Barion Pixel 40 éves Priyanka Chopra, az első dél-ázsiai, aki berobbant az amerikai filmiparba – Coloré

40 éves Priyanka Chopra, az első dél-ázsiai, aki berobbant az amerikai filmiparba

2022. 07. 18.

Modellként kezdte, aztán édesanyja unszolására szépségkirálynőként folytatta tinédzseréveit. A Miss World nyerteseként komoly döntést kellett meghoznia: elindul Bollywood felé, vagy mérnökként tanul tovább. A színészet mellett döntött, aztán kinyíltak előtte Hollywood berkei, mára pedig az egyik legbefolyásosabb nő Amerikában. Ő Priyanka Chopra Jonas, az indiai-amerikai szupersztár, aki ma ünnepli 40. születésnapját, ennek apropóján pedig számba vettük eddigi munkásságának és magánéletének legfontosabb momentumait.

Az ezerarcú Priyanka Chopra

„Fiatalon kezdtem a szakmát és eleinte többször megbuktam: rosszul vagy épp rosszkor mondtam dolgokat és folyamatosan azért kárhoztattam magam, mit és miért rontottam el: iszonyú kemény voltam magamhoz. Aztán felálltam és mindig újra próbálkoztam, de hosszú időbe telt, mire egy-egy hibáért megbocsátottam magamnak” – nyilatkozta a ma negyvenedik életévét betöltő Priyanka Chopra Jonas a Vanity Fair idei, vele készült riportjában, s nehezen tudnánk ennél velősebben összefoglalni az indiai származású színésznő szakmai hitvallását. 

Priyanka munkabírása és kitartása ugyanis nem hagy kívánnivalót maga után, e tulajdonságát pedig saját elmondása szerint szüleitől örökölte. Ashok és Madhu Chopra mindketten orvosként keresték a kenyerüket a nyolcvanas, kilencvenes években az indiai hadseregben. A gyakori átvezényelések miatt a család évről évre új helyre költözött, ennek köszönhető a színésznő gyors alkalmazkodóképessége és világra való nyitottsága is.

Priyanka végül 13 évesen nagynénjéhez költözött az Egyesült Államokba, s ebben az időszakban került kapcsolatba először a színészettel is, amikor a középiskolában végignézte a Hegedűs a háztetőn című előadást. „Nem értettem, hogyan képes bármi is ilyen grandiózus hatást kiváltani az emberekből egyetlen pillanat alatt. Ez meghatározó momentum volt a karrierem szempontjából” – mondta a már említett Vanity Fair interjúban. 

Innentől kezdve kikristályosodott számára jövőképe, a megvalósításban pedig nagy segítségére voltak külső adottságai. Amikor 15 évesen visszatért Indiába, bimbózó szépsége sok férfit rabul ejtett: kéretlen kérői miatt pedig édesanyja rácsokat szerelt otthonuk ablakaira, így megőrizve lánya ártatlanságát. Ugyanakkor Madhu hamar felismerte a Priyanka külsejében rejlő lehetőségeket, így ő maga nevezte be 2000-ben a Miss India szépségversenyre, amelyen lánya második helyezést ért el. Ugyanebben az évben a mindössze 18 éves Priyanka megnyerte a világhírű Miss World szépségversenyt is Londonban, s ennek köszönhetően felfedezte magának az indiai álomgyár: Bollywood. 

Színészpálya – A kezdetek

„Természetes tendencia Bollywoodban, hogy ha megnyersz egy nagyobb szépségversenyt, azonnal producerek kopogtatnak az ajtódon, így lényegében rögtön beszippant a filmszakma” – mondja Chopra a már említett VF interjúban. „A szüleim számára persze nem volt egyszerű a döntés. 18 éves voltam, fogalmam sem volt, milyen ez a világ, így megtartottuk otthon a szokásos Chopra-ülést, ahol édesapám megkérdezte tőlem, mit szeretnék. Azt válaszoltam, nem tudom, mi van, ha nem próbálom meg? Erre apa azt válaszolta: ez az! Nem szeretném, hogy ha öt év múlva visszatekintesz, legyen egy „miért nem próbáltam meg” az életedben. Így hát belevágtam.” 

Priyankát kezdettől fogva nagyobb szerepekre szerződtették, így például szerepelt a Thamizhan című filmben, amit két hindi alkotás, az Andaaz és a The Hero: Love Story of a Spy (A Hős: Egy kém szerelmi története) követtek. 

„Eleinte azt hittem, abból áll a színészet, hogy szépen kisminkelnek, felöltöztetnek, megtanulom a szöveget, elmondom és slussz. Roppantul megrémültem, amikor az egyik forgatókönyv elolvasásakor rájöttem, hogy úgy kell elmondanom ezeket a mondatokat, hogy életre keltsem a szereplőt. Ekkor döbbentem rá, mekkora felelősséggel jár ez a szakma.” 

Szerencsére a kezdeti rossz kritikák nem vették el a kedvét a színészettől, mindössze időre és lehetőségekre volt szüksége ahhoz, hogy belejöjjön, Bollywood pedig bőséggel kiszolgálta ezt az igényét: mára több mint ötven indiai produkcióhoz adta a nevét, mi több, saját produkciós irodát hozott létre a távolkeleti kontinensen.

Hollywood versus Bollywood

Nem telt el sok idő, mire Priyankát nem csak Bollywood, hanem amerikai nagytestvére, Hollywood is elkezdte felfedezni magának: a világhírhez vezető utat egyértelműen a 2015 és 2018 között futó Quantico című amerikai sorozat hozta meg számára. 

„Gyorsan meg kellett értenem, mi a különbség a bollywoodi és hollywoodi indiai „én” között. Kulturálisan ugyanis két különböző dologról beszélünk”

magyarázza Chopra. Elmondása szerint míg a bollywoodi filmek „hangosak” (mindenki óriási dinamikával, hangorgánummal és gesztikulálással él), addig az amerikai filmekben inkább a részleteken van a hangsúly, így nem kevés erejébe és kitartásába telt, mire „átállt a nyugati ritmusra”.

„Emlékszem, hogy a Quantico első forgatási napján sokkot kaptam, és berohantam a wc-be, ahol egy klasszikus vígjáték jelenete játszódott le: odaálltam a tükör elé és azt mantráztam hangosan, hogy „meg tudod csinálni, hiszen nem ma kezdted. Túl vagy negyven filmen, tudod te, hogy kell ezt csinálni, nem fog ki rajtad senki és semmi!” Chopra mantrája végül megvalósult, hiszen ő lett az első dél-ázsiai, aki megkapta egy amerikai produkció főszerepét

A Jonas-família

A sorozatot végül 2018-ban megszüntették, a munka vége viszont „valami új” kezdetét is jelentette: a Vogue riportja szerint a Priyanka ’18 elején kezdett sms-ezni Nick Jonassal, a Jonas Brothers énekesével, akivel végül a Vanity Fair Oscar-partin futottak össze először élőben. Jonas ekkor kölcsönadta a fázós Priyankának a zakóját, letérdelt elé, és azt mondta: 

„Egész életemben rád vártam. Hol voltál idáig?” 

Priyanka Chopra, Nick Jonas
Priyanka és Nick bebizonyították a kételkedőknek, hogy szerelmük kiállja az idő próbájátKép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Ezzel a teátrális gesztussal indult kapcsolatuk, amely hamar komolyra fordult: Nick ugyanezen év augusztusában megkérte a színésznő kezét, álomesküvőjükre pedig decemberben került sor. Priyanka és Nick szépen vették a kulturális különbségekben rejlő akadályokat: kétféle szertartással ünnepelték meg szerelmüket. Chopra először egy vörös lehengát viselt, majd a tradicionális indiai ceremónia után egy Ralph Lauren által tervezett ruhában mondta ki újra az igent. Menyasszonyi ruháját tizenöt varrónő készítette nagyjából 1826 órán keresztül. A kreáció tizenegyezer Swarovski kristályt és 2,4 millió, magas fényű gyöngyöt tartalmazott míderbe varrva, a menyasszony fátyla pedig huszonkét méter hosszú volt. Chopra mesebeli ruhája a becslések szerint nagyjából kétmillió dollárba került, így az egyik legdrágább ruhakölteményként vonult be a divattörténelembe.

Ez is érdekelhet:
Ugyan a menyasszonyi ruha kapcsán mi, európaiak azonnal a nagy, fehér ruhakölteményekre asszociálunk, nem árt tisztában lenni azzal, hogy a házasulandó nők más és más ruhakölteményekben lépnek az oltár elé a különböző kultúrákban. A ruhaválasztás leggyakrabban szigorú hagyományok, vallási gyakorlatok függvénye, azonban alkalomról alkalomra szerepet kap a termékenység és a szerencse szimbóluma is egyes nemzetek gyakorlatában.

Ahogy az Hollywoodban lenni szokott, kapcsolatukat ezerféle módon pocskondiázták: egyesek a köztük lévő tíz év korkülönbséget, mások a kulturális differenciákat nehezményezték velük kapcsolatban, ennek ellenére a pár kitart egymás mellett, mi több, idén májusban született meg első gyermekük béranya segítségével. Kislányuk, Malti Marie a vártnál három hónappal korábban jött a világra, így a család az első száz napot a kórházban töltötte a csöppséggel. Helyzetük azóta szerencsére rendeződött: anyák napján hazavihették gyermeküket, amiről Jonas egy Instagram posztban emlékezett meg: ebben dicsérte felesége hozzáállását a kialakult helyzettel kapcsolatban, egyúttal csodálatát fejezte ki iránta.

Ahogy a leírtakból érzékelhető, Priyanka Choprát kemény fából faragták, erőfeszítéseit pedig nem csak a magánéletben, hanem a munkában is őrült siker koronázta meg: 2021-ben megkapta A Fehér Tigris (The White Tiger) főszerepét, majd ugyanebben az évben részt vett a Mátrix: Feltámadások című szuperprodukcióban is. „Tíz évembe telt, mire eljutottam a filmek krémjéhez, egy igazi mainstream produkcióba. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de megérte minden keserves pillanat. Hálás vagyok, hogy a részese lehettem ennek a történetnek” – nyilatkozta tavaly. 

Úgy tűnik, hogy a sokrétű Priyanka negyven éves korára révbe ért, s bízunk benne, hogy álommunkája és kibővült családja megadja neki azt az örömöt, amelyet befektetett munkájáért bőséggel megérdemel. Isten éltesse sokáig! 

Források: ITTITTITT, és ITT

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix