Sokat beszélünk arról, hogy egy család milyen ne legyen és mik azok a viselkedésformák, amik károsak egymásra nézve, amitől diszfunkcionálissá válhat ez a közösség. De mik az egészséges család jelei? Mitől lesz ez a kis buborék olyan, ahová jó hazatérni?
Az ENSZ 1994-ben május 15-ét a család nemzetközi napjává nyilvánította azért, hogy felhívja a figyelmet az intézmény fontosságára, értékeinek védelmére. Összetételéről sokan sokféleképp vélekednek, de abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a családnak olyan közösségnek kell lennie, ami védőhálót nyújt, szeretettel vesz körül minket, nevel, támogat, erősít és motivál a mindennapokban. Ez a társadalom legkisebb, legszorosabb egysége, és nagy szerepe van annak, hogy tagjai milyen emberekké válnak, és hogy küzdenek meg a nagybetűs Élet kihívásaival.
A család sosem tökéletes, mivel senki sem az. Mindannyiunknak vannak hibái, kevésbé tolerálható tulajdonságai, hozunk rossz döntéseket és gyakran veszünk össze másokkal – ettől függetlenül azonban alkothatunk együtt egy egészséges családot.
Az elfogadás
A munkahelyről vagy az iskolából hazaérve nemcsak az utcai ruhánkat vesszük le és cseréljük kényelmesebbre, hanem kicsit magunk is visszavedlünk a saját valónkká. Otthon nem kell megfelelnünk senkinek, önmagunk lehetünk, nem kell vigyázni arra, hogy mit mondunk – jó, azért ne bántsunk meg senkit – és kiengedhetjük a fáradt gőzt. Itt elfogadnak minket szerepek játszása nélkül.
Mindenkinek van hangja
Amellett, hogy a családban is megvan a családban a hierarchia, vagyis általában a felnőttek, a szülők irányítják a mindennapokat, a gyerekeknek is van beleszólásuk a dolgokba a maguk szintjén. Mindenki elmondhatja a véleményét, meghallgatják egymás ötleteit, kívánságait, tanácsait. Egy egészséges családban nincs szükség köntörfalazásra és játszmákra ahhoz, hogy elmondhassuk, ha valami bánt, vagy valamit máshogy csinálnánk. A felnőttnek nem azért lesz igaza, mert „Én azt mondtam!”.
A konfliktus normális
Ha egy családban folyton csend honol és látszólagos béke van, ha nincsenek még kisebb viták sem, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden rendben van. Az előző pontokból következően természetes, ha valamiben nem értünk egyet, ahogy az is, hogy ezt néha nem asszertív módon juttatjuk a másik tudtára, hanem vitával, veszekedéssel. Ez pedig így van jól, nem kell a problémákat a szőnyeg alá söpörni. Az is fontos, hogy a konfliktusokra megoldást keressünk és sose feküdjünk le mérgesen, rossz szájízzel. Igyekezzünk, hogy a veszekedés miatt megromlott hangulatot helyrehozzuk, és ugyanígy a családtagok közti kapcsolaton is mindig dolgoznunk kell.
Támogatás, kritika
Egy egészséges családban mindenki örömmel osztja meg a napi, heti sikereit, mert tudja, hogy büszkék lesznek rá a többiek, és fel sem merül bennük az irigység gondolata. A családtagok – jó esetben – támogatják egymást a döntéseikben, akár továbbtanulásról, akár munkahelyváltásról, vagy épp szakításról legyen szó. Egyfajta védőháló is ez, ahová bármilyen baj esetén visszazuhanhatunk. Azonban az is a család feladata, hogy megfelelő módon és érzékenységgel, de tudassa, ha valaki nem a megfelelő döntést hozta. No nem arról van szó, hogy „Szerintem nem kellett volna szakítanod XY-nal, hiszen most hogy találsz másik fiút magadnak?”, és arról sem, hogy „Komolyan gondolod ezt a színészi karriert? Inkább választhatnál valami jövedelmezőbb szakmát”. De ha valaki veszélyezteti az életét, lelki és fizikai egészségét vagy megélhetését, akkor a családtagok az elsők, akik ezt észreveszik, és jelzik is számára. Ingoványos a talaj, tudom, hiszen hol ér véget az aggódás és hol kezdődik a beleszólás? Erre nincs egyetemes válasz, mindenki maga tapasztalja meg.