Barion Pixel Baba öltöztetése az őszi napokban – Coloré

Baba öltöztetése az őszi napokban

2023. 10. 17.

A baba öltöztetése egy igazi kihívást jelent az őszi és téli hónapokban. Vajon melege van, vagy fázik? – Dilemmáznak az újdönsült édesanyák! Mutatjuk, a baba gardrób őszi alapdarabjait.

A baba öltöztetése minden édesanya számára egy igazán kedves feladat, ugyanis minden apró ruharabarabban órákig lehet csodálni a család legkisebb tagját. A nyáron született babák esetében nagyon könnyű dolga van az újdonsült anyukának, hiszen a napozók és a kis bodyk elegendőek a hőségben. Ám, amikor beköszöntenek a hidegebb hónapok és már nem elég egy kis pulcsi vagy vastagabb takaró a délutáni sétához, a legtöbb édesanya aggodalmaskodik amiatt, hogy mit adjon a babájára, hogy a csöppség semmiképpen se fázzon, de ne is melegedjen túl a rétegek alatt.

Létezik egy szabály a babák öltöztetését illetően, ami bizony hagy némi kívánnivalót maga után. Ez pedig az, hogy a baba akkor van „jól” felöltöztetve, ha egy réteggel több ruhát adunk rá, mint amit mi viselünk. Ezt azért nem érdemes alkalmazni, mert minden felnőttnek más és más a hőháztartása, amíg egyikünk négy rétegben és bundakabátban hagyja el a lakást, addig a másikunknak elég egy vékony pulcsi és egy bomber dzseki ahhoz, hogy kényelmesen érezze magát. Így minden édesanya másként öltöztetné fel a kisbabáját, annak tükrében, hogy ő maga éppen mennyire fázik. Sokkal fontosabb a pici reakcióit figyelni, és gyakran ellenőrizni az ő testhőmérsékletét.

Mivel egy kisbaba még nem tudja elmondani, hogy melege van vagy esetleg fázik, ezért a szülőknek érdemes mindenre felkészülni. Erre pedig elsősorban az a legjobb megoldás ha rétegesen öltöztetjük a kisbabát, hogy ha esetleg melege lenne könnyedén segíteni lehessen a problémán. Ugyanis a csöppség bizony keserves sírással ad hangot annak, hogy melege van, és az is veszélyes lehet ha bele izzad a ruháiba, hiszen könnyedén meghűlhet.

baba
Baba öltöztetése ősszel./ kép forrása: Getty Images

A kezdő szülők gyakran halálra rémülnek amikor a kisbaba keze, vagy lába sokkal hidegebb a kelleténél. Ám ez egyáltalán nem mérvadó, ugyanis csecsemőkorban az érrendszer még fejlődés alatt áll, ezért egy hideg kezecske a legtöbb esetben nem jelenti azt, hogy a kisbabánk fázik. Természetesen érdemes egy kis kesztyűt a táskában tartani, esetleg olyan kabátot vagy overált választani, amin zárt ujjrész van kialakítva. Ha szeretnénk megtudni, hogy csemeténk fázik-e érdemes a tarkója hőmérésékletét megvizsgálni, itt érezhetjük a leginkább hitelesen a bébi testhőmérsékletét. Ha azt érezzük, hogy a tarkó nedves és meleg, akkor egyértelműen melege van és izzad, ha pedig túlságosan hűvös esetleg már hideg, akkor bizony fázik.

De akkor mégis, mik azok a ruhadarabok, amikkel nem tudunk mellé nyúlni, és nem csak a megfelelő hőmérsékletet de a kellő kényelmet is biztosítják a csecsemő számára? Ha már totyogó, esetleg futkározó kisgyermekről van szó, akkor az is fontos szempont, hogy mennyire lesz aktív a picurka a szabadban töltött idő alatt.

A baba gardróbja

A baba gardróbjának legfontosabb alapdarabja a body. A nyári ujjatlan és rövidujjú verziót ősszel hosszú ujjúra kell cserélni, hiszen ez az a ruhadarab, aminek a viselése garantálja, hogy nem fázik meg a bébi hasa és dereka. Ha enyhe az időjárás elegendő egy vastagabb pulcsit, vagy kardigánt választani hozzá és már készen is van a tökéletes szett. Előbbiből érdemes olyat választani aminek patentokkal állítható a nyaka, ugyanis  a legtöbb csöppség akkor veszti el a türelmét öltözködés közben amikor a fejére húzzuk a pulóvert.

Az apró tappancsok védelméről sem szabad megfeledkezni. A rugdalózók azért is kimondottan hasznosak ősszel, mert már a zoknival sem kell bajlódnunk. De kaphatók olyan baba nadrágok is, amik lábfejjel vannak ellátva, ez az újszülött csecsemőknek és a már totyogóknak is ugyanolyan praktikus és kényelmes megoldás lehet.

baba
Baba cipők, a tappancsok védelméért. / kép forrása: Getty Images

Az apró kis babatappancsok védelme is nagyon fontos, hiszen a talpukról könnyedén felfázhatnak a bébik is. Azoknak a babáknak, akik már tudnak járni érdemes olyan cipőt választani, ami stabilan tartja a bokájukat, de elég vastagon bélelt is. A legkisebbek számára pedig tökéletes alternatíva a hordozócipő, ami ahogy a nevében is benne van, akár hordozáshoz és a babakocsiba is tökéletes.

Az újszülöttekre az első hetekben még nyáron és a lakásban is érdemes sapkát adni. Ez fokozottan igaz akkor ha a bébi télen születik. Ha pedig ősszel és télen is mindenképpen szeretnénk ragaszkodni a kültéri sétához, akkor elengedhetetlen kellék a buksivédő, amiből érdemes pluszban is magunknál tartani egyet. Ez, azért is kiemelten fontos, mert a test a hő 70%-át a fej felületén adja le, ezért biztos, hogy fázni fog a picikénk ha egy hűvösebb esetleg szeles napon sapka nélkül útnak indulunk vele.

Az őszi időszak remek lehet a kantáros kordbársony nadrágok kislányok esetében ruhák viselésére is, (amik alá ilyenkor már előkerülnek a cuki vastag harisnyák is) ugyanis nem csak szuper divatosak de nagyon praktikusak és melegek is, mivel melegítik a baba hátát, hasát és lábait csak egy hosszú ujjú bodyt, hidegebb idő esetén egy kardigánt kell hozzá választanunk.

A baba őszi, téli alapdarabjai között mindenképpen szerepeljen egy olyan overál, ami tetőtől talpig védi a testét a hidegtől. Ezek a darabok ősszel is nagyon praktikusak és számos szuper aranyos formában kaphatók. A belül bélelt kívül pedig pihe-puha „macioverálok” tökéletesek az őszi szeles időben is. Továbbá a legtöbb babakocsitartozék között ma már megtalálhatók azok a praktikus bundazsákok, amit egyszerűen csak fel kell csatolni a kocsira és garantáltan melegen tartja a kisbaba lábait és egész testét is.

baba
A baba őszi és téli alapdarabjai között mindenképpen szerepeljen egy olyan overál ami tetőtől talpig védi a testét a hidegtől. / kép forrása: Getty Images

A legtöbb anyuka számára az éjszakai öltöztetés is fejtörést okoz, hiszen alvás közben a baba nem mozog, nyugodt testhelyzetben van és mivel éjjel sokkal hidegebb a levegő, ezért jogos az aggodalom, hogy könnyebben megfázhat a kisbaba, aki álmában néha a takarót is lerúgja magáról.

A bélelt hálózsák már csecsemő kortól remek megoldás lehet, ugyanis garantáltan melegen tartja a picikét akkor is ha lábakélt a takarónak. Totyogósok számára érdemes olyat választani, amiben már külön vannak a lábak így ha reggel felébred könnyedén ki tud benne kelni a kiságyból. A hálózsák alatt elég egy hosszúujjú body és egy kényelmes rugdalózó.

Nyitókép forrása: Getty Images