélkül alkothassanak a hétköznapokban. Egyszerűen több pénzt kell csatornázni a művészvilágba és megérteni a jelentőségét. Ha megvan a biztonság, utána felszabadul a kreativitás, és el lehet kezdeni igazán alkotni. Rengeteg kitartást és szorgalmat igényel ez a szakma. Ha ezeket nem tesszük bele, silány lesz az eredmény. Ezért fontos, hogy most picit pihenjek, hogy a kiégés közeli állapot ne csorbítsa azt, amit színészként nyújthatok. Imádom a színészetet, és épp ezért kell figyelni arra, hogy a raktáraim tele legyenek: legyen energiám és biztonságom ezzel foglalkozni és alaposan felkészülni. A YouTuro is rengeteg felkészülést igényel, hogy az ember naprakész tudjon lenni.
Élőben be mernél vállalni egy ilyen műsort?
Be, pedig engem néha kell cenzúrázni. Ha szélsőséges a karakter, előfordul, hogy ki kell vágni néhány megszólalásomat. Élőben óvatosabb lennék, és a YouTurónak is megvan ez a veszélye, hogy ha a kész videóból kontextus nélkül kivágnak egy részletet, akkor az szülhet kellemetlen szitut, de ezt a kockázatott vállaljuk.
Ez nagyon HR-es kérdés, de hol látod a YouTurót a következő évben?
Jó lenne, ha képesek lennénk arra, hogy fenntartsuk magunkat, és ha ez megvan, lehet tovább gondolkozni.
Meddig tart ki a hit?
Én nagyon pozitív vagyok. Meglepődtem, hogy az egyik shortsunkat másfél millióan megnézték. Sokkal lassabbnak gondoltam, hogy ez összejöjjön. Nincsenek kitűzött határidőink. Tavaly májusban indultunk, és már több mint hétezer feliratkozónk van. Ez felülmúlta a spekulációinkat. Hamar kiépült egy közösség, és mindig van harminc-negyven visszajáró kommentelő. Néha kicsit elfáradunk, de akkor összeülünk, beszélgetünk, lelket öntünk egymásba, és nyomjuk tovább.