Barion Pixel Hétvégén a húrok közé csapnak a Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny résztvevői – Coloré

Hétvégén a húrok közé csapnak a Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny résztvevői

2022. 11. 03.

November 4-től rendezik meg a Nemzetközi Gitárfesztivál és Versenyt, melyen igazi mesterek mutatják meg, hogy mit tudnak a jól ismert hangszeren.

A Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny idén a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében fogadja a fellépőket és a nagyérdeműt. A november 4 és 6-a között tervezett eseményt a Zeneakadémia egyetemi tanára, Eötvös József indította útjára kilenc évvel ezelőtt. A különböző tematikákra épített verseny mottója idén: ,,a gitár színei”. A rendezvényre Eötvös József igyekezett olyan művészeket meghívni, akiket ő maga is örömmel hallgat, így a magyar közönségnek is szívesen megmutatná, hogy mit tudnak az általa kedvelt művészek.

A gitár ünnepe

A gitár elnevezés a szanszkritok használta ,,tar” szóból ered, ami húrt jelent. Először négyhúros hangszerek voltak, ez volt a chartar, ám a spanyolok ezt módosítva létrehozták a gitárt. Az olaszok egy ötödik húr hozzáadásával módosítottak hangján, majd az 1600-as évek végén hatodik húrt is kapott. A ma ismert hangszer Antonio Torres érdeme, aki 1850-ben megtervezte azt a formát, amit a mai napig is használnak a hangszerek készítésekor.

November első hétvégéjén nemcsak magát a zenét, hanem a gitárt is ünneplik, mégpedig úgy, hogy a legelismertebb zenészek szólaltatják meg hangszereiket. Pénteken a Montenegro Gitárduó játszik, akik szinte mindent kihoznak a hangszerből, amit lehet: Bach Angol szvitjeit írták át, amiből mi is hallhatunk ízelítőt.

A barokk zene mellett az argentin tangó is megszólal, szombaton pedig a horvát gitárművész, Zoran Dukić lép színpadra, aki először ad koncertet Budapesten. A művész rendkívül nehezen mond nemet egy-egy felkérésre, ezért úgy biztosítja magának a nyári szabadságot, hogy levágja a körmeit, hogy ha kérnék is, akkor se legyen lehetősége megszólaltatni hangszerét.

A háromnapos gitárünnep zárásaként David Russell-t láthatjuk és hallhatjuk, akinek Spanyolországban nemcsak egy koncertterem, hanem utca is viseli a nevét. A művészek a koncert mellett mesterkurzust is tartanak, így a legjobbaktól is elleshetjük a gitárjáték technikáit. A mesterkurzusokra jelentkezési sorrendben történik a beosztás, ám David Russell esetében az érdeklődőknek egy háromperces vágatlan videót kell küldeniük egy előadásukról.

A részletek megtekinthetőek a Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny honlapján.

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix