30 éve hunyt el Audrey Hepburn. A gyönyörű, elegáns színésznő élete nem volt egyszerű. Már a gyermekkorában meg kellett ismerni az elhagyatottság érzését, és a nácik rémtetteit is közelről látta.
Kora legimádottabb, legbájosabb és legelegánsabbnak tartott színésznője volt. Azonban mindez mögött Audrey Hepburn elszigetelt volt, magányos és szomorú. A mosolya könnyed volt, és gondtalan, mégis veszteség rejlett mögötte. Az unokája, Emma Ferrer így nyilatkozott róla:
Apám azt mondta a nagymamámról, hogy Audrey legjobban őrzött titka az, hogy szomorú volt.
A fájdalom, amit hurcolt, adott különleges színt az általa játszott karaktereknek, sebezhetőséget és szinte ártatlanságot. Körbe rajongták, mégsem tudta elfelejteni a szomorúságot.
Audrey Hepburn boldogtalansága
Audrey Hepburn szülei fasisztákat támogattak az 1930-as években, édesapja kapcsolatban állt a Brit Fasiszták Uniójával, majd amikor a lánya 6 éves volt, elhagyta a családot.
[Az, hogy az apám elhagyott] volt az első nagy csapás, ami gyerekként ért, ez egy olyan trauma volt, ami nagyon nagy nyomot hagyott bennem, egy életre elbizonytalanított. Egy nap eltűnt, anya elmagyarázta, hogy elutazott, és nem jön vissza. Anya nem hagyta abba a sírást, én csak próbáltam vele lenni, de gyerekként az ember nem igazán tudja megérteni
– mesélte egy interjúban.
Az apja távozása az egész életére rányomta a bélyeget, sosem békültek ki. Amikor Audrey Hepburn felnőtt, megpróbálta vele felvenni a kapcsolatot, de a férfi rideg maradt és elutasító.
II. világháború és a nácik
Hepburn balett-táncos akart lenni. Angliában tanult balettozni, de az anyja átköltöztette a családját Hollandiába. Közel négy évig az arnhemi városi színház balerinájaként szerzett magának hírnevet, majd az így megismert emberek bíztatására részt vett az ellenállásban. Illegális zenei előadásokon szerepelt a társaival, hogy pénzt kereshessen, mert a nácik kiszorították őket. A közösség hamarosan pénzt kezdett el gyűjteni azoknak, akiknek bujkálniuk kellett, több tízezer zsidónak és egyéb üldözöttnek nyújtottak menedéket szerte Hollandiában. Ezeket a gyűjtéseket Fekete estéknek nevezték, mert az ablakokat elsötétítették, hogy a németek ne tudjanak a bent zajló tevékenységekről.
A feljegyzések szerint Audrey Hepburn először 1944. április 23-án lépett fel a Fekete estéken az édesanyjával. Ekkorra azonban már ő is, mint a legtöbb holland fiatal, az alultápláltság tüneteitől szenvedett, mégis táncolt.
Valóban adtam különböző földalatti koncerteket, hogy pénzt gyűjtsek a holland ellenállási mozgalom számára. Táncoltam az előadásokon, magam készítettem a koreográfiát. Volt egy barátom, aki zongorázott, és anyám készítette a jelmezeket. Ezek nagyon amatőr próbálkozások voltak, de abban az időben, amikor nagyon kevés szórakozási lehetőség volt, mégis szórakoztatta az embereket, valamint lehetőséget adott arra, hogy összejöjjenek, egy kellemes délutánt töltsenek el zenét hallgatva és a szerény próbálkozásaimat látva. Az előadásokat lakásokban tartották, az ablakok és ajtók zárva voltak, és senki sem tudta, hogy ezek zajlanak. Utána pénzt gyűjtöttek, azt pedig a holland földalatti mozgalomnak adták át.
Kint őrök álltak, hogy jelezzenek, ha németek érkeznének, a közönség pedig sokszor egy hangot sem adott az előadás végén óvatosságból. Hepburn sokféle borzalomnak volt a tanúja a második világháború alatt. Visszaemlékezett egy bank épületre, ahonnan borzalmas hangokat hallott.
A legszörnyűbb hangok jöttek abból az épületből. Aztán [az anyám] elmagyarázta nekem, hogy ez egy börtön, és talán embereket kínoznak. Ezeket a dolgokat nem lehet elfelejteni.
A színésznő ekkor még csak 15 éves volt, a fiatalsága miatt viszont nem volt gyanús a náciknak, ezért segített a Hollandia felett lelőtt szövetséges pilótáknak is. Hasznos volt az is, hogy folyékonyan beszélt angolul. Az édesanyja végül túl veszélyesnek ítélte meg a helyzetet, ezért nyugatabbra költöztette a családot, távolabb a német határtól.
Minden hűséges holland iskolás lány és fiú megtett mindent, hogy segítsen. Sokan sokkal bátrabbak voltak, mint én
– mondta Hepburn.
Miután a háború 1945-ben véget ért, Hepburn az édesanyjával és testvéreivel Amszterdamba költözött, és ismét balettképzésre kezdet járni. Később Londonban folytatta a tanulást a Rambert balettösztöndíjjal, közben pedig, mivel a családjuk elszegényedett, modellmunkákat vállalt, hogy eltartsa magát. Hiába igyekezett, a Rambert társulatban végül nem tudott érvényesülni, nem lett belőle primabalerina, ezért a színészet felé fordult. A karrierje gyorsan ívelt felfelé, a Római vakációval megnyerte az Oscar-díjat is. Végül 1992-ben gyomorrákot diagnosztizáltak nála, majd 1993. január 20-án este álmában halt meg. Különleges életet élt, amiről még hosszan lehetne írni…
Forrás: Grunge, Time, Vogue, The Guardian, Wikipedia
Borítókép forrása: Northfoto
