Barion Pixel Munkatársas – Lehet nevetni a munkahelyi nyűgökön? Naná! – Coloré

Munkatársas – Lehet nevetni a munkahelyi nyűgökön? Naná!

2023. 06. 09.

A munkahely és az ezzel járó nyűgök a legtöbbünk életében jelen vannak, legyünk irodában, építkezésen, szalonban vagy akár távmunkában. A Munkatársas című improvizációs előadás szinte minden munkahelyi szituációt feldolgoz, úgyhogy ha magunkat nem is találjuk meg benne, egy kollégát vagy főnököt biztosan!

A Munkatársas a Válótársas című improvizációs színpadi műsor testvére, ugyancsak Gönczi Dorka és Varga Zsolt ötlete nyomán. A coach-mediátor és párkapcsolati szakértő páros elsőként a házasság alatt jelentkező problémákat dolgozta fel többek között olyan színészek tolmácsolásában, mint Pokorny Lia és Schmied Zoltán. A színészek már a színpadra is úgy mennek fel, hogy szerepben vannak, amivel megágyaznak a következő másfél órának. A Válótársas által felismerhetjük magunkat és a párunkat is, és esetenként arra is tökéletes, hogy akár szüleink kapcsolatát lássuk kívülről, vagy épp hálát adjunk azért, hogy ugyan vannak otthon gondok, korántsem akkorák, mint másoknál.

Munkatársas – A munkahelyi tükör, amelybe mégis jó belenézni

A Munkatársas sem különbözik a Válótársastól, ugyanis ez is hasonló szórakozást ígér: tükröt tart, elgondolkodtat, de mindenekelőtt megnevettet! Pokorny Lia játékát többek közt Elek Ferenc, Kovács Patrícia és Ötvös András egészíti ki, hiszen akárcsak a legtöbb munkahely, a darab is többszereplős!

Nincsenek előre megírt jelenetek, csupán feldobott labdák, amiket a színészek úgy ütnek le, ahogy akarnak, éppen ezért nincs két ugyanolyan este. A szituációk érintik a beilleszkedés nehézségeit egy új munkahelyre, de azt a kérdést is feldolgozzák, hogy mi a teendő egy büdös munkatárs vagy fizetésemelés igénylése esetén.

A sztereotipizált jelenetek önmagukban is elgondolkodtatóak, hát még akkor, amikor egy cégnek adnak elő a színészek, mert ilyenkor arra törekszenek, hogy bizonyos szakmai zsargont vagy a cég számára ismert belső történeteket is megemlítsenek a darabban.

Az előadás során mindenki ráísmerhet saját magára, mert olyan, mint egy tükör: mi is ilyenek vagyunk, épp így reagálunk bizonyos helyzetekre, vagy éppen így viselkedünk egy-egy konfliktus esetén. Bár nincs rá garancia, hogy választ kapunk arra, hogy hogyan kell viselkedni egy-egy kérdésben, az biztos, hogy hazavisszük magunkkal azt, amit tudunk hasznosítani.

,A gonoszkodó, egymást piszkáló és játszmába kergető „kollégák” legközelebb június 23-án találkoznak a Klebersberg Kultúrkúriában. Jegyek és további információk itt találhatóak.

Nyitókép forrása: Facebook