Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

Richard Osman idős szereplői a nyugdíjas otthonból próbálják felderíteni a házuk táján történt gyilkosságot.

Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron mindannyian a nyolcvanhoz közelítenek, de szellemi frissességükből mit sem veszítettek az évek során. Unaloműzés gyanánt minden héten csütörtökön összeülnek, és Elizabeth kapcsolatainak hála egy-egy döglött aktán dolgoznak. A csapat azonban nem várt kihívással találja szemben magát: az otthonban gyilkosság történik, ami egy-kettőre felpörgeti az eseményeket.  

A szöveg stílusa nem mentes az időskorra jellemző nyílt, zavarba ejtő mondatoktól és cselekményektől, amikkel az író igyekszik feloldani az olyan nyomasztó életeseményeket, mint egy házastárs, vagy egy barát elvesztése.

A Csutortoki Nyomozoklub Richard Osman Konyv Napijo
Kép forrása: Libri

A csütörtöki nyomozóklub a velejéig angol, a tipikus figurák mellett a brit popkultúra ikonikus alakjai is feltűnnek a könyv hasábjain. 

Az eredetileg televíziós producer első regénye azonnal elnyerte mind az olvasók, mind pedig a kritikusok tetszését, tavalyi debütálásakor 1 millió példányt adtak el belőle. A történet komikus mivolta felkeltette a filmszakma érdeklődését is, ugyanis Steven Spielberg rendezésével filmadaptáció is készül a regényből. 

Ha egy könnyen emészthető, mégis eszes regényre vágysz, amit szívesen olvasnál a tengerparton, mindenképp kezdj bele A csütörtöki nyomozóklubba!

Borítókép forrása: Libri.hu

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Csodás ajándékokat kapott szülinapjára a 8 éves György herceg