Milák Kristóf második lett 200 pillangón, és ahelyett, hogy egy emberként örülne mindenki, számonkérjük. Miért is?
Milák Kristóf neve régóta forog a médiában, ám az utóbbi időkben nem elsősorban sportteljesítménye, hanem az edzőjétől való elválás körülményei miatt. A 2021-es olimpiai aranyérem után ugyanis elváltak útjai egykori edzőjétől, Selmeci Attilától, akivel tudható volt, hogy nem tökéletes a viszony. Az edzéseket Virth Balázs vitte tovább, ám 2023 tavaszától Kristóf sokszor nem jelent meg az edzéseken, így a szakemberek aggódtak, hogy nem fog részt venni a párizsi olimpián. Az aggodalom azonban hamar hibáztatásba csapott át, amikor is Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke így nyilatkozott:
Ő tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg életében, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani.
Milák Kristóf tartozása
Miért tartozik Milák Kristóf? Miért? Tartozik? Hosszú Katinka felháborító és primitív kijelentésnek tartotta Wladár Sándor nyilatkozatát, és nem ok nélkül. Az sportolók és az olimpikonok ugyanis legfeljebb önmaguknak tartoznak. Maguknak akarnak bizonyítani, és megmutatni, hogy ők a legjobbak a világon. Hogy megérte a sok éven át tartó hajnali kelés és az a sok energia és edzés, amit beletettek abba az egy medálba, amire vágynak. Ha Milák Kristóf valóban tartozik, mi a helyzet a magyar focistákkal, akik bár bejutottak az Európa bajnokságba, a tizennyolcadik helyen végeztek? Az ő esetükben miért nem vertük ki a balhét, hogy nem vitték el az aranyat? Ők nem tartoznak Magyarországnak?
Milák Kristóf 200 pillangón ezüstérmes lett, dicséretes eredmény és hatalmas gratuláció jár neki! Illetve többek szerint csak járna: számos bántó hozzászólás érkezik az eredményére úgy a Magyar Úszó Szövetségtől, mint a fotelből úszóktól. Akik jobban tudják, és akiknek nem elég az ezüst. Miért nem elég? Miért vetítjük rá a nyomorúságos életünket erre a szegény fiúra? És ha aranyt szerez, nekünk attól miért jobb? A mi fiunk, lehet verni a mellünket, de a világ második legjobbjának lenni miért nem legalább akkora büszkeség, mint az első hely? Hány ember mondhatja el magáról, hogy csupán századmásodpercekkel maradt le a világ legjobbjától? León Marchand, a szám győztese maga mondta:
Nagyon sok versenyét láttam már, és sokkal gyorsabbnak is gondolom Milák Kristófot magamnál.
Ha a győztes is elismerte, hogy a magyar úszó gyorsabb, mint ő, mi miért bántjuk a saját nemzeti hősünket? Mit oldott volna meg, ha ez a fiú aranyat szerez? A világon semmit. Ez valójában neki volt a legfontosabb, és ha nem sikerül, nincs jogunk számonkérni rajta, hiszen lássuk be, mi sem mindig teljesítünk jól a munkánkban, így valószínű, hogy nem jutnánk be a szakmánkban a világ legjobbjai közé. Mert ahhoz, hogy bejussunk, szenvedélyesen kell végezni a munkánkat, és a világon mindent feláldozni azért, hogy a legjobbak legyünk. Nemet mondani a családnak, a barátainknak, a szórakozásnak, a pihenésnek. Képesek lennénk erre?
Ez a fiú évek óta így él, mindenre nemet mondott, amire a kortársainak alap: bulik, kilengések, zűrös ranidk és még sorolhatnánk, azért mert eltökélt és szenvedélyes! Erre „mi kanapéhuszárok” számonkérjük rajta, hogy ezüstérmes lett, sőt, korábbi edzője, Selmeci Attila úgy nyilatkozott, hogy
nem a tehetségesebb, hanem a jobban felkészült versenyző nyert.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy megköszönte az úszónak az ezüstérmet, és kiemelte, hogy Kristóf pillangóra született, mégis van némi passzív-agresszív él ebben a mondatban, hiszen arra utal, hogy jobban kellett volna készülni. Ugyanakkor gondoljunk bele, milyen lehet úgy felkészülni a világ egyik legrangosabb sporteseményére, hogy közben több irányból cincálják az embert, és olyan nyilatkozatokat tesznek, amikkel azt sugallják, hogy az úszó nemcsak önmagáért úszik, hanem egy egész nemzetért, sőt, tartozik annak a nemzetnek.
Nem Kristóf, senkinek sem tartozol! Mindent beleadtál, és nem kérdés, hogy az ezüstérem mennyit ér!
Székely Éva, világhírű magyar úszó azt mondta egyszer:
Sírni csak a győztesnek szabad.
Most leginkább amiatt kellene sírnunk, hogy hogyan bánunk egy nemzeti kinccsel, aki annyi örömöt adott már az országnak. Most éppen egy olimpiai ezüstöt.
Nyitókép forrása: Getty Images