Vitray Tamás riporter, főszerkesztő és újságíró. Van azonban egy szó, ami sokkal jobban kifejezi, hogy ki is ő: televíziós. 1958-ban kezdett el tévézni, s lett az egyik legnagyobbja a magyar televíziózásnak. Munkásságát többek közt Pulitzer-emlékdíjjal és Kossuth-díjjal is jutalmazták.
Vitray Tamás 1932. november 5-én született Budapesten Neufeld Tamás néven. Ha kérdezték, negyvenéves koráig 1933-at diktált születési éveként, mert papírjai elvesztek, és nagyanyja 1933-ra emlékezett, ám később kiderült, hogy valójában egy évvel idősebb, mint hiszi.
Nem volt könnyű gyermekkora: kegyetlenül bántak el családjával. Egyedül nagymamája maradt neki. Édesanyja ugyan túlélte az auschwitz-i borzalmakat, hazatérni már nem tudott fiához. A kis Tamás Budapesten sem volt biztonságban. Előfordult, hogy az ágy alatt kellett bujkálnia a fegyveresek elől. Ahogy önéletrajzi kötetében írja, olyan hevesen vert a szíve, hogy félt, hogy ha a rendőrök belépnek a szobába, ahol rejtőzködik, meghallják a szívverését. Az esetet végül megúszta élve, de a veszély csak lassan múlt el. Nagyanyja minden értéket eladott, hogy ételt tudjon adni unokájának. Végül a háború vége felé a későbbi televíziós vérhas-fertőzést kapott, és csupán nevelőapja segítségével juthatott az őt megmentő gyógyszerhez.
A harcok elmúltával viszonylag békés gyerekkort tudhatott magáénak. 1952-ben érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, és minden vágya volt, hogy színházi rendező legyen. A felvételi első két rostáján átment, majd a harmadikon Major Tamás azt javasolta neki, hogy menjen el egy színházhoz tanulni. Így lett Vitray Tamás díszletmunkás a mai Vígszínháznál.
A Színművészeti Főiskola helyett az Idegen Nyelvek Főiskoláján tanult angol-sajtó szakon, amivel fordítóként tudott elhelyezkedni a Honvédelmi Minisztériumnál. Ezt követően a Magyar Rádiónál és a Kínai Népköztársaság Nagykövetségén dolgozott.
Debütálás sámliról
1958-ban továbbra is fordítóként dolgozott Vitray Tamás, amikor a Magyar Televízió arra kérte fel, hogy amerikai atlétákkal készítsen interjút. Nem tudta, hogy élő adásban lesz, így a legnagyobb természetességgel oldotta meg a legváratlanabb feladatot is: magasságbeli különbségek miatt sámlira állva interjúvolta meg Rafer Johnson atlétát. Szereplése olyan jól sikerült, hogy 1959-től a Magyar Rádió és Televízóban a sportrovat belső munkatársa lett. Tudását megalapozandó beiratkozott a Testnevelési Főiskolára, ahol 1963-ban sportszervezői diplomát szerzett.
Nem a sámlis interjú volt az egyetlen lehetetlen helyzet, amit meg kellett oldania: egy Tunézia-Magyarország focimeccsen közvetített épp, csakhogy a tunéziai játékosok mezén nem volt szám, így a meccsen az ő közvetítésében mindig annál a két tunéziainál volt a labda, akiknek a neveire emlékezett.
Sportriporteri tevékenysége során összesen 21 nyári és téli olimpiáról tudósított, melyek közül számos mondatot vagy kifejezést a mai napig emlegetünk. Profizmusát dicséri, hogy abban a félórában, míg a műkorcsolyapályát felkészítették a következő körre, nem vesztette el a nézőket: elmesélte, mit lát maga körül az adott országban, így nyitva ablakot a magyaroknak a világra. Az egyik legemlékezetesebb pillanata az 1988-as szöuli olimpián volt, amikor Egerszegi Krisztina győzelmét közvetítette.
Vitray Tamás, aki csak ül és mesél
1968-tól főmunkatársi pozíciót töltött be a Magyar Televíziónál, így műsorokat és vetélkedőket is vezetett. 1975 évvégétől a Szórakoztató és Zenei Főosztály vezetője lett. Olyan műsorok kötődnek a nevéhez, mint a Fekete-fehér, igen-nem, a Csak ülök és mesélek, a Kapcsoltam vagy a Telefere.
Sok ma dolgozó riporter tanulta tőle a mesterséget a televízión keresztül, ő maga pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított.
1997-ben nyugdíjba ment, ám szakmáját továbbra is művelte: ugyanúgy jelen volt a rádióban és a televízióban is, mint nyugdíjazása előtt. 2009-ben azonban, ötven év munkaviszony után elbocsátották a Magyar Televíziótól. Ezt követően a Digi Sporton vezetett beszélgetőműsort, melyben különböző sportolókat szólaltatott meg.
Munkássága alatt több könyve is megjelent: elsőként 1963-ben a Jégországból jelentkezem…, melyben bevezetett a műkorcsolyázó világ kulisszái mögé, és megírta azt, amit riporterként tapasztalt a helyszíni tudósítások alkalmával. Különböző, sporttal foglalkozó könyveit egy interjúkötet is követte Csak ülök és kérdezek címmel 1990-ben. Utolsó, Kiképzés című művében arról a kisfiúról mesél, akit nagymamája nevelt fel, és aki katonák elől bujkált, majd a színház zsinórpadlásáról eljutott a Magyar Televízióba.
S hogy hogyan lett több, mint négyezer műsora? Tán egyszer újra csak leül és mesél.
Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT.
Nyitókép forrása: Youtube