Barion Pixel Ezért szeretjük a Vissza a jövőbe Dokiját – 86 éves Christopher Lloyd – Coloré

Ezért szeretjük a Vissza a jövőbe Dokiját – 86 éves Christopher Lloyd

2024. 10. 22.

Christopher Lloyd 86 éves lett. Bár Dokiként emlékszünk rá leginkább, számos karaktert megformált élete során, és még mindig nem jöttek el a nyugdíjas évei!

Christopher Lloydnak bár ezer arca van, leginkább Dokiként emlékszik rá a többség, hiszen számos ismert szerepe közül ez maradt meg a legjobban az emberekben. A maga módján őrült, ámde szerethető zseni megformálása karrierje egyik csúcspontja, és egy pillanatig sem bánja, hogy a mai napig Dokiként szólítják meg az utcán.

Christopher Lloyd a színpadon

Christopher Lloyd 1938. október 22-én született az amerikai Stamfordban. Nyolcan voltak gyerekek, és a kis Christopher érkezett utoljára a családba. Egyik bátyja, Samuel szintén színész volt az ötvenes és hatvanas években. Nagybátyja San Francisco polgármestere volt, anyai nagyapja pedig a Texaco olajvállalat egyik alapítója. Elmondható tehát, hogy a család tagjai igencsak motiváltak voltak arra, hogy sokra vigyék, és ez a színésztől sem állt távol. Már a középiskolában színitársulatba járt, és az érettségi után is folytatta a színművészeti tanulmányokat.

Christopher Lloyd húszévesen, 1958-ban az évkönyvi képen / Kép forrása: Wikipédia
Christopher Lloyd húszévesen, 1958-ban az évkönyvi képen / Kép forrása: Wikipédia

Bár hamar kapott lehetőséget, hogy színpadra álljon, sokáig nem volt elégedett magával. Mint mondta, munkáját nagyon egyenetlennek látta.

Egyik este jó voltam, a következőn unalmas. Azt hiszem, senki sem tudja megtanítani a fortélyt, vagy bármi is az, ami segít életre kelni a színpadon.

,,Magasságos egek!”

Első filmszerepét harminchét évesen kapta a Száll a kakukk fészkére című filmben. Régi vágya volt a filmezés, mégsem járt sikerrel, és nem is érezte, hogy ő az, akit keresnek. A film meghozta a nagy áttörést, és ezt követően rendszeresen forgatott. Bár a 80-as évek elején visszamondott egy Scorsese-filmet, amit utólag bán, karrierje ennek ellenére ívelt. 1984-ben a Star Trek III: Spock nyomában című filmben kapott szerepet. Erre így emlékezett:

Nem tudom pontosan, hogyan kerülök ilyen szerepekbe. Néha rejtélyes számomra, de nagy sci-fi rajongó vagyok. Szeretem, ha egy furcsa világba csöppenek, és ha ezt fantáziadúsan és hitelesen mesélik el, egyáltalán nem bánom, ha elvisznek erre az utazásra.

Két évvel később jött a mindent überelő Doki szerepe a Vissza a jövőbe első részében, ami hamar trilógiává duzzadt. Dr. Emmett Brown folyamatosan új megoldásokat keresett, és mindezt hatalmas energiával tette. Christopher Lloyd ha tehetné, újra karaktere bőrébe bújna, ám mint egyszer elmondta, nem könnyű olyan történetet kitalálni, ami az első háromhoz hasonlóan izgalomba hozza a nézőket.

Figurája iránti elkötelezettségét mutatja, hogy jó néhány eseményen részt vesz, melyre Dokiként hívják, és televíziós műsorban is eljátszotta már Dr. Emmett Brownt, ha csak néhány perc erejéig is:

Kedvenc forgatási emlékének a Vissza a jövőbe harmadik részét tartja, hiszen meg kellett tanulnia lovagolni, és örömmel látta viszont, hogy a sok gyakorlás eredményes volt.

1988-ban a Roger nyúl a pácban című filmben a Star Trek III után ismét egy gonosz bőrébe bújt, mégpedig Doom vizsgálóbíróéba. A mai napig összefut olyanokkal, akik gyerekként látták ebben a szerepben, és rettegtek tőle – jogosan.

Hasonlóan gonosz karaktert játszott a Dennis a komiszban is, mégpedig egy rablót, Swichblade Samet.

Mint mondta:

Nagyon szeretek gonosztevőket játszani, akár valósághűek, mint Swhichblade Sam, akár egy kicsit túlzóak, mint Kruge a Star Trek III-ban, vagy Doom bíró a Roger nyúl a pácban című filmben. Ez egyfajta engedély arra, hogy olyan rossz legyél, amennyire a forgatókönyv engedi. Csak úgy belevágsz, és jól érzed magad.

Ő pedig jól érezte magát szinte minden szerepében, így az Addams Familyben is, ahol Fester bácsit alakította. Örült a szerepnek, hiszen gyerekkorában is kedvelte a történetet, és Fester bácsi volt a kedvenc karaktere.

Megannyi film ellenére Christopher Lloyd a mai napig a színházat tartja a csúcsnak, hiszen 13 éves korától a harmincas éveiig számos darabban megfordult. Nem tagadja azonban, hogy a forgatásokat is élvezi, ám nem biztos abban, hogy a kezdetekben mit láttak meg benne, akik kiválasztották egy-egy filmre.

Talán nem is neki kell tudnia. Egy biztos: sokan odamennek hozzá azzal, hogy az ő hatására lettek fizikusok vagy választották a tudomány egyik ágát. Kevés színész mondhatja ezt el magáról, annyi bizonyos!

Forrás: ITT, ITT és ITT.

Nyitókép forrása: Getty Images