Szerintem nagyjából mindenki látta már a Barbie-t és Oppenheimert, aki akarta. Ez nem is lesz igazán sem kritika, sem ajánló, csak szimplán néhány gondolat, amiben bennem fogalmazódott meg a két film kapcsán, ugyanis én beültem mindkettőre.
Barbie és a feminizmus
Óriásit fut a Barbie a mozikban. Az emberek imádják, rengeteg nőt inspirál, bátorságot ad nekik, hogy olyan kapcsolatokból lépjenek ki, amik valójában toxikusak és nem egészségesek rájuk nézve. Mindenki el van ájulva tőle, hogy micsoda feminista bravúr ez a film, valójában azonban csak a belépő szintje a feminizmusnak. Nyilván, aki nincs ebben annyira otthon, eddig nem nagyon foglalkozott a témával, annak egy nagyon jó indulás, de annak, aki jobban képben, kicsit csalódás lehet. Megmutatja, hogy mind a férfiak, de a nők uralta világnak is megvannak a maga hátrányai, valamit közösen kellene tenni, bár a film végére kb. sehová nem fejlődünk egyik világban sem. (Sőt, a röhejes üldözéses jelenetet a Mattelnél a mai napig nem értem. Oké, hogy minden igazgatósági tanácstag férfi, de miért is lett mind veszélyesen h*lye?)
Mellette pedig ott van Oppenheimer, a maga három órás hosszúságában, ami fele annyi embert érdekel, mint a Barbie, pedig sokkal jobban sikerült. Nyilván utóbbiról elmondhatjuk, hogy nem nagyon volt még ilyen, komoly teszt elé állítja az embereket, felnyitja a szemüket. Még az Oppenheimer igazából csak egy történelmi filmdráma, amiből rengeteg van. Ezzel nem is tudok vitatkozni, azonban nekem sokkal jobban tetszett. (Igaz, az azért szomorú, hogy nem volt benne egy igazán jó női karakter.)
Oppenheimer: segítettek vagy rontottak a tudósok a helyzeten
Az Oppenheimer az atombomba feltalálásáról szól, valamint arról, hogy hogyan dobják le Hirosimára és Nagaszakira őket. Tudósokról, akik azt hiszik, hogy ők csak a munkájukat végzik, ha ők nem majd megcsinálja más. A film egyik legerősebb jelenete arról szól, hogy Oppenheimer azzal beszéli rá az egyik tudóstársát a munkára, hogy azt nem tudja, hogy az amerikaiakra lehet-e bízni egy atombombát, de abban biztos, hogy a nácikra nem.
Az Oppenheimer nemcsak a japánok tragédiájáról szól, nem is csak az amerikaiak nagy győzelméről, hanem az amerikaiak és a világ veszteségéről is, tudósok tragédiájáról, valódi emberi sorsokról. Egy olyan tettről, aminek a célja az volt, hogy véget vessen minden háborúnak a világon, azóta pedig mégis mindenki attól tart, hogy mikor jön majd el az a háború, ami után már nem lesz világ.
Borítókép forrása: The Washington Post / Contributor / The Washington Post / Getty Images
