Barion Pixel Ez a 3 csillagjegy jó, ha vigyáz a karmával – Coloré

Ez a 3 csillagjegy jó, ha vigyáz a karmával

2024. 05. 07.

A cselekedetek törvényét senki nem kerülheti el, vagyis, hogy ok okozatot hoz és a keleti vallások szerint, minden körforgásban tér vissza hozzánk – tehát a csillagjegyünkhöz is.

Ezért vigyázzunk, hogyan viselkedünk embertársainkkal, a világgal, más lényekkel. A keleti tanok szerint a jó szándék, a jó cselekedetek vagyis a tisztesség hozzájárulnak a jó karmánkhoz és a boldogabb újjászületéshez. Ám a rossz szándék és a rossz cselekedetek a rossz karmát hozzák el.

A karma törvényét szívesen emlegetjük a hétköznapokban is, szinte szállóigeként, de vajon tényleg komolyan vesszük? Aki kicsit is tart tőle, tényleg nem árt, ha odafigyel szavaira, tetteire, sőt, a gondolataira is. Három csillagjegynek erős önvizsgálatot kell tartania, mert a negatív kezdeményezéseik visszaüthetnek.

csillagjegy
Forrás: Getty Images

Ikrek

A nyitott kommunikációjáról híres csillagjegy olykor túl sokat is beszél, fecseg és ne gondolja meg, hogy amit tovább ad, az valóban lényeges és igaz-e. Emiatt megütheti a bokáját, mert a pletykálkodás olyan bajba is sodorhatja, ami akár egy hosszú és értékes barátság végét okozhatja.