Harry herceg gyerekkoráról és a királyi családtól való eltávolodásának mélyebb okairól rántja le a leplet egy könyv.
Harry herceg élete gyerekkorától kezdve a brit monarchia árnyékában telt – szó szerint és átvitt értelemben is. Egy új interjúban a neves királyi életrajzíró, Ingrid Seward ismét reflektált arra a sokszor hangoztatott, mégis mélyen fájó szerepre, amely Harry életét meghatározta: ő volt a „tartalék” bátyja, Vilmos mellett, aki a trón várományosa.
Az árnyékban élő „spare”
A „spare” kifejezés – amely egyébként Harry nagy port kavart memoárjának címe is – nem pusztán metafora, hanem egyfajta királyi protokollban gyökerező szerepmeghatározás. Míg az elsőszülött herceg az örökös, a másodszülött, jelen esetben Harry, afféle biztosíték a dinasztia jövőjére. Seward szerint ez a tudat már kiskorában belenevelt egyfajta másodrendűséget és funkcionális létérzést, ami felnőttként mély identitásválsághoz vezetett.
A királyi szerző szerint Harry mindig is sodródott a saját szerepe és önazonossága között. Nem találta a helyét a monarchia szigorú és hierarchikus világában, miközben személyisége – lázadóbb, szenvedélyesebb, érzelmesebb – nem illett bele a protokoll által elvárt formákba. A gyerekkori trauma, édesanyja, Diana hercegné elvesztése, tovább mélyítette ezt az identitásválságot.
Harry felelősségvállalása a királyi nevelés csapdáiban
Seward kiemelte: Harry saját bevallása szerint sem volt „vállalás” a részéről, hogy más utat választott, mint a családja. A döntés inkább kényszer volt – belső vívódások és fájdalmas tapasztalatok eredménye. Felnőttként, különösen apává válása után, tudatosan kezdett szembenézni azzal a családi örökséggel, amelyet nem akart továbbadni a gyermekeinek.
Meghan Markle megjelenése az életében katalizátorként működött: általa vált világossá számára, hogy a királyi családon kívül is lehet másfajta élet – nyilvánosságtól nem mentes, de mégis szabadabb, kevésbé formális, emberibb.
Ma már Kaliforniában élnek, két gyermekükkel, és egyre tudatosabban építik azt az identitást, amely mentes a királyi protokoll elvárásaitól. Harry többször is hangsúlyozta, hogy másképp szeretne apaként viselkedni, mint ahogy őt nevelték – szeretettel, megértéssel és szabadsággal.
Az életrajzíró szerint a Harryben élő fájdalom nem csupán a családi vitákból fakad, hanem abból a mélyebb hiányból, amit a gyerekkora határozott meg: abból az érzésből, hogy nem ő számít igazán, csupán „tartaléknak” született.