Barion Pixel Szomolányi Tímea: Az adományozás nem lomtalanítás! – Coloré

Szomolányi Tímea: Az adományozás nem lomtalanítás!

2021. 06. 18.

Szomolányi Tímea, Ajtai Bernadett és Sevcsik M. Anna alapította a TündérPakk Közhasznú Alapítványt 2016-ban. Küldetésük, hogy minél több önkéntessel, minél több családot, gyermeket, továbbá nehéz sorsú,
bántalmazó kapcsolatban élő kismamát és anyát támogassanak, valamint kisebbségi roma szervezetekkel is
együttműködnek a hátrányos helyzetben élők integrációjának elősegítésére.

Szomolányi Tímea, Ajtai Bernadett és Sevcsik M. Anna alapította a TündérPakk Közhasznú Alapítványt 2016-ban. Küldetésük, hogy minél több önkéntessel, minél több családot, gyermeket, továbbá nehéz sorsú,
bántalmazó kapcsolatban élő kismamát és anyát támogassanak, valamint kisebbségi roma szervezetekkel is
együttműködnek a hátrányos helyzetben élők integrációjának elősegítésére.

A napokban lezajlott nagy sikerrel jótékonysági akciójukkal, a rászoruló egyszülős családokat támogatták: több, mint 1600 Jótett Csomag érkezett a TündérPakk Közhasznú Alapítványnak, ami több száz egyszülős családnak jelenthet segítséget.

Erről beszélgettünk Szomolányi Tímeával.

Honnan indult a nemrégiben zárult kezdeményezés?

Ma Magyarországon több mint 500 ezer egyszülős, így az elszegényedésnek is jobban kitett család próbál egyik napról a másikra megélni. Sajnos még mindig komoly problémákat okoz a jótékonysággal foglalkozó szervezeteknek, hogy sokan az egyértelmű jó szándék ellenére sincsenek tisztában az adományozás alapszabályaival. Meg kell különböztetni a selejtet és a hulladékot a valóban adományként felajánlható termékektől, használati cikkektől. Például egy bontott vagy lejárt tápszer, netán szakadt pulóver inkább árt, mint használ. Ennek a tudásnak az átadására keresett meg bennünket a Jófogás, hogy társadalmi érzékenyítő kampánya során élére álljon egy tudatos adománygyűjtő akció lebonyolításának.

Mivel illik támogatni az egyszülős családokat? Mik azok, amikkel a leginkább segíthetőek a családok?

Nagyon fontos, hogy mindig próbáljunk meg a rászoruló fejével gondolkodni. Hogy például ne a sokadik gyerekjátékot gyűjtsük, ami természetesen a gyerekeknek mindig örömet okoz, azonban egy család alapvető ellátásához már kevés lehet. Mi az egyhónapos akció során úgynevezett Jótett Csomagok gyűjtését kezdeményeztük, amibe elsősorban a következőket kértük: bontatlan tisztasági és higiéniai cikkeket, bontatlan tápszert és tartós élelmiszereket, továbbá új vagy használt, de még jó állapotban lévő tavaszi/nyári ruhaneműket babáknak, kisgyereknek és nagyobb gyermeknek, 0-15 évig. A csomagok gyűjtése anyák napjától a szülők világnapjáig, június 1-jéig tartott.

Jotett Csomag 2 A Jo Adomany
Kép forrása: Tündérpakk Alapítvány

Alapítóként miért pont ez a téma áll közel a szívedhez?

Személyes missziómnak érzem, hogy minden rendelkezésemre álló eszközzel támogassam az egyszülős családokat és tágabb értelemben is a rászorulókat. Különös tekintettel arra, hogy az édesanyám is egyedül nevelt hármunkat, illetve sajnos felnőttként is megtapasztaltam az éhezést és a holnaptól való félelmet. Vagyis pontosan tudom, milyen rászorulónak lenni.
Magát a TündérPakk Közhasznú Alapítványt azonban a véletlen hívta életre. Én a Jön a baba Hadas Krisztával című tévéműsor első évadában szültem a kislányomat. Amikor Krisztivel a második évad forgatása során „szembejött” egy segítségre szoruló kismama, reflexből engem keresett meg, hogy nincsenek-e véletlenül kinőtt, és így már feleslegessé vált babaruháink, amivel segíthetnénk. Gyakorlatilag ebből lett az első önálló adománygyűjtésem is, mivel a Facebookon is kértem segítséget az ismerőseimtől. Meglepően sokan jelentkeztek. A műsor második évadában a felajánlók pedig még azt is láthatták, hogy az adományaik valóban jó helyre kerültek. Bizalmi szempontból ez az egyik legfontosabb fázisa az adománygyűjtésnek.
A TündérPakk Közhasznú Alapítvány létrehozásával a hozzám hasonló életutat bejárt családoknak adunk lehetőséget egy jobb életre – hivatalosan, vagyis közhasznú alapítványként immár 5 éve. Legyen ez élelmiszercsomag a kiadások csökkentésére vagy bútor a lakásba, esetleg ruha egy állásinterjúra vagy az iskolába.

Szomolányi Tímea
Kép forrása: TündérPakk Alapítvány

Hallottuk, hogy a tudatosság fontos volt az akció létrehozásakor. Ezzel kapcsolatban mit emelnél ki?

A Jófogás a használtcikkek legnagyobb hazai szakértőjeként nemcsak a helyes adományozással kapcsolatban gyűjtötte össze a legfontosabb tudnivalókat, hanem stratégiai partnere, a Foxpost bevonásával országos jótékonysági akciót is hirdetett a rászoruló egyszülős családok megsegítésére. Az alapítványunkkal közösen összeállították nemcsak az adománygyűjtő akció, hanem az adományozás általános aranyszabályait is.
Miért fontos évszaknak megfelelő ruhát adományozni, tartós élelmiszer esetén miért érdemes akár komplett receptekben is gondolkozni, miért adományozzunk tusfürdő helyett szappant – számomra ezek evidenciák, de fontos, hogy rendet rakjunk a fejekben. Hogy az emberek ne hulladéklerakókként gondoljanak a rászorulókra. Az adományozás ugyanis nem lomtalanítás!

Most, hogy lezajlott az akció, hogyan tovább?

Több mint 1600 Jótett Csomag érkezett, ami a raktárunkban egyszerre nem is fért el, így a héten, a csomagok második fordulójával ismét befutottak a Foxpost teherautói. Az akció óriási siker volt, és több száz egyszülős családnak jelenthet segítséget. Most az önkénteseink segítségével javában szortírozzuk a csomagokat, hogy azok a családsegítő szolgálatok közreműködésével mihamarabb eljuthassanak oda, ahol valóban szükség van a személyre és igényre szabott adományokra. Az adományozás menetét és megtörténtét – mint mindig, most is – a Facebook-oldalunkon és a weboldalunkon is folyamatosan lehet követni.

És hogy mit hoz a jövő? Az biztos, hogy a TündérPakk Közhasznú Alapítvány tevékenysége egy percre sem áll le, mi továbbra is azon leszünk, hogy segítséget nyújtsunk a rászoruló családoknak. Szívből remélem, hogy minderre egyre nagyobb forrás áll majd rendelkezésünkre, hogy rajtam kívül legalább még egy főállású segítőt fel lehessen venni az alapítványhoz.

Borítókép forrása: TündérPakk Alapítvány