PMS és az öregdiákok

Nemrégiben volt az osztálytalálkozóm, és számomra is hihetetlen, de a beszélgetés a PMS-re futott ki. Természetesen nem a fiúkkal, de az is meglepő volt számomra, hogy régen látott csajokkal ilyen lazán beszélgetünk egy efféle érzékeny témákról. Valójában magammal sem nagyon beszéltem még meg ezt, csak csendben kínlódtam miatta, erre pont olyanokkal dumáljuk meg, akiket húsz éve nem láttam! Nem mondom, a bevitt alkoholmennyiség is segített megnyílni az ügyben, mégis meglepő, hogy ide futott ki ez a találkozó.

Meglepetések osztálytalálkozója: az emlékek és a PMS

Izgatottan mentem a találkozóra. Megmaradt néhány barát, de a többséggel nem tartjuk a kapcsolatot. Kíváncsi voltam, mi történt velük az elmúlt években, és azt terveztem, hogy ha kérdezik, beszámolok a munkámról és a családomról csak úgy, szőrmentén. Soha nem voltam az a típus, aki az intim dolgokról bárkivel beszélget, olyannyira, hogy valahogy a PMS még a barátnőimmel sem került elő. Elég friss az élmény, ezért reménykedtem benne, hogy majd elmúlik magától.

A találkozón természetesen előkerültek régi fotók – persze már a telefonról, mert a volt padtársam van olyan őrült, hogy beszkennelje a képeket –, jókat derültünk rajtuk. Tényleg szép idők voltak. Akkor még úgy tekintettem a közel negyvenévesekre, mint az öregekre, ma pedig már mi vagyunk ennyi idősek. Hogy szalad az idő! Voltak ugyanakkor előnyei is: tinikoromban kicsinált a PMS. Feszültek a melleim, folyton ettem, és tele volt a képem pattanással. Ez idővel elmúlt, aztán jött az első gyerek és a második is, és velük együtt a PMS is visszatért. Ami a nagyobb baj, hogy már nemcsak pattanásos vagyok, hanem ingerült is. Utálom magam olyankor, de nem tudok uralkodni magamon. Aztán megtörténik, aminek meg kell történnie, és a menstruáció megjelenésével eltűnnek a tünetek. Mégis, nem hiányzik ez a néhány nap az életembe, mert a családomon is látom, hogy ilyenkor inkább elviselnek, mint szeretnek.

Az életem árán sem tudnám visszaidézni, hogyan, de valahogy előjött a téma. Talán a negyedik pohár bor körül lehetett – mea culpa, de nem minden részletre emlékszem. A lényeg az, hogy egyszer csak egy csapat lánnyal összesugdosva, mint régen a suliban szünetekben, az volt a téma, hogy újra előjött a PMS-ünk. Nemcsak nekem, hanem nekik is. Megnyugtató volt a tudat, hogy nem vagyok egyedül a problémával.

Olyanok voltunk, mint az öregasszonyok a rendelőben: itt fáj, ott fáj, amott fáj. Csakhogy mi nem mentünk orvoshoz emiatt, hanem ott, helyben váltottuk meg a világot. A PMS gyűlöletes dolog. Nemcsak a fizikai, hanem a lelki része miatt is. Mindegyik lány ezt tapasztalja, és szerencsére épp egyikünk sem olyan periódusban volt, hogy türelmetlen lett volna, merthogy sok kérdés merült fel, és a kérdések újabb kérdésekhez vezettek, végül pedig az élet értelmének megvitatásánál lyukadtunk ki.

Erre nem találtunk választ, de a PMS-kérdésre igen. Az első válasz az, hogy nem kell ezzel együtt élni, merthogy van segítség, ami, ha el nem is mulasztja, mindenképpen csökkenti a tüneteket.

Legnagyobb fájdalmam, hogy a mozgást nem lehet elkerülni. Volt osztálytársaim tapasztalatai szerint ugyanis nemcsak az intenzív sport, de még egy könnyű séta is enyhíti a tüneteket, vagy segít abban, hogy gyorsabban elmúljanak. Van, aki az étkezésre figyel oda, kerüli a szénhidrátot, és sok gyümölcsöt, zöldséget és olajos magvakat eszik. Akad, aki az odafigyelés mellett barátcserje-tartalmú gyógyszerrel veszi fel a harcot a PMS ellen, és mint megtudtam, minden baj okozója, a stressz csökkentése is fontos.

Persze pontosan tudjuk, hogy gyerekek és munka mellett nem könnyű mindenre odafigyelni, de mégis megéri, hiszen – elmondásuk szerint – az általános jóllétük is sokkal jobb.

Megkaptam hát a házi feladatot: a következő osztálytalálkozóra üdén, kiegyensúlyozottan és legfőképpen PMS-mentesen érkezni!

Nyitókép forrása: Getty Images