Te le tudod rajzolni a saját puncidat? Tudod, mi a jó és élvezetes számodra a szexben? Tisztában vagy a női hormonműködéssel? Ezekre a kérdésekre adja meg a választ Dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász szakorvos új, Magunkról – Tabuk nélkül a női testről című könyvében. A Magunkról Instagram-oldal népszerű szerzőjével az orvos-páciens kommunikáció hiányosságairól és az abortusztörvényről is beszélgettünk, de a kötetlen diskurzus során kiderült a legfőbb motivációja is: a párbeszéd előremozdításával szeretné megdönteni a női testhez kapcsolódó évszázados tabukat.
Colore: Szülész-nőgyógyász, szoptatási tanácsadóként, hogy látod, mennyit tudunk mi, nők általánosságban magunkról?
Dr. Benkovics Júlia: Sokkal kevesebbet, mint amit én szeretnék, s amit szerintem nagyon jó lenne tudni! Ez egyébként egyéni érdeklődés függvényében is sokat változik: aki jobban figyel a testére, néha meglepően sokat tud (sőt, előfordul, hogy többet, mint egy nőgyógyász), akinek viszont nem ez az érdeklődési köre vagy viszolyog a biológiától, az néha nagyon keveset. Célom, hogy a könyvben összefoglalt minimumot még az is tudja, akit nem érdekel ez az egész.
Magunkról, Tabuk nélkül a női testről című köteted egyértelműen edukációs célzattal készült. Miért érezted úgy, hogy szükség van egy ilyesfajta, átfogó könyvre?
Amikor elkezdtem az Instagrammot, nagyon hamar jöttek pozitív visszacsatolások: örültek a nők, hogy vannak könnyen elérhető egészségügyi információk a neten. Ugyanakkor (a platformmal ellentétben) a könyv inkább az Instagram posztok „finest selection-je”, sokkal logikusabb, átláthatóbb a felépítése: olyan, mint egy alapozó, logikai kurzus. Tematikáját tekintve olyan dolgok találhatók meg benne, amelyek minden nőt érintenek. Aki nőként él ezen a világon, annak nagyon jó lenne ezeket tudni.
Mennyiben érzed tabudöntögetőnek a kötetet?
Az egészséggel kapcsolatban továbbra is tabu, hogy az egyén felvállalja a saját szenvedését. Hogy bevalljuk azt, amikor nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.
Szerintem a menstruációról beszélni ma már nem számít ördögtől valónak, sőt, a székeléssel kapcsolatban is egész könnyű már információkat találni. Viszont az, hogy maga az egyén tökéletlen, problémákkal született és ezeket orvosolni kell, valahogy még mindig szégyen tárgya. Mindenkinek van egészségügyi problémája vagy kihívása, s az, hogy például fáj a szex vagy valaki meghízott a terhesség alatt, netán épp bepisil a szülés után mindenkivel előfordulhat. Ahhoz, hogy egy vizelési problémával el tudj menni egy urogynekológushoz, először el kell ismerni, hogy baj van: bátran fel kell vállalni, s aktívan kell vele foglalkozni. Másképp nem megy.
Ha már tabuk: hogy látod, még mindig gyermekcipőben jár itthon a serdülők szexedukációja? Mennyire számít tabunak ez a téma?
Amikor én voltam gimis, borzasztó gyenge volt a felvilágosítás, a te korosztályodban talán már egy fokkal gördülékenyebb volt a kommunikáció. Amikor én tartok szexuális felvilágosítást, akkor körülbelül azokról szoktunk beszélni, amik a könyvben is benne vannak, de amikor fiatalokkal találkozom, azt látom, hogy sokkal többet tudnak és sokkal könnyebben kérdeznek, mint az előző generáció. Csak remélni tudom, hogy ez azért van, mert a tanáraik és az őket körülvevő felnőttek is nyitottabban kommunikálnak, de azt gondolom, hogy az internet is segít abban, hogy bátrabban tegyék fel a kérdéseiket.
Hogy látod: mennyiben segíti elő a közösségi média a fiatalok edukációját e téren?
Attól tartok, hogy legalább annyira hátráltatja, mint amennyire segíti: sok a téves félinformáció, amivel nagyon félre lehet menni. A közösségi média információtengerét jól használni és abba nem belezavarodni, nagyon nehéz!
Több mint negyvenezer követővel mondhatjuk, hogy mára te is véleményvezérnek számítasz. Nőgyógyász-véleményvezérként mit gondolsz a közösségi média testképformáló szerepéről?
Mindenképp szeretném leszögezni, hogy ami az Instagramon van, az nem az én véleményem, hanem a tudományé, én „csak” leírom azt. Nagyon veszélyes a közösségi média egészségügyi tekintetben, mert ha valaki fel is vállalja a betegségét, és mesél róla, akkor az emberek nagyon könnyen azonosulnak vele és hasonló kimenetelt, tüneteket várnak maguktól is. Az egészségügyi kérdésekben való kommunikációban nagyon fontos, hogy minden eset és minden beteg más.
Az, hogy a közösségi média ontja ránk az irreális és a valódi biológiától nagyon távol álló, „tökéletes” női testet és működést, arról azt gondolom, mára elég sokat beszélünk.
Úgy vélem, a női test hiteles működésével kapcsolatban nagyon fontos lépés lenne, ha a nők őszinték tudnának lenni egymással! Nemrég belebotlottam Görög Zita egyik Instagram posztjába, amelyben megosztotta, hogy a szülés után inkontinenciával küzdött. Ez az, amit várok a közösségi médiától!
Van egy fantasztikus nő, akire sokan felnéznek és mindenki látja, hogy a biológiai létezésében is csodálatos: neki is van ilyen-olyan problémája, amivel tudatosan foglalkozik.
Nagyon szimpatikus az a gondolatod, miszerint sok tabut úgy tudnánk ledönteni, ha mi, nők őszinték lennénk egymással a testünkkel, s a megélt tapasztalatinkkal kapcsolatban. Mit gondolsz, miért nem tudunk egymással (ha nem is a közösségi médiában) őszintén, nyíltan beszélgetni a megéléseinkről?
Azt látom, hogy egymás között már borulnak le ezek a gátak: ha szóba jön egy nőgyógyászati probléma, az a tapasztalatom, hogy mindenki hozzáteszi a sajátját. Inkább a hivatalos platformokon nagy a csúsztatás és a tökéletesség illúziója, de a közösségi média marketing természetű, így nem nehéz megérteni, miért tetetik magukat sokan makulátlannak. Én már azzal is nagyon elégedett lennék, ha a közbeszédben őszinték lennénk egymással, még ha a közösségimédia-felületeken nem is.
Ugyan alapvetően nőgyógyászati tudnivalókat tartalmaz a könyv, nem nehéz észrevenni, hogy itt-ott kiegészítetted olyasmikkel, mint például a székeléssel kapcsolatos tudnivalók vagy pszichológiai tanácsok. Miért bővítetted ki a Magunkrólt ezekkel az információkkal?
Nagyon jó kérdés! Az orvoslás mostanában egy biopszichoszociális modellt követ, amely azt feltételezi, hogy az egyént nem lehet kiragadni a környezetéből, mert az aktuális egészségügyi állapota mindig aktívan kommunikál a környezet fizikai, kémiai és lelki behatásaival. Ez a nőkre extrán igaz! A nők agya folyamatosan monitorozza a környezetét, majd eldönti például, hogy biztonságban van-e, van-e elég eledel például a szaporodáshoz vagy inkább állítsuk le a projektet.
Egy nőt nem lehet az aktuális kulturális hangulat és családi támogatottság nélkül vizsgálni, mert minden egyes működése reagál a környezetére.
Az, hogy a társadalom hogyan ítéli meg a menstruációt, vagy mit gondol egy adott közösség a PMS tüneteiről, igazoltan befolyásolja, hogyan fogjuk érezni magunkat. Az, hogy a nők partnere mennyire támogató és mennyire érzik magukat biztonságban, hatással van arra, mennyire produkálnak PMS-tüneteket.
Ebből kifolyólag lehetetlen a nőket úgy vizsgálni, hogy „kivesszük őket a világból”: a kulturális aspektus a női működésekkel kapcsolatban kulcsfontosságú. S talán ez az, ami miatt beszélgetünk és dolgozunk: hogy levakarjuk az évszázados tévedéseket a nők testének kultúrában elfoglalt helyéről, és kitöltsük benne azt a helyet, amelyet megérdemlünk, hiszen fantasztikus gépezet az a test, amelyből az élet fakad!
Egy tavalyi felmérés szerint a 18-49 év közötti magyar nők csupán 2/3-a vett részt 2022-ben méhnyakrákszűrésen, és minden ötödik megkérdezett három évnél ritkábban megy el vagy még sosem volt ilyen jellegű egészségügyi kontrollon. Mit gondolsz, nem vesszük komolyan a szűrések fontosságát vagy esetleg az alapvető informálatlanság az oka, hogy a magyar nők egyharmada nem megy el évente kontrollra?
Azt gondolom, hogy a nők legtöbbször tudják, hogy el kéne menni, de inkább halogatják és a szőnyeg alá seprik a dolgot. Érzésem szerint főleg azért, mert a nőgyógyászati találkozó egy nagyon érzékeny, megterhelő helyzet: testi és lelki „levetkőzést” igényel. Nehéz ezt úgy vállalni, hogy nem tudod, vajon akihez mész, tisztelettel és szeretettel fog-e veled bánni. Azt hiszem, úgy tudnánk ezen javítani, ha a nők pontosan tudnák, mire számíthatnak a vizsgálat során.
Elképzelésed és gyakorlatod szerint hogy néz ki egy olyan nőgyógyászati vizsgálat, amely az orvos és a beteg számára is komfortos?
Páciense válogatja attól függően, ki-mit hoz magával a múltjából, s kinek milyen tapasztalatai vannak. Lehet egy vizsgálat nagyon lassú vagy akár ki is hagyhatjuk a felét, ha valakinek szexuális vagy szülészeti traumája van, a lényeg, hogy a vizsgálat teljesen egyénre szabható!
Szerintem egyébként az az ideális, ha a vizsgálat partneri kapcsolat tud lenni és meg tudjuk beszélni, hogy én mire gondolnék, szerintem mi lenne a páciens számára hasznos, ő mit gondol erről, mi az, amit vállal, mit hagya ki stb. Magyarul a konzenzuson alapuló, közös döntés, amelyben a nőgyógyász „csak” egy szakértő, aki amolyan Alexa-audio kommentárként kíséri a klienst. A lényeg, hogy mindenki értse, mi miért történik, s arra miért van szükség.
Beszédes a könyv elején említett példád, amely szerint az egyik, idősebb kollégád úgy próbálta leegyszerűsítve átadni a nőgyógyászati tudását, miszerint létezik a hamburger és a kártyaleolvasó punci. Mennyire gyakori ez a degradáló hozzáállás az orvosok részéről idehaza?
Az, hogy férfiként azt tudod elmondani egy nőről, hogy szőke volt vagy barna, az körülbelül ugyanaz, mint hogy én tudom, hogy a mi autónk fehér. Ha az orvosok a nemi szervek esztétikai nüanszairól lecsupaszítva beszélnek, az a pszichológiai megküzdés, humor és az esztétikai bénaság eredménye, így ezt nem érzem degradálónak: az orvoslétnek egy pszichológiai része a humorizálás, ez a példa is azért került bele a könyvbe, mert vicces.
Azok, akikkel valaha nőgyógyászként együtt dolgoztam, kivétel nélkül szerették a nőket, persze, mindenki a saját módján. Amiért a nőgyógyászoknak sokszor rossz a híre, az az, hogy akik a legjobb szándékkal és legnagyobb szeretettel állnak a szakmához, azok is néha iszonyúan bénán kommunikálnak, s amiről sokszor azt gondolják, hogy vicces, az a nők számára rendkívül bántó és sértő lehet, mint például ez a poén maga.
3 dolog, amelyet Dr. Benkovics Júlia szerint minden nőnek tudnia kell magáról:
– Ismerd a nemi szerved kívül-belül!– Tudd, hogy mi a jó és élvezetes számodra a szexben!
– Legyél tisztában azzal, melyek azok a red flagek, amelyek jelzik, ha nem jól működik a tested!
Az utóbbi időben egyre-másra kerülnek elő olyan történetek, amelyek a nőgyógyászati rendelőkben történő visszaélésekről szólnak. Mit gondolsz, rendszerszintű problémáról van szó, vagy egy elmaradott hozzáállás/iskola megnyilvánulása például az ultrahangos vizsgálat közben bátorítóan megpaskolt belső comb esete?
Nagyon sokféle lehet ez a visszaélés: a vizsgálat közben megpaskolt belső comb esete is valószínűleg egy félresikerült megnyugtatási metódus része, csak a doktor nem tudja, hogy már 2023 van és már korántsem így tiszteljük meg egymást. Megint csak azt tudom mondani, hogy legtöbbször kommunikációs malőrök és a bénaság az, ami miatt furcsa esetek jönnek létre a nőgyógyászati rendelőben, mert tudni kell, hogy ez egy nagyon feszes, kínos helyzet lehet mindenki számára.
Nem véletlen, hogy a kommunikációs tréningek és a pszichológia egyre nagyobb teret foglalnak el a nőgyógyászati képzésekben, így bízom benne, hogy a kommunikációs malőrök idővel javulni fognak. Szeretném azt hinni, hogy nem a szándék a rossz, hanem sokkal inkább a választott kommunikációs forma.
A könyvben említed, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy kísérővel érkezzen a nőgyógyászati vizsgálatra. Mitől lehetne még transzparensebb a rendszer, hogy elkerüljük az esetleges bántalmazást?
A nőgyógyászati rendelőben jelen kell lennie egy asszisztensnek is. Ez az az elem, amely biztosítja számunkra, hogy ne maradjunk egyedül, meztelenül egy olyan emberrel, akivel először találkozunk. A rendszer hivatalosan biztosítja ezt számunkra, s ez önmagában elegendő kell legyen a szexuális visszaélések ellen, nagyon fontos, ha bárki úgy érzi, valami nem volt rendjén a vizsgálattal, igenis jelezze!
Azt is lehet (és kell) jelezni, ha valaki akkor érezné magát érzelmileg és testileg is biztonságban, ha mellette lenne a kísérője. A rendszernek biztosítani kell számára ezt a lehetőséget!
Említetted már a beszélgetés során, hogy a női fejekben elvárások sorozata lapul arról, mi számít normálisnak. (Például akkor van „normális” szexuális életem, ha heti „x” alkalommal bújok ágyba a férjemmel.) Hogy látod, minek „köszönhető” ez a fajta kisarkított gondolkozás arról, mi a normális?
Azt gondolom, hogy a pszichológiai felvilágosodás órájában élünk, s az emberek egyre inkább hajlanak arra, hogy tükörbe nézzenek és meghatározzák a saját normáikat. A nők szexualitásáról, testéről és elméjéről mindig volt egy határozott elképzelése a társadalomnak: mi a normális női szexualitás, termékenység stb.
Az, hogy a nőket a férfiak relációjában, a termékenységük és a szexuális örömszerzési hajlandóságuk viszonyában értékeljük, a patriarchális társadalom maradéka. Azt látom, nagyon nagy a változás ebben (remélem, ebben egyetértesz velem). Az, hogy ne kifelé, hanem befelé nézzünk és figyeljünk a saját érzéseinkre, az segíteni fog abban, hogy meg tudjuk határozni, mi a számunkra normális, egészséges és komfortos libidó. Egyre többet beszélgetünk ezekről, de a lényeg az, hogy higgyük el magunknak, amit érzünk. Ez nagyon fontos lépés abban, hogy le tudjuk fosztani a társadalom elvárásait a női test működéséről.
Ha már a női test normális működéséről van szó: a biztonságos abortuszhoz való jog világnapjára hirdetett, abortusztörvény elleni tüntetésen felolvasták a leveled, amelyből a magyar sajtó leggyakrabban egy mondatot („Ülj le állam, egyes!”) emelt ki. Ebben azt írtad, csak kérésre hangosítod fel az embriószívcső pulzálását, s fordítod az érintett nő felé a monitort. Miről szólt még az írás, s miért tartottad fontosnak megírni?
Azt gondolom, hogy az orvoslás nem politizálódhat. Ha polarizáljuk az orvoslás hozzáállását, az nagyon veszélyes, különösképp egy politikailag forrongó hangulatú országban. Az, hogy egy orvos-páciens viszony őszinte és ítéletektől mentes legyen, a közös munka alapja.
Azért nem tetszett nekem ez a törvény, mert egyrészt teljesen szakmaiatlan és értelmezhetetlen megfogalmazásában, illetve szakmai szervezetek megszólalása és hozzájárulása nélkül készült. Másrészt, amit a törvény kötelezővé tett az orvosoknak, az egy olyan mozzanat, ami nagyon nehézzé teszi azt, hogy őszintén kommunikálva, egymást tiszteletben tartva tudjunk egy érzelmileg rendkívül megterhelt helyzetben együtt dolgozni a pácienssel.
Egy ilyen, felülről jövő parancs, miszerint mutassuk meg az embrió szívműködését egy olyan nőnek, aki nem szeretne szülni, az kommunikációs szempontból katasztrófa. Sokkal nehezebb lesz megbízni egy ilyen orvosban, s sokkal nehezebb lesz elmenni a nőgyógyászhoz. Ez nem csak azért baj, mert a nők így még nehezebben mennek el abortuszra, hanem mert az az orvos-beteg kapcsolat, amely a szülészet hányattatásai miatt iszonyúan sokat sérült az elmúlt pár száz évben, az még egyet csorbul és még eggyel hátrébbről küzdhetjük fel magunkat.
Előfordult-e, hogy valaki az Instagram oldaladon keresztül abortusz témában keresett fel?
Igen, nagyon sokszor kapok az Instagramon kérdést, de az üzenetek alapján lehetetlen tisztességes véleményt formálni orvosilag, legtöbbször ezért nem is válaszolok rájuk. Veszélyes dolog lenne az üzenetekre hagyatkozva kezelni bárkit is, hiszen (ha például valaki abortusszal kapcsolatban keres fel) nem ismerem a terhességi kort és az előzményeket. Ha így formálnék véleményt és hiteles karakternek gondol engem az illető, nagyon-nagyon félremehet valami.
Hogy látod, mennyire prioritás az abortusz témája a közösségi médiában?
Az én vesszőparipám inkább a vetélés, amiről szerintem még ennél is kevesebb szó esik. Az, hogy a női testtel kapcsolatban a szégyenérzet erőteljesen kapcsolódik a szaporodási potenciálhoz és a reproduktív döntésekhez, fontos faktor abban, hogy nem tudunk erről beszélni, pedig sokkal nagyobb eséllyel kap valaki érzelmi támogatást egy nehéz helyzetben, ha meg tud nyílni. Azt látom, hogy egyre többet beszélnek erről is és egyre többen vállalják fel, hogy veszteség érte őket. Ezáltal így vagy úgy, de egyre őszintébb a párbeszéd.
Pályakép
Dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász szakorvos, szoptatási tanácsadó, kétgyermekes édesanya, akit orvosként a kezdetek óta kiemelten foglalkoztat az agy és a női szerv dinamikus kapcsolata. Néhány évvel ezelőtt indított, @magunkról nevezetű Instagram oldalát mára több, mint negyvenezren követik: ezen zömében olyan, napjainkban is tabunak tekintett témákról ír, amelyek minden nőt foglalkoztatnak élete valamely szakaszában. Magunkról – Tabuk nélkül a női testről című, első kötete elmondása szerint ezen Instagram oldal „finest selection-je”, azaz egyfajta tematikus válogatás a legfontosabb témákból.
