Barion Pixel Pokorny Lia: Hamar rutinná válik a tudatos életvitel – Coloré

Pokorny Lia: Hamar rutinná válik a tudatos életvitel

2021. 03. 23.

Fantasztikus színészgárda társaságában forgatja épp a Nagykarácsony című filmet Pokorny Lia. A nagyjátékfilm alkotói szigorú járványügyi védekezéssel és sztárparádéval készülnek a 2021-es karácsonyi moziszezon egyik sikervárományos filmjére. Tiszeker Dániel új alkotásában Pokorny Lia mellett olyan A-listás hazai színészek szerepelnek, mint Ötvös András, Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre és Szerednyey Béla.

41 napon át folyamatosan forog a Nagykarácsony, ráadásul a legnagyobb tavasz alatt élitek újra a karácsonyi hangulatot. Milyen volt eddig a munka?

Volt, hogy erős mínuszokban, volt, hogy ragyogó napsütésben dolgoztunk, és az is megesett, hogy teljesen át kellett csoportosítani a forgatási napokat azord időjárás miatt, így aztán elég kalandosan telik a munka.

A karácsony köré épült iparág sosem volt a legkörnyezetkímélőbb, te azonban nagy aktivista vagy, és sokat teszel a Föld megóvásáért…

Igen, folyamatosan. A 10millió Fa nagyköveteként nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy fákat ültessünk. Akkor indult az egész, mikor nagyon erőssé vált bennem a klímaszorongás, és úgy éreztem, az már nem elég, ha csak én teszek érte, szükség van rá, hogy másoknak is felhívjam a figyelmét a tudatosabb életre. Egyre több figyelemfelhívó film, kampány készül, és én örömmel támogatom ezeket. Emellett piacon vásárolok, ezzel kistermelőket támogatok, nem használok nejlont és eldobható sminklemosó vattákat sem – ugyan kis lépésnek tűnnek ezek, de ha sokan így teszünk, sokat tudunk vele javítani a Föld állapotán.

pokornylia
Kép forrása: Facebook/Pokorny Lia

Nehéz az átállás?

Nem! Havonta egy-két szokás beiktatásával egyáltalán nem okoz fejtörést. Hamar rutinná válik, és természetes lesz a tudatos életvitel, abszolút nem borítja fel az életünket.

Folyamatosan hatalmas az életedben a pörgés, számos darabban szerepelsz, filmezel, jótékonykodsz, hol kaphatnak el legközelebb, akik kíváncsiak a művészetedre?

Egyszerre három dolgot is fogok próbálni a közeljövőben: a Centrál Színházban előkészítünk egy új előadást, a Rózsavölgyi Szalonban is hamarosan lesz egy új bemutató , illetve a sanzon estemet is szeretném mihamarabb készre gyúrni és megmutatni a közönségnek. Az előadások mellett pedig folyamatosan zajlanak a társadalmi, jótékonysági akciók, és a faültetések is  kezdődnek nemsokára.

Ezerarcú vagy az életben és a produkciókban is. Meddig tart, amíg igazán felveszel egy karaktert?

Szereptől is függ, de attól is, hogy filmről vagy színházi szerepről beszélünk. Vannak olyan nehezebb színpadi karakterek, hogy akár egy hétig is  dolgozik bennem. Nem 24 órában, de foglalkoztat, valamilyen módon dolgozom vele, például van olyan szöveg, amit minden előadás előtt egy héttel elolvasok, átismétlek. Általában egy évadban több darabban is játszom és mindegyik szerepről tudom, hogy hány óra „ráhangolódásra” van szükségem.   Bár a függöny mögött még izgulok, de az idegrendszerem teljesen nyugodt, maximálisan jelen vagyok.  A filmeknél ez azért is más, mert ugrálunk térben, időben, nem lineáris, mint egy előadás. Fejben mindig össze kell raknom, mikor hol tartok, és sokat foglalkozom azzal, hogy összekössem a sztorikat, mert  van, hogy hetek is eltelnek két forgatási nap között.

Borítókép forrása: Bognár Bogi